„Nem szabad elfelejtenünk, hogy a történelem során mindig is voltak olyan zsarnokok és gyilkosok, akik egy ideig legyőzhetetlennek tűntek, de végül mindig elbuktak. Mindig.”
Mahatma Gandhi
„Nem szabad elfelejtenünk, hogy a történelem során mindig is voltak olyan zsarnokok és gyilkosok, akik egy ideig legyőzhetetlennek tűntek, de végül mindig elbuktak. Mindig.”
Mahatma Gandhi
„A tornádó ahogy jött úgy ment. Egy férfi odaadta a kabátját egy szükséget szenvedő idegennek. Egy asszony élelmet osztott az arra járóknak. Egy kamasz összehozott egy kutyát az aggodó gazdájával. Ezek azok a dolgok, melyek súlyos katasztrófák nyomában történnek. Az emberek elkezdenek apró, jó cselekedeteket végezni. Megtesznek mindent, amit tudnak, hogy segítsenek. Még ha tudják is, hogy az nem lesz elég. … Igen. Nagy tragédiák után az emberek megtesznek mindent, amit tudnak, hogy segítsenek. Még, ha tudják is, hogy az nem lesz elég.
…
Hét nap telt el azóta, hogy egy tornádó végig söpört a Lilaakác közön. És a lakók azóta is életük széthullott darabjait szedegették. Néhányan értékes barátságokat mentettek meg. Mások színes historiákat tártak fel. Megint mások nem várt kihívással kerültek szembe. És végül volt egy fiatal lány, aki rábukkant egy oly régóta keresett igazságra. Csak azért, hogy azt kívánja, bár ne tette volna.”
Született feleségek
„A sebészek a részletek rabjai. Szeretjük a statisztikákat, a listákat és a műtéti eljárásokat. A betegeink azért élnek, mert szeretjük követni a lépéseket, de bármennyire is szeretnénk mindig a számokra támaszkodni, a tervre, tudjuk, hogy sok orvosi felfedezés csupán a véletlen műve. Ecsetpenész, penicilin, mérgező fakéreg, a malária gyógyszere, egy kis kék kapszula a magas vérnyomásra, ágyő impotencia. Nehéz elfogadnunk, hogy nem mindig a kemény munka az, vagy a részletekre figyelés, ami meghozza a választ. De néha hátradőlünk, lazítunk és várjuk az örömteli véletlent.
…
Mindegy mit tervezünk, milyen lépéseket teszünk. Nem tudjuk, hogyan zárjuk a napot. Persze szeretnénk tudni, milyen csavart labdákat dobnak elénk. Mindig a véletlenek bizonyulnak a legizgalmasabbnak a napban, az életben. Néha megjelennek emberek, akikre nem számítottunk. Adódnak fordulatok, amiket magunk sosem választottunk volna. Egyszerre ott találod magad, ahol nem is gondoltad volna. És ez jó. Van, akinek hozzá kell szoknia. Akkor is tudod, hogy egyszer majd megtanulod értékelni. Elalváskor mindig a másnapra gondolunk. Átnézzük a terveket. Listát írunk. És reméljük, hogyha ránk talál a véletlen, végül örömöt okoz majd.”
Grace klinika
„Ahol több az érzés, több a szenvedés is.”
Leonardo da Vinci
„Az epilepszia kezelésére van egy módszer, amely műtétileg vágja el a jobb és a bal agyfélteke közötti kapcsolatot. A cél, hogy blokkoljuk a rohamokat kiváltó jeleket. A gond csak az, hogy ezzel kiiktatjuk az agy azon képességét, hogy kommunikáljon önmagával. A balféltekének fogalma sincs mire készül a jobb. A páciensnek gondjai lehetnek a koordinációval, a memóriával, a beszéddel. Ezt a drasztikus megoldást csak akkor veszik fontolóra, ha már minden más opciót kizártak. Mert amint a sebész vágott, többé nincs visszaút.
…
A sebészeknek mindig jó okuk van arra, hogy kockáztassanak a rizikós, mindent vagy semmit, nincs visszaútféle műtétekkel, amik esetenként borzalmas következményekkel járhatnak. És időnként beválnak. „
Grace klinika