„A férfiak gyakran erővel érik el azt, amit érvekkel nem tudnak.”
William R. Alger
„A férfiak gyakran erővel érik el azt, amit érvekkel nem tudnak.”
William R. Alger
„Minden beteg története ugyanúgy kezdődik. Azzal, hogy jól vannak. Az akkorral kezdődik. Kapaszkodnak abba a pillanatba, a jólét emlékébe, az akkorba, mintha azzal, hogy beszélnek róla visszahozhatnák. És közben nem veszik észre, hogy azzal, hogy nekünk mesélnek róla, orvosoknak azt jelenti nincs visszaút. Mire hozzánk kerülnek már az azutánban járunk. És mint minden beteg története ugyanúgy kezdődik. A történet vége rajtunk múlik, a helyes diagnózisunkon és a kezelésen áll vagy bukik a beteg sorsa. És mind hősök akarunk lenni.”
Grace klinika
„Azt tanítják nekünk hogy hét fő bűn létezik. Mind ismerjük a legnagyobbakat: torkosság, kevélység, bujaság. De nem beszélünk túl sokat a haragról. Talán azért, mert azt hisszük, hogy a harag nem veszélyes. Mert kordában tartjuk. A lényeg az, hogy talán alábecsüljük a haragot. Pedig sokkal veszélyesebb lehet, mint hinnénk. Végülis ha a bűnös viselkedésről van szó, ez is bekerül a top hétbe.
…
De akkor miben különbözik a harag a másik hat főbűntől? A válasz pofon egyszerű, ha behódolunk a kevélységnek vagy az irigységnek, azzal csak önmagunkat bántjuk. A bujasággal vagy a fösvénységgel is csak magunknak ártunk vagy talán még egy két embernek. De a harag, a harag sokkal rosszabb. A harag minden bűn anyja. És nem elég, hogy a harag elveszi az eszünket, de ha bekövetkezik sok más embert is magunkkal ránthatunk.”
Grace klinika
„Senki sem ismeri igazán a többi embert. Legfeljebb azt feltételezheti róluk, hogy olyanok, mint ő.”
John Steinbeck
„Azok az emberek, akik csak a kalapáccsal tudnak jól bánni, minden problémát egy-egy szögnek látnak.”
Abraham Maslow