Grace klinika 2/15 – Vonalak

„A sebészeti osztályon létezik egy vörös vonal, amely jól láthatóan elkülöníti egymástól azt a területet, amit mindenki szabadon használhat. Attól, amit csak néhány kiváltságos. És nem nézik jó szemmel, ha ezt a vonalat engedély nélkül átlépik. Általában oka van annak, ha vonalat húzunk. Védekezés, biztonság keresés, tisztán látás. Ha úgy döntesz, hogy átléped a vonalat, azt a saját felelősségedre teszed. De akkor mért van az, hogy minél láthatóbb a vonal, annál nagyobb a kísértés, hogy átlépjük.

Nem tehetünk róla, ha egy vonalat látunk át akarjuk lépni. Talán az élvezet miatt, amit az okoz, amikor az ismerőst felváltja az ismeretlen. Egyfajta bátorság próba. Az egyetlen probléma, ha egyszer átlépted szinte lehetetlen visszafordulni. De ha valahogy mégis sikerül visszajutni a vonalon túlra, hatalmas biztonságra lelünk.”

Grace klinika

Grace klinika 10/16 – Átmenet

„Van egy szakasz, amit át kell vészelnünk szüléskor. És ez a legnehezebb része. Úgy nevezik az átmeneti szakasz. Nagyon keményen kell nyomni. És sokáig. Kimerülünk. Elfáradunk. És az erőfeszítésnek nincs látható eredménye. Ebben az átmeneti szakaszban úgy érezzük, nem bírjuk tovább. De csak azért, mert már olyan közel van a cél.

Az átmenet mozgás. Az élet egyik részéből egy egészen újba. Olyan, mint egy hosszú, ijesztő sötét alagút. De ki kell jönnünk a másik oldalon. Mert ami ott vár Ránk, az csodás lehet.”

Született feleségek 7/6 – Rettegés

„Eljön az idő, amikor mindannyian szembesülünk azzal, amitől rettegünk. Néhányan attól félnek, hogy talán sosem bocsát meg. Mások azon aggódnak, hogy egyszer megtudja az igazat. Néhányan azon tépelődnek, hogy vajon tényleg képes elküldeni. Így igaz, félelmetes hely ez a világ. És még sokkal rémisztőbb, ha úgy kell helyt állnunk benne, ha egyedül vagyunk.”

Született feleségek

Einstein az életről

„Az élet olyan, mint a biciklizés. Hogy megtartsd az egyensúlyod, mozgásban kell maradnod.”

Einstein

Grace klinika 6/4 – Kötelesség

„Az élet kevés kötelességgel indul. Felesküszünk a zászlóra. Esküszünk, hogy visszavisszük a könyvet a könyvtárba. De ahogy öregszünk esküket teszünk, ígérgetünk, tele leszünk kötelességekkel. Nem ártani. Az igazat és csakis az igazat. Míg a halál el nem választ. És csak gyűlnek, csak gyűlnek míg mindenkinek mindent megígérünk és ráeszmélünk, hogy mi a kötelesség.

Ha sebész vagy mindenki utánad kap. Csak egy ígéretet teszünk. És hirtelen megfojtanak a kötelezettségek a betegeink felé, a kollégák felé, a gyógyítás felé. Így azt tesszük, amit minden normális ember, elfutunk az ígéreteink elől, hátha elfelejtik őket. De előbb vagy utóbb utol érnek. De néha a legrettegettebb kötelesség elől nem is éri meg elfutni.”