Grace klinika 7/8 – Nyomás

„Az emberi testben nagy nyomás uralkodik. A vérnyomás adja az artériákon át folyó vér erejét. Ezt a nyomást fontos szabályozni. Az alacsony vagy elégtelen nyomás gyengeséget, leállást okozhat. De ha a nyomás túl nagyra nő, akkor jönnek az igazi bajok. Ha a nyomás növekszik, közelebbi vizsgálatra van szükség. Mert ez jól mutatja, hogy nagyon nem stimmel valami.

Minden túlnyomásos rendszerre kell kieresztő szelep. Mert csökkenteni kell a nyomást. A feszültséget. Mielőtt elviselhetetlen lesz. Valahogy muszáj kinyitni a szelepet. Mert ha a nyomás nem talál kiutat, akkor kitör és robban. Azt a nyomást a legnehezebb elviselni, amit magunkban hordozunk. A nyomást, hogy jobban legyünk mint vagyunk. A nyomást, hogy jobban legyünk, mint hisszük, hogy lehetünk. Ez soha, soha nem enyhül. A nyomás csak nő … és nő … és nő.”

Grace klinika

Grace klinika 5/21 – Sajnálom

„Mind emlékszünk arra, amikor kiskorunkban megharaptunk egy másik gyereket a játszótéren. Az óvónő azt mondta, kérjünk bocsánatot. És kértünk is, de nem őszintén. Mert az, akit megharaptunk meg is érdemelte. De ahogy idősebbek leszünk a bajt helyrehozni nem olyan egyszerű. Ha kinősz a homokozóból nem mondhatod csak úgy. Úgy is kell gondolnod. Persze amikor orvosok leszünk a sajnálom nem egy egyszerű szó. Vagy azt jelenti, hogy meghalsz és nem segíthetek. Vagy azt jelenti, hogy nagyon fog fájni.

Orvosként nem csinálhatjuk vissza a hibáinkat. És ritkán bocsátunk meg magunknak értük. Ez a mesterséggel jár. De emberként mindig jobban akarjuk csinálni, jobbak akarunk lenni, jóvá tenni a rosszat, akkor is ha lehetetlennek tűnik. Persze a sajnálommal nincs mindig vége. Talán mert túl sok mindenre használjuk. Fegyvernek. Kifogásnak. De ha tényleg sajnáljuk, ha jókor mondjuk ki, ha úgyis gondoljuk, akkor megteszi. Ha tettekkel mondjuk el, amit szavakkal nem tudunk. Ha jókor mondjuk, a sajnálom tökéletes. Ha jókor mondjuk, a sajnálom maga a megváltás.”

Stephen King – konfliktusok

„Azt hiszem, nagyon ritka, hogy a szokásos emberi konfliktusok úgy oldódjanak meg, ahogy a tévében szoktak. A valóságban állandóan visszatérnek, egyre kisebb köröket írnak le, míg végül eltűnnek. Illetve talán nem is eltűnnek, hanem fölszáradnak, mint sárfoltok a napon.”

Stephen King