„A dolgok néha mások, mint aminek látszanak. 7 évente egy hétköznapi városban rendkívüli dolgok történnek. Nem tudsz róla. Nem látod. De attól még megtörténik.”
Bérgyilkosok viadala
Született feleségek 2/7 – A fényképezőgép
„Igen, a fényképezőgép képeket örökít meg. De valójában a puszta képnél jóval többet rögzít. Férfiak titkos vágyait fedi fel, mikor már emlékezniük sem volna szabad. A legszokatlanabb titkokról rántja le a leplet a legszokványosabb házasságokban. De ami a legdöbbenetesebb a fényképezőgép csöndesen és félreérthetetlenül megmutatja álmainkat. Álmainkat, amelyekről nem is tudtunk.”
Született feleségek
Grace klinika 11/7 – Második esély
„Azt mondják az élet nem ad második esélyt. De mi igen. A sebészek igen. Ha eltörik egy csont, mi összerakjuk. Ha valaki vérzik, mi megállítjuk. Ha megáll a szíve, újraélesztjük. De amíg mi adunk második esélyt a betegeknek, a sebészeknek többnyire senki sem ad. Mert azok a hibák, amiket mi követünk el néha sajnos végzetesnek bizonyulnak.
…
Nem könnyű adni egy második esélyt. De még nehezebb kérni egyet. Egy esélyt, hogy újra megpróbáljuk, amikor már többet tudunk. Mert már tanultunk. És meg akarjuk próbálni újra, másképpen. Helyrehozhatunk mindent és kijavíthatjuk a hibáinkat. Egy esély, hogy előlről kezdjük. Tiszta lappal.”
Grace klinika
Gyilkos elmék 2/15 – Prédikátorok Könyve az emberről
„Nincs egy igaz ember a földön, aki jót cselekednék és sose vétkeznék.”
Prédikátorok Könyve 7:20
Grace klinika 6/1-2 – Gyász
„Elisabeth Kübler Ross szerint, ha egy szerettünk meghal vagy más tragikus veszteség éri az embert, mindenki a gyász öt fázisán megy keresztül. Az első az elutasítás. Mivel a veszteség annyira felfoghatatlan nem hisszük el, hogy igaz. Mindenkire dühösek vagyunk, a túlélőkre, önmagunkra. És ekkor jön az alku. Könyörgünk. Fohászkodunk. Mindenünket odaadnánk, akár a lelkünket is, cserébe egyetlen napért. Ha az alkudozás csődöt mond és már dühösek sem tudunk lenni, depresszióba zuhanunk. Kétségbe esünk. Míg végül kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy már nincs mit tenni és feladjuk. Elengedjük és az elfogadás fázisába lépünk.
…
Az orvosin ezer órán át tanítják, hogyan birkózzunk meg a halállal. De arról egy óra sem szól, hogy hogyan éljünk tovább.
…
A szótár szerint a gyász valamilyen csapás vagy veszteség miatt érzett intenzív szenvedés vagy gyötrelem. Mély fájdalom. Mardosó bűntudat. Minket sebészeket, tudósokat arra tanítanak, hogy könyvekből, definíciókból, törvényekből tanuljunk, azokban higgyünk. De az életben a merev definíciók nem érvényesek. Az életben a gyász sok mindennek tűnhet, ami cseppet sem hasonlít a mély fájdalomhoz.
…
A gyász mindannyiunkban közös, de mindenkiből mást hoz ki. Nemcsak a halált gyászoljuk, az életet is, a veszteséget, a változást. És ha eltűnődünk, miért szívunk annyiszor, hogy miért fáj annyira, nem szabad elfelednünk, hogy tudunk változtatni. Így maradunk életben. Mikor már annyira fáj, hogy fojtogat. Az segít túlélni. Ha visszanézünk arra a napra, furcsa mód, hihetetlen mód nem érzünk már úgy, nem fog ennyire fájni. A gyász mindenkit utolér a maga idejében, a maga módján. A legtöbb, amit tehetünk, amit bárki tehet, hogy becsületesek vagyunk. A legrosszabb dolog, a gyász legrémesebb része, hogy nem tudjuk irányítani. A legtöbb, hogy átadjuk neki magunkat, ha eljön és ha tudjuk kieresztjük. De a legrosszabb, hogy mikor már azt hiszed, hogy vége, kezdődik előlről. És mindig. És minden alkalommal … eláll a lélegzeted. A gyásznak öt fázisa van, mindenkiből mást hoz elő, de mindig öt fázisa van. Tagadás. Düh. Alkudozás. Depresszió. Elfogadás.”
Grace klinika