Gyilkos elmék 6/2 – J.J. – Búcsú

„Hálás vagyok az évekért, amelyeket e családban tölthettem. Mindenért, amit közösen éltünk át. Minden fejlődési lehetőségért. A legjobbakat magammal viszem és az ő példájuk vezérel bárhová megyek. Egy barátom azt mondta legyek őszinte. Hát az leszek.  Bár nem akartam, de elindulok az úton. Főként, mert mindent leckének tekintek. Vagy talán, mert nem akarok dühösen távozni. Vagy talán, mert végre megértettem. Vannak dolgok, amelyeket nem akarunk, de el kell fogadnunk. Vannak dolgok, amelyekről tudni sem akarunk, de tanulnunk kell. És vannak, akik nélkül nem élhetünk, mégis búcsúznunk kell.”

J. J. – Gyilkos elmék

Lev Tolsztoj a boldogságról

„Az embernek ahhoz, hogy boldog legyen, két dolgot kell tennie: először hinnie kell, hogy van az életének értelme. Másodszor meg kell találnia, hogy mi az.”

Lev Tolsztoj

Grace klinika 4/11 – Hit

„Kezdetben az Isten megteremté a Földet és Mennyet. Legalábbis ezt mondják. Megteremtette az ég madarait, a mező vadjait és ránézett teremtményeire és látta, hogy ez jó. Azután Isten megteremtette az embert és azóta nincs megállás a leejtőn. A történet szerint Isten megteremté az embert a saját képére, de erre nincs bizonyíték. És végül megteremté a Napot, a Holdat és a Csillagokat. És az ember csak bajt csinál. És ha az ember bajban van – és ez gyakran van így – valami nálánál nagyobb felé fordul. A szerelemhez, sorshoz, valláshoz, hogy értelmet adjon mindennek. De egy vérbeli sebész számára az egyetlen, ami értelmet ad, az a gyógyítás.


Orvosként ma már többet tudunk az emberi testről, mint eddig bármikor a történelem során. De maga az élet csodája, hogy miért élünk és miért halunk meg. Miért bántunk vagy bántanak meg minket. Az továbbra is rejtély. Tudni akarjuk az okot, a titkot, a választ a könyv végéről. Mert a gondolatot, hogy teljesen egyedül vagyunk idelent, túl nehéz lenne elviselni. De ha a nap véget ér. Az a tény, hogy mi ott vagyunk egymásnak, minden ellentétünk és más nézeteink ellenére. Elég ok arra, hogy tovább higgyünk.”

Grace klinika

Elbert Hubbard – célok

“Valahányszor elindulsz otthonról, húzd be az állad, emeld fel a fejed, és szívd tele a tüdőd levegővel, idd be a napfényt, köszöntsd mosolyogva a barátaidat, és szívvel-lélekkel szoríts mindekivel kezet. Ne félj attól, hogy félreértenek, és egy pillanatig se törődj az ellenségeiddel. Döntsd el határozottan mi a szándékod, aztán pedig egyenesen törj a cél felé. Legyen szemed előtt a magasztos cél, amit kitűztél magad elé – és akkor egy idő múlva észreveszed, hogy öntudatlanul is megragadod azokat a lehetőségeket, amelyek vágyaid teljesüléséhez szükségesek, ugyanúgy, ahogy a korallállatka kiválasztja a tenger habjaiból mindazt, amire szüksége van. Képzeld önmagadat annak a tehetséges, komoly, hasznos embernek, aki lenni akarsz, és ez a gondolat óráról órára jobban átalakít majd, hogy saját eszményedet megközelítsd… A gondolat minden, őrizd meg e helyes lelki magatartást: a bátorság, az őszinteség, a jó kedély szellemét. A gondolkozás szinte alkotás. Minden jó dolognak a vágy a szülője, és midnen őszinte imádságot meghallgat az ég. Olyanokká leszünk, amilyenekké szívünk mélyén lenni szeretnénk.”

Elbert Hubbard