Grace klinika 3/19 – Tervek

„5 éves koromban anyám otthagyott a vidámparkban. Csak arra emlékszem, hogy az egyik percben még a körhintán ültem, a következőben pedig már sehol nem volt. Nem emlészem, hogy találtam meg. Arra sem emlékszem, hogy kerültem haza. De arra emlékszem, mi történt ezután. Azt mondta, ne aggódjak. Azt mondta, minden rendben lesz. Azt mondta, játszuk azt, csendben maradok. Tudtam, nem szabad kérdeznem semmit. Más különben szóltam volna, hogy ottmaradt a babám. Nagyon szerettem azt a babát, nem akartam otthagyni. Fura nem, ahogy a memória működik? Egyes dolgokra nem emlékszünk, míg másokat sosem felejtünk el.
…
Nem mindig rossz dolog elveszni. Néha muszáj elvesznünk, hogy megtaláljuk egymást. És néha csak azért találjuk meg egymást, hogy újra teljesen elvesszünk. Nincs mindig hatásunk rá és könnyen lehet, hogy egyedül maradunk. Ahogy állunk a teraszon és visszanézünk az életünkre, amit magunk mögött hagyunk. El kell fogadnunk hogy vége elveszett, ahogy mi is. Nem tehetünk mást, minthogy nem mozdulunk, veszünk egy mély levegőt és csak várunk. Arra hogy legközelebb hova sodor minket a szél.”

Grace klinika