“El kell engedned a múltat, hogy lehessen jövőd.”
Jégkorszak II.
Grace klinika 7/20 – Felépülés
„Egy trauma után a testünk nagyon törékeny. A reakció idő kritikus. Így hirtelen körül vesznek az emberek. Orvosok. Nővérek. Szakemberek. Technikusok. Egy műtét csapat sport. Mindenki a cél felé igyekszik és újból összeraknak téged. De egy műtét már önamgában is trauma. És ha egyszer vége, kezdődhet a gyógyulás. Ezt hívjuk felépülésnek. A felépülés nem csapat sport. Hanem magányos hosszútáv futás. Hosszú és fárasztó. És pokolian magányos.
…
A felépülési időszak hosszát a sérülés mértéke határozza meg. De nem mindig sikerül. Nem számít, milyen keményen dolgozunk. Némelyik sebünk sosem gyógyul be teljesen. Előfordulhat, hogy egy új élethez kell alkalmazkodnunk. A dolgok talán túlzottan megváltoznak. És semmi sem lesz már a régi. Lehet, hogy magunkra sem ismerünk. Mintha egyáltalán nem épültünk volna fel. Új emberek leszünk, egy új élettel.”
Grace klinika
Bosszú 2/18 – Álcázás
„Túl gyakran kendőzzük el a valóságot. Álcázzuk magunkat attól való félelmünkben, hogy elveszíthetjük szeretteinket. Vagy hogy tovább folytathassuk a szemfényvesztést azokkal szemben, akiket le akarunk leplezni. A mögé bújunk, ami menedéket nyújt a fájdalom és a szomorúság ellen. Vagy hárítjuk az igazságot, ami túl pusztító ahhoz, hogy elfogadjuk.”
Bosszú
Grace klinika 11/10 – Magány
„Volt egy férfi Maine-ben, aki teljesen egyedül élt az erdőben 30 évig. Az utolsó remetének nevezték el. 30 év emberi érintés nélkül. Beszélgetés nélkül. De magányosabbnak érezte magát, mikor elhozták onnan, mint az erdőben bármikor. A társaság ellenére is lehetünk magányosak. És ez a magány felemészthet.
…
Az utolsó remete meglett és elhozták őt. Ki a nagyvilágba. Sokan szomorúnak találnák az életét. Tudta, hogy mindent összevetve mégha van is valakink vagy hatalmas forgatag vesz körül, magunk vagyunk. Az akire számíthatunk, a támaszunk, a bázisunk, csak magunk vagyunk. Ha erre rájövünnk az egyedüllétünk … már egy döntés.”
Grace klinika
Gyilkos elmék 6/2 – Jean Racine a tragédiáról
„A tragédiához nem kell vér és halál. Elég, ha megtöltjük fenséges szomorúsággal, mely a tragédia áhítata.”
Jean Racine