„A koponya védi az agyat. A bordák pedig a szivet védik. Testünk megóvja legfontosabb szerveinket. Legalábbis meg kellene védenie.
…
A test alkalmazkodik. Megvédi magát. De nem állhat le teljesen. Hiszen akkor nem élnénk, igaz? Hagyjuk nyitva az ajtót, csak egy kicsit. Hátha megéri a kockázatot.”
Grace klinika
„Az élet kevés kötelességgel indul. Felesküszünk a zászlóra. Esküszünk, hogy visszavisszük a könyvet a könyvtárba. De ahogy öregszünk esküket teszünk, ígérgetünk, tele leszünk kötelességekkel. Nem ártani. Az igazat és csakis az igazat. Míg a halál el nem választ. És csak gyűlnek, csak gyűlnek míg mindenkinek mindent megígérünk és ráeszmélünk, hogy mi a kötelesség.
…
Ha sebész vagy mindenki utánad kap. Csak egy ígéretet teszünk. És hirtelen megfojtanak a kötelezettségek a betegeink felé, a kollégák felé, a gyógyítás felé. Így azt tesszük, amit minden normális ember, elfutunk az ígéreteink elől, hátha elfelejtik őket. De előbb vagy utóbb utol érnek. De néha a legrettegettebb kötelesség elől nem is éri meg elfutni.”
Dúdolni halkan
Jéghideg ágyban ébredek, tudod,
fény mossa az éjszaka ráncait,
tudom és érzem, hogy merre jársz,
hiába hiszed, hogy nem vagy itt.
Most sokáig nem látlak, tudod,
pedig nem vehetem le rólad a szemem,
lepedőm markolja sóhajod:
csak Te mondod így ki a nevem.
Az illatodban ülve várok egész nap,
hogy szádban hozd el éltető vizemet,
itt vagy velem, ahogy írom ezt a sort,
ahogy szemedhez ér, én ott vagyok Veled!
Én ott vagyok Veled!
Többet nem tudok,
csak Neked dúdolni halkan,
néznek a csillagok,
bennem most is béke van!
Álom, szakadék mélye vár,
onnan is visszahív egy szó,
dalt szül a súlyos félhomály,
érzem, hogy sírni volna most jó.
Reszket a föld, ha hozzám ér,
egy-egy békés gondolat,
amit nekem küldesz el,
amiben magad is benne vagy
Benne vagy…
Többet nem tudok,
csak Neked dúdolni halkan,
néznek a csillagok,
bennem most is béke van!
Többet nem tudok,
csak Neked dúdolni halkan,
néznek a csillagok,
bennem most is béke van!
Ákos
„A zene kifejezi mindazt, ami szavakkal elmondhatatlan, mégsem maradhat kimondatlanul.”
Victor Hugo