Patch Adams – A szeretet

“Nem úgy szeretlek téged, mintha rózsa, topázkő vagy égő szegfű lennél, mely tüzes nyilakat szór. Úgy szeretlek, ahogy a vak, mély homályban leledző dolgok szeretik egymást, lélek és árny közt, titokban. Úgy szeretlek, akár a növény, mely nem virágzik, és virágai fényét magába rejtve hordja. Szerelmed tette, hogy testemben él sötéten a fojtó, sűrű illat, amely felszáll a földről. Szeretlek, nem tudom, mikortól és mi végre, gőg és probléma nélkül egyszerűen szeretlek. Így szeretlek, mivel nem tudok másként szeretni, csak így, csakis e módon, hogy nincs külön te, nincs én, oly közel, hogy enyém a kezed a mellemen, oly közel, hogy pillád az én álmomra zárul.”

Patch Adams

{lang: 'hu'}

Született feleségek 4/2 – Mosoly

“Semmi sem megtévesztőbb egy mosolynál. És ezt senki sem tudja jobban, mint azok, akik mögéje rejtőznek. Egyesek kivillantják a fogukat, hogy udvariasan figyelmeztessék az ellenségeiket. Mások sugárzó arcot öltenek, hogy leplezzék könnyeiket. Vagy ostoba grimaszt vágnak, hogy a félelmüket palástolják. És akkor ott az a ritka mosoly, ami tényleg szívből jön. Annak az embernek a mosolya, aki tudja hogy a gondjait hamarosan elfelejtheti.”

Született feleségek

{lang: 'hu'}

Grace klinika 5/1-2 – Tündérmesék, rémálmok

“Mind emlékszünk a gyerekkori esti mesékre. A cipő illik Hamupipőkére. A békából királyfi lesz. Csipkerőzsika felébred egy csóktól. Egyszer volt, hol nem volt … és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Tündérmesék, amolyan álmok. Csak az a baj, hogy a tündérmesék nem válnak valóra. Azok a mesék, amik egy sötét viharos éjjelen kezdődnek és rettenetesen végződnek, vagyis a rémálmok, azok általában valósággá válnak. Aki kitalálta a ‘boldogan élnek, míg meg nem halnak’ frázist egy jó nagy seggbe rúgást érdemelne.

Egyszer volt, hol nem volt… boldogan éltek, míg meg nem haltak. Ezek a mesék csak az álmaink. A tündérmesék nem válnak valóra. A valóság viharosabb. Zavarosabb. Ijesztőbb. A valóság sokkal érdekesebb, mint boldogan élni, míg meg nem halunk.”

Grace klinika

{lang: 'hu'}

Született feleségek 4/1 – Titkok

“Van a reggelnek egy szakasza azután, hogy a gyerekek elmentek az iskolába és a férjek elindultak a munkába. Amikor az asszonyok a titkokra gondolnak, amiket a barátnőik elől rejtegetnek. Hogy mennyire meg lennének rökönyödve, ha fény derülne az igazságra. És, hogy ami a hatalmukban áll mindent megtennének azért, hogy erre ne kerüljön sor. De mi van azokkal a szerencsésekkel, akiknek nem maradt rejtegetni való titkuk? Ők vajon mire gondolnak minden reggel? Ezek az asszonyok reggelente a szomszédaikra gondolnak és azokra a titkokra, amiket ők rejtegetnek.”

Született feleségek

{lang: 'hu'}

Csukás István – A bűvös virág

A bűvös virág

Ha szereted viszont szeret
Ha mosolyogsz, ő is ám!
Ha bánat ér, megosztozik
Szegény szíved bánatán.
Cirógatod, megcirógat
Becézgeted, örül ám,
Szíved örül, lelked röpül,
csodálatos illatán.
Orvosság ez minden bajra
Gondot s a bút űzi ám!
Szíved-lelked meggyógyítja,
míg merengsz az illatán!

Csukás István

{lang: 'hu'}

Grace klinika 4/16-17 – Halál

“Anyám mindig azt mondta egy sebésznek egy halott mentes nap ritka ajándék. Minden nap szembenézünk a halállal. Minden nap életeket veszítünk. És minden nap azt reméljük, hogy nem kerül rá sor. Kötödünk a halálhoz. Láncokkal, mint a foglyok. Mint a rabok.”

Grace klinika

{lang: 'hu'}

Született feleségek 3/23 – Család

“Család. Nincs is ennél fontosabb. A családunk az, akikkel együtt nevetünk, amikor jó idők járnak és akik vigaszt nyújtanak, amikor nehéz napok köszöntenek ránk. És bár eljön az idő, amikor el kell hagyniuk minket. A hangjuk sokáig ott cseng még a fülünkben. És van úgy, hogy akaratlanul is hallgatunk rájuk.

Család. Nincs is ennél fontosabb. A családunk az, aki megjelenik, ha bajban vagyunk. Aki ösztönöz, hogy sikeresek legyünk. Aki híven őrzi a titkainkat. De mi van azokkal, akiknek nincsen családjuk, amire támaszkodhatnak. És mi történik azokkal az elcsigázott lelkekkel, akiknek nincsenek szeretteik, akik melléjük állnának a szükség idején. Nos, a legtöbbjük megtanul egyedüljárni az élet rögös útján. De néhány szerencsétlen egyszerűen feladja a küzdelmet.”

Született feleségek

{lang: 'hu'}

Anthony Robbins a vidámságról

“A vidámságnak megvan az ereje ahhoz, hogy a félelem, a sértettség, a harag, a frusztráltság, a csalódottság, a depresszió, a bűntudat és a meg nem felelés érzéseit kiűzze az életedből. Azon a napon éred el a vidámságot, amikor rájössz, hogy mindegy, mi történik körülötted, akkor sem lesz jobb semmi, ha nem vagy jókedvű.”

Anthony Robbins

{lang: 'hu'}

Grace klinika 4/15 – Őrült

“Az a baj a rezidensséggel, hogy mindig őrültnek érezzük magunkat. Évekig nem alszunk. Minden nap krizis helyzetben lévő emberek közt mozgunk. Már nem látjuk át, mi a normális. Akár önmagad, akár más kapcsán. És az emberek mégis elvárják, hogy megmondjuk, hogy vannak. Honnan a fenéből tudhatnánk? Az ember azt sem tudja, ő hogy van.

Nem az a csoda, hogy miért őrülnek meg az emberek. Inkább az, hogy miért nem. Annak ellenére, hogy mi mindent elveszíthetünk egy pillanat alatt. Vajon mi a csuda tart minket össze?”

Grace klinika

{lang: 'hu'}

Született feleségek 3/22 – Kérdések

“Attól a pillanattól kezdve, hogy reggel felébredünk, aadig míg fejünk este a párnára hanyatlik, életünk tele van kérdésekkel. Legtöbbjük könnyen megválaszolható és hamar feledésbe merül. De vannak kérdések, amiket nehéz feltenni, annyira rettegünk a választól. Látni fogom még felnőni a gyermekeimet? Hibát követek el azzal, hogy hozzámegyek ehhez az emberhez? Képes lesz-e valaha is igazán szeretni? És mi van, ha feltesszük magunknak a nagy kérdést és azt a választ kapjuk, amit reméltünk. Hááát ott kezdődik a boldogság.”

Született feleségek

{lang: 'hu'}

Grace klinika 4/14 – Félelem

“Van valaki a fejemben. Okos nő. Tehetséges. Mellkasi csövezést, craniotomiát végez, pánik nélkül. Nagyon jó sebész. Már-már kiválló. Olyan, mint én, csak sokkal jobb. És félek sosem leszek ez a nő, a fejemből, mert valami az utamba áll.

Jó nap volt. Talán nagyszerű nap. Jó orvos voltam. Mégha nehéz is volt. Az voltam, aki a fejemben vagyok. Volt egy perc, amikor azt hittem, nem fog menni. Egyedül nem fog menni. De behunytam a szemem és láttam, ahogy megcsinálom. És így lett, legyőztem a félelmet és megcsináltam. “

Grace klinika

{lang: 'hu'}

Született feleségek 3/21 – Áldozatok

“Megeshet bárkival. Egy idős asszony gyanús léptek hall a sötét utcán. Egy üzletember meglát egy tükörképet a kocsija ablakán. Egy bolttulajdonos megérzi a hátának szegeződő pengét. És abban a pillanatban egy hétköznapi emberből áldozat válik. És a világ, ami oly biztonságosnak tűnt hirtelen megtelik ránk leső veszéllyel.

Bárki bármikor áldozattá válhat. Megsérülhet mások gonoszsága által. De ejtse a sebet egy fondorkodó volt feleség vagy egy pofon, amit vonzalmunk tárgyától kapunk. Eljön az a pillanat, amikor össze kell szednünk magunkat és tovább mennünk az úton. De ha erre képtelenek vagyunk, csak fohászkodhatunk a megmentésért.”

Született feleségek

{lang: 'hu'}

Gyilkos elmék 6/8 – Garcia – Emberiség

“Hiszem hogy az emberiség konfliktusból született talán. Ezért van mindnyájunknak sötét oldala is. Vannak, akik ezt választják. Másoknak nincs választásuk. Mi többiek küzdünk ellene. Végül azonban megszokottá válik, mint a levegõ. Eljön, az idõ mikor szembe kell néznünk az igazsággal, önmagunkkal. Számomra eljött e nap.”

Garcia

{lang: 'hu'}