„Nem a munkád vagy, és nem is a bankbetéted. Nem a kocsid vagy, és nem a tárcád tartalma. Nem egy menő ruha vagy. Egy bohóckodó ganajkupac vagy a világon.”
Harcosok klubja
Grace klinika 12/11 – Trauma
„Ha trauma történik, mindig ez a kérdés a legfontosabb. Hogy történhetett? Mi a sérülés mechanizmusa? Hogyan lássunk át a trauma okozta zűrzavaron, hogy meg tudjuk állapítani a valós károsodást? A trauma minden része újabb történetet mesél el. Meg kell vizsgálni az összes sérülést, hogy lássuk mi ment tönkre.
…
Sokat beszélünk a sérülések mechanizmusáról, hogy hol kezdődött. De az igazság az, hogy nem tudjuk. Nem lehet egyetlen okra visszavezetni egy sérülést. A sérelmek felgyülemlenek hosszú idő alatt. Egyik ütés a másik után. Egyik sokk a másik után. Egyik fájdalmasabb, mint a másik. De még akkor sem, még ha tudjuk is hogy jutottunk idáig, akkor sem tudjuk mindig meggyógyítani. Nem lehet minden sebet meggyógyítani. De nem baj. El kell fogadnom, hogy nem baj. Azt szeretném hinni, hogyha valami javíthatatlannak látszik, még nem tört el végleg.”
Grace klinika
Lisa Jewell a testvérekről
„Testvérek. Micsoda isteni adomány! Ezt sose vegyétek magától értetődőnek! Adjatok hálát érte mindennap! Vigyázzatok egymásra!”
Lisa Jewell
Grace klinika 6/1-2 – Gyász
„Elisabeth Kübler Ross szerint, ha egy szerettünk meghal vagy más tragikus veszteség éri az embert, mindenki a gyász öt fázisán megy keresztül. Az első az elutasítás. Mivel a veszteség annyira felfoghatatlan nem hisszük el, hogy igaz. Mindenkire dühösek vagyunk, a túlélőkre, önmagunkra. És ekkor jön az alku. Könyörgünk. Fohászkodunk. Mindenünket odaadnánk, akár a lelkünket is, cserébe egyetlen napért. Ha az alkudozás csődöt mond és már dühösek sem tudunk lenni, depresszióba zuhanunk. Kétségbe esünk. Míg végül kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy már nincs mit tenni és feladjuk. Elengedjük és az elfogadás fázisába lépünk.
…
Az orvosin ezer órán át tanítják, hogyan birkózzunk meg a halállal. De arról egy óra sem szól, hogy hogyan éljünk tovább.
…
A szótár szerint a gyász valamilyen csapás vagy veszteség miatt érzett intenzív szenvedés vagy gyötrelem. Mély fájdalom. Mardosó bűntudat. Minket sebészeket, tudósokat arra tanítanak, hogy könyvekből, definíciókból, törvényekből tanuljunk, azokban higgyünk. De az életben a merev definíciók nem érvényesek. Az életben a gyász sok mindennek tűnhet, ami cseppet sem hasonlít a mély fájdalomhoz.
…
A gyász mindannyiunkban közös, de mindenkiből mást hoz ki. Nemcsak a halált gyászoljuk, az életet is, a veszteséget, a változást. És ha eltűnődünk, miért szívunk annyiszor, hogy miért fáj annyira, nem szabad elfelednünk, hogy tudunk változtatni. Így maradunk életben. Mikor már annyira fáj, hogy fojtogat. Az segít túlélni. Ha visszanézünk arra a napra, furcsa mód, hihetetlen mód nem érzünk már úgy, nem fog ennyire fájni. A gyász mindenkit utolér a maga idejében, a maga módján. A legtöbb, amit tehetünk, amit bárki tehet, hogy becsületesek vagyunk. A legrosszabb dolog, a gyász legrémesebb része, hogy nem tudjuk irányítani. A legtöbb, hogy átadjuk neki magunkat, ha eljön és ha tudjuk kieresztjük. De a legrosszabb, hogy mikor már azt hiszed, hogy vége, kezdődik előlről. És mindig. És minden alkalommal … eláll a lélegzeted. A gyásznak öt fázisa van, mindenkiből mást hoz elő, de mindig öt fázisa van. Tagadás. Düh. Alkudozás. Depresszió. Elfogadás.”
Grace klinika
Gyilkos elmék 10/7 – Eric Hoffer a naivitásról
„A naivitás felnőtteknél gyakran bájos, de hiúsággal párosítva megkülönböztethetetlen az ostobaságtól.”
Eric Hoffer