Stephen King a hazugságról

„Aki hazudik, ingoványos talajra téved, és általában minden egyes hazugság még kettőt vonz maga után.”

Stephen King

Született feleségek 8/16 – Az élet ajándéka

„Ez a mi utcánk. S az utcánkon emberek, akiket nap, mint nap látunk. S ezt nap, mint nap magától értetődnek vesszük. Miközben életünk útjait járjuk vagy evilági dolgainkkal vagyunk elfoglalva. Néha teljesen elmegyünk egymás mellett. Esetleg integetünk egyet udvariasan és már vissza is térünk korábbi tevékenységünkhöz. Egyik percben még egy szerettünkkel vagyunk, a másikban már elmerülünk a munkánkban vagy a saját gondjaink kötik le a figyelmünket. Milyen kár, hogy ezek a szomszédok magától értetődőnek veszik egymás létezését, alig pár nap múlva ugyanis az egyik közülük halott lesz.

Az élet ajándékát mind magától értetődőnek vesszük. De bárcsak le tudnánk lassítani a dolgokat. Mert mire észbe kapunk az ajándék elillan.”

Született feleségek 6/1 – Bűn

„A kertvárosban bűnt találni nem nehéz. Csak a zárt ajtók mögé kell benézni. Máris megláthatjuk, ahogy a szomszédunk adót csal. Túl sok vodkát iszik. És elcseni az apja magazinjait. Bizony a kertváros tele van bűnösökkel, akik közül néhányan olykor megbánják a bűneiket.

A kertvárosban nem nehéz bűnt találni. Csak a zárt ajtók mögé kell benézni és megláthatjuk, amint a szomszéd asszonyaink megcsalják a férjüket. Neheztelnek a gyermekeikre. Áskálódnak a barátaik ellen. De bármennyire is szeretjük kitárgyalni embertársaink bűnös cselekedeteit. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy nagy különbség van vétek és a gonoszság közt. Milyen szomorú, hogy mindig akad valaki, aki készségesen jön és emlékeztet rá.”

Született feleségek

Grace klinika 6/13 – Bizalom

„Sokat kérünk a betegeinktől. Elaltatjuk őket. Felvágjuk őket. Az agyukban és a beleikben turkálunk éles szerszámokkal. Elvárjuk, hogy vakon bízzanak bennünk. Fura mód épp a bizalom az, ami egy sebésznek nehéz. Mert azt tanuljuk már a kezdetektől, hogy csak magunkban bízhatunk. Csakis a saját ösztöneinkre számíthatunk. Az egyetlen, amire támaszkodhatsz a saját tudásod. Míg egy nap kilépsz a tanteremből be a műtőbe. Körülvesznek az emberek. Egy csapat. Egy csapat, amelyre támaszkodnod kell, akár bízol bennük, akár nem.”

Grace klinika