Virginia Cleo Andrews a jó dolgokról

„A jó dolgoknak véletlenül, meglepetésszerűen kell megtörténniük velünk. Ha valami után nagyon vágyakozunk, úgy járunk, mint az, aki túl erősen szorít magához egy léggömböt: az álom egyszer csak kipukkan, s darabkái a semmibe hullanak.”

Virginia Cleo Andrews

Stephen King a barátokról

„Talán nincs is olyan, hogy jó barát meg rossz barát – talán csak barátok vannak, olyanok, akik az ember mellett állnak, ha megsérül, és akik segítenek, hogy ne legyen olyan magányos. Talán értük mindig érdemes aggódni, reménykedni, őértük érdemes élni. Talán még meghalni is, ha úgy kell lennie. Nincsenek jó barátok. Nincsenek rossz barátok. Csak olyan emberek, akik házat építenek a szívedben.”

Stephen King – AZ

Oscar Wilde a csókról

„A csók nem csupán két test, de két lélek nagy összetartozásának jele. Az Örök Szellem üzenete. Ráadásul ha bűnösnek is nevezhető – e csók! -, és ha oly soká vártunk rá mégis, talán végzetünk felé indulunk vele.”

Oscar Wilde

Emile Zola a fejlődésről

„A haladás csak összeütközések és harcok eredménye, a világot csak az ellentétes erők küzdelme hozta létre.”

Emile Zola