Született feleségek 1/8 – a bűn

„Van egy széles körben olvasott könyv, amiben az áll, hogy mind bűnösök vagyunk. Na persze nem mindenki érez bűntudatot a kilengései miatt. Velük ellentétben vannak, akik többet vállalnak magukra, mint ami őket terheli. Mások a gyöngédség apró cselekedeteivel csitátjuk lelkiismeretfurdalásukat. Megint mások azzal, hogy azt mondogatják, hogy tettük jogos volt. Végül vannak, akik egyszerűen megesküsznek, hogy ezentúl jók lesznek és megbocsátásért könyörögnek. Imáik néha meghallgattatásra találnak.”

Született feleségek

Grace klinika 12/22 – Igazi anya

„Van egy bibliai történet két asszonyról. Mind a ketten ugyanazt a gyereket akarják. Salamon királynak döntenie kell. Két anya van, csak egy kaphatja meg. Salamonnak támadt egy ötlete. Osztozzanak meg. Fifty-fifty. Szó szerint félbe akarta vágni a gyereket. Az ügynek vége, ha az egyik anya lemond a gyerekről vagy egyikőjük sem hajlandó engedni és a gyereket szétszakítják.

Szeretnéd tudni mi a Salamon sztori vége? Lelövöm a poént. Az igazi anya inkább lemond a gyerekről, mint sem hogy ketté vágják. De mi legyen, ha két igazi anya van? Akkor nem nyer senki. Az már egy teljesen másik történet.”

Grace klinika

Galilei a tanításról

“Semmit nem lehet megtanítani egy embernek. Csak segíteni abban, hogy rátaláljon önmagán belül.”

Galilei

Derült égből Polly – álmok

„Miért nem hagyod abba és lépsz végre tovább? Nem az számít, hogy mi volt a múltban, vagy hogy mi lesz a jövőben. Az ég szerelmére, maga az út a fontos. Nincs értelme végigcsinálni ezt a sok szarságot, ha nem élvezed az utat. És tudod mit? Mikor a legkevésbé várod, jön valami remek dolog, jobb, mint amiről valaha álmodtál.”

Derült égből Polly