Grace klinika 9/5 – Küzdelmes napok

„Néha a dolgok kicsúsznak a kezeid közül. Nem tudsz változtatni rajtuk. Nem tudod kedvedre formálni őket. Nem számít, hogy már 45 perces késésben vagy. Még nem fésülködtél meg, még reggelit sem csináltál és éppen agyvérzést kapsz miközben csak ülsz, haldokolsz, haldoklasz belülről.

Lélegezzen Dr Yang. Ne legyen durva. Az csak álca. A mai nők nem bájosok, az a természet megsértése. A középszerű orvosok árnyékban érzik magukat, majd a közelében. Ne kisebbítse magát miattuk. Ne keressen itt barátokat. Úgysem fog találni. Itt nincs olyan ember, aki képes lenne magát megérteni. Ne is reménykedjen. Ha szerencsés egy nap, ha már öreg és ráncos, mint én talál egy ifjú orvost, aki a hivatásán kívül nem tisztel semmit. És tanítja őt, mint én magát. Addig olvasson egy jó könyvet. Magában van nagyság Dr Yang, ne okozzon csalódást.”

Grace klinika

Elbert Hubbard a vágyról

„Minden jó dolognak a vágy a szülője, és minden őszinte imádságot meghallgat az ég. Olyanokká leszünk, amilyenekké szívünk mélyén lenni szeretnénk.”

Elbert Hubbard

Grace klinika 6/1-2 – Gyász

„Elisabeth Kübler Ross szerint, ha egy szerettünk meghal vagy más tragikus veszteség éri az embert, mindenki a gyász öt fázisán megy keresztül. Az első az elutasítás. Mivel a veszteség annyira felfoghatatlan nem hisszük el, hogy igaz. Mindenkire dühösek vagyunk, a túlélőkre, önmagunkra. És ekkor jön az alku. Könyörgünk. Fohászkodunk. Mindenünket odaadnánk, akár a lelkünket is, cserébe egyetlen napért. Ha az alkudozás csődöt mond és már dühösek sem tudunk lenni, depresszióba zuhanunk. Kétségbe esünk. Míg végül kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy már nincs mit tenni és feladjuk. Elengedjük és az elfogadás fázisába lépünk.

Az orvosin ezer órán át tanítják, hogyan birkózzunk meg a halállal. De arról egy óra sem szól, hogy hogyan éljünk tovább.

A szótár szerint a gyász valamilyen csapás vagy veszteség miatt érzett intenzív szenvedés vagy gyötrelem. Mély fájdalom. Mardosó bűntudat. Minket sebészeket, tudósokat arra tanítanak, hogy könyvekből, definíciókból, törvényekből tanuljunk, azokban higgyünk. De az életben a merev definíciók nem érvényesek. Az életben a gyász sok mindennek tűnhet, ami cseppet sem hasonlít a mély fájdalomhoz.

A gyász mindannyiunkban közös, de mindenkiből mást hoz ki. Nemcsak a halált gyászoljuk, az életet is, a veszteséget, a változást. És ha eltűnődünk, miért szívunk annyiszor, hogy miért fáj annyira, nem szabad elfelednünk, hogy tudunk változtatni. Így maradunk életben. Mikor már annyira fáj, hogy fojtogat. Az segít túlélni. Ha visszanézünk arra a napra, furcsa mód, hihetetlen mód nem érzünk már úgy, nem fog ennyire fájni. A gyász mindenkit utolér a maga idejében, a maga módján. A legtöbb, amit tehetünk, amit bárki tehet, hogy becsületesek vagyunk. A legrosszabb dolog, a gyász legrémesebb része, hogy nem tudjuk irányítani. A legtöbb, hogy átadjuk neki magunkat, ha eljön és ha tudjuk kieresztjük. De a legrosszabb, hogy mikor már azt hiszed, hogy vége, kezdődik előlről. És mindig. És minden alkalommal … eláll a lélegzeted. A gyásznak öt fázisa van, mindenkiből mást hoz elő, de mindig öt fázisa van. Tagadás. Düh. Alkudozás. Depresszió. Elfogadás.”

Grace klinika

Boszzú 1/7 – Kettősség

„A küzdelem identitásunk két fele közt, hogy kik vagyunk és kiknek akarunk látszani, soha nem ér véget.

Minden történetnek két oldala van, ahogy minden embernek két arca. Az egyiket mutatja a világnak, a másikat elrejti legbelül. Ezt kettősséget a fény és a sötétség egyensúlya uralja. Mindnyájunkban ott rejtőzik a jó és a gonosz. Azoké a valódi hatalom, akik képesek elmosni az erkölcsi vonalat a kettő között.”

Bosszú