Grace klinika 2/16-17 – Halál

„Meglátszik minden beteg szemében. Érezni a leheletét, a halál leheletét. Egyfajta hatodik érzékkel. Mikor a túlvilági lét közelít felénk, megérezzük, hogy jön. Mi a legnagyobb álmod, amit mindenképpen megvalósítanál, mielőtt meghalsz?

A kórházakban úgy tartják, hogy tudjuk. Tudjuk, hogy mikor halunk meg. Néhány orvos szerint látszik a betegek tekintetében. Néhányan azt mondják érezni egy szagot, a halál szagát. Megint mások szerint létezik egyfajta hatodik érzék, mikor közeledik a túlvilági lét valahogy megérezzük. Akármi is az igazság hátborzongató, mert ha tényleg tudjuk, mihez kezdjünk vele. Egy percre próbálj meg nem halálra rémülni. Ha tudnád, hogy ez az utolsó napod a földön, hogyan töltenéd?

Ha tudnád, hogy ez az utolsó napod a Földön, hogy akarnád tölteni? „

Grace klinika

Grace klinika 8/5 – Veszteség

„Az emberi szervezet kompenzál a veszteségekért. Alkalmazkodik, hogy ne vágyjon arra, amit nem kaphat meg. De olykor a veszteség túl nagy és a testünk nem tud magától kompenzálni. Akkor lépnek közbe a sebészek.

Reménykedünk, mikor elindulnak a dolgok. Azt várjuk, hogy az egész világot megkapjuk. Nem azt, hogy elveszítjük. Azt mondják, a veszteséget nem elfogadni egyfajta őrültség. Talán így igaz, de van, hogy ez kell az életben maradáshoz.”

Grace klinika