Grace klinika 2/16-17 – Halál

„Meglátszik minden beteg szemében. Érezni a leheletét, a halál leheletét. Egyfajta hatodik érzékkel. Mikor a túlvilági lét közelít felénk, megérezzük, hogy jön. Mi a legnagyobb álmod, amit mindenképpen megvalósítanál, mielőtt meghalsz?

A kórházakban úgy tartják, hogy tudjuk. Tudjuk, hogy mikor halunk meg. Néhány orvos szerint látszik a betegek tekintetében. Néhányan azt mondják érezni egy szagot, a halál szagát. Megint mások szerint létezik egyfajta hatodik érzék, mikor közeledik a túlvilági lét valahogy megérezzük. Akármi is az igazság hátborzongató, mert ha tényleg tudjuk, mihez kezdjünk vele. Egy percre próbálj meg nem halálra rémülni. Ha tudnád, hogy ez az utolsó napod a földön, hogyan töltenéd?

Ha tudnád, hogy ez az utolsó napod a Földön, hogy akarnád tölteni? „

Grace klinika

Született feleségek 5/7 – Vágy

„Vágy. Egy érzés, amelynek célja, hogy rossz útra vezessen. Olyan holmik megvásárlására csábít, amire nem telik. Olyan édességek megkóstolására ingerel, amiket csak a szemünk kíván. És olyan szerelmi viszonyokba hajszol, amikre nyilvánvalóan nem vagyunk érettek.

Vágy. Egy érzés, amelynek célja, hogy rossz útra vezessen. A szeretetre éhezőket ostoba döntésekbe hajszolja. A családra vágyókat arra sarkallja, hogy dühből cselekedjenek. A régóta magányosokat vakmerő, meggondolatlan tettekre indítja. És amikor szívünk vágyának kergetése rögeszmévé válik, csak abban bízhatunk, hogy egy értünk aggódó barát utánunk nyúl és észretérít.”

Született feleségek

Bosszú 2/3 – Bizalom

„A veszély és a határozatlanság közt örlödve élet-halál kérdésében a bizalom dönthet. A hit a képességeinkben, a bizonyosság magunkban és a másokba vetett bizalom.”

Bosszú