Grace klinika 10/19 – Elismerés

„A Harper-Avery díj az egyik legrangosabb díj, amit sebész kaphat. A jelölteket telefonon értesítik mindig ugyanakkor. Pénteken keleti parti idő szerint reggel nyolckor. Ami Seattle-ben hajnali öt. Az anyámat ötször is jelölték. Én már átéltem ezt. Ha megcsörren a telefon minden megváltozik. Hirtelen szupersztárrá válik. És ha nem … azt nem tudom. Anyám szupersztár volt, őt mindig felhívták.

Anyám nem hitte volna, hogy nyerni fog. Úgy gondolta, ez népszerűségi verseny és ő nem népszerű. Nő volt és medika és az arroganciáját félreértették az emberek. El sem merte képzelni, hogy esetleg még is nyerhet, mert annyira szerette volna. És amikor kimondták anyám nevét, őszintén megdöbbent. Elismerték a rengeteg munkáját és áldozatát. Majd hazajött és azt mondta, hogy nem nyerte meg a Harper-Avery-t, hanem kiérdemelte.”

Grace klinika 2/11 – A magány

„Negyven évvel ezelőtt a Beatles egy egyszerű kérdést tett fel a világnak. Tudni akarták honnan jönnek a magányos emberek. Az én elméletem szerint a magányos emberek nagy része a kórházakból jön, vagy pontosabban a kórházak sebészeti osztályáról. Sebészként félretesszük a saját szükségleteink a betegeink érdekei miatt. Elhanyagoljuk a saját barátainkat és családunkat, csak hogy segítsünk mások barátain és családjain. Így aztán végül mire a nap leszáll teljesen magunk maradunk és ennél magányosabb érzés nincs is a világon.

Négyszáz évvel ezelőtt egy másik híres angol pasas is véleményt formált a magányról, John Don. Szerinte sosem vagyunk egyedül. Persze szebben hangzott, amikor ő mondta. Senki sem különálló sziget, amely teljes lehet önmagában. Összegezve a szigetes rizsát mindössze úgy gondolta, hogy mindenkinek arra van szüksége, hogy valaki odajöjjön és azt mondja nem vagyunk egyedül. És ki mondta, hogy az a valaki nem lehet négylábú. Valaki, akivel játszhatunk, szaladgálhatunk vagy csak együtt lóghatunk.”

Grace klinika