Született feleségek 4/12 – Vakság

„Vakság. Nyomorúság, ami gátolja az embereket abban, hogy meglássak, ami ott van az orruk előtt. A feleségeket, akik nem érzékelik a férjüket emésztő féltékenységet. Az asszonyokat, akik nem látják be, hogy a riválisból akár jó barát is lehet. A férfiakat, akiknek nem jut el az elméjükig a bennük rejtező bűntudat. Igen, a világ tele van olyanokkal, akik nem képesek látni. De a legveszélyesebbek azok, akik vakok az önnön szívükben lakozó gonosz iránt. Hogy hogy védjük meg magunkat ezektől az emberektől? Először is nyissuk ki a saját szemünket és találjuk meg őket. Még mielőtt ők találnak meg minket.”

Született feleségek

 2012.06.11. |   0 |  Kategóriák: Sorozat Született feleségek |    Címkék:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Sorozat Született feleségek

Született feleségek 6/11 – A tragédia természete

„Felveti a szemlélődőkben a kérdést, hogy mi lett volna ha. Mi lett volna, ha nem hal meg. Mi lett volna, ha máshogy döntöttem volna. Ha elkövettem volna azt a hibát. A legjobban úgy tiszteleghetünk az elhunyt előtt, ha arra koncentrálunk, ami van és tesszük a dolgunkat, ahogy tőlünk telik.”

Született feleségek

  • 2013.04.05.
  • 0
Grace klinika Sorozat

Grace klinika 9/12 – Fantomvégtag

„Ha valakinek amputálják valamelyik végtagját gyakran előfordul, hogy mégis érzékeli a hiányzó testrészt. Mintha még mindig ott lenne. Ezt fantomvégtag szindrómának nevezik. Mintha a test nem akarná elfogadni, hogy mi történt vele. Az elme próbálja a testet kiegészíteni. Akik fantomvégtag szindrómában szenvednek sokféle érzést tapasztalnak. De a leggyakoribb mind közül a fájdalom.
…
A test igen csökönyös tud lenni, ha el kell fogadnia a változást. Az elme reménykedik, hogy a test ismét egész lehet. És az elme mindig harcolni fog a reményért. Míg fel nem fogja az új valóságot. És el nem fogadja, hogy ami már nincs az nem is lesz többé.”

Grace klinika

  • 2018.08.30.
  • 0
Grace klinika Sorozat

Grace klinika 5/21 – Sajnálom

„Mind emlékszünk arra, amikor kiskorunkban megharaptunk egy másik gyereket a játszótéren. Az óvónő azt mondta, kérjünk bocsánatot. És kértünk is, de nem őszintén. Mert az, akit megharaptunk meg is érdemelte. De ahogy idősebbek leszünk a bajt helyrehozni nem olyan egyszerű. Ha kinősz a homokozóból nem mondhatod csak úgy. Úgy is kell gondolnod. Persze amikor orvosok leszünk a sajnálom nem egy egyszerű szó. Vagy azt jelenti, hogy meghalsz és nem segíthetek. Vagy azt jelenti, hogy nagyon fog fájni.
…
Orvosként nem csinálhatjuk vissza a hibáinkat. És ritkán bocsátunk meg magunknak értük. Ez a mesterséggel jár. De emberként mindig jobban akarjuk csinálni, jobbak akarunk lenni, jóvá tenni a rosszat, akkor is ha lehetetlennek tűnik. Persze a sajnálommal nincs mindig vége. Talán mert túl sok mindenre használjuk. Fegyvernek. Kifogásnak. De ha tényleg sajnáljuk, ha jókor mondjuk ki, ha úgyis gondoljuk, akkor megteszi. Ha tettekkel mondjuk el, amit szavakkal nem tudunk. Ha jókor mondjuk, a sajnálom tökéletes. Ha jókor mondjuk, a sajnálom maga a megváltás.”

  • 2012.09.18.