Grace klinika 11/13 – Élet vs halál

„Vannak kérdések, amelyekre nincs válasz. Például hova kerülünk, ha meghalunk? Azt tudom, mi történik fiziológiai értelembe, de azontúl mi is történik? Mi történik? Ezt kérdezzük magunktól, mikor már nagy a baj. Ezekre a kérdésekre nincs válaszunk. Őrjítőek. Ezért szeretem a munkámat. Gyerekeket gyógyítok és segítek a világra. Nincsenek kétségek, sem kérdések csak válaszok. Nyílt, pontos, egyértelmű válaszok. És élet. Gyönyörű, új élet. Remény a jövőre. Istenem, de hiányzik!

Sosem foglalkoztatott a halál utáni élet. Sokkal jobban érdekelt ez az élet. Mihez kezdjek vele?  Hogyan hagyhatok nyomot? Valami újat akartam. Nyomot akartam hagyni, hogy az életem, az agyam a létezésem jelentsen valamit. Az viszont, amire eddig még sohasem gondoltam, amivel egészen eddig a pillanatig sosem foglalkoztam. Hogy ahhoz, hogy emlékezzenek ránk, hogy ahhoz hogy valami fontosat hagyjunk magunk után, el kell mennünk.”

Grace klinika

Grace klinika 1/2 – Határok, korlátok

„Minden a vonalakról szól. A rezidens évek végét jelző vonalról. A vonalról, ami elválaszt a műtőasztaltól. És persze ott a legfontosabb vonal. A vonal, ami elválaszt az emberektől, akikkel dolgozol. Nem segít ha haverkodsz velük vagy barátkozol. Vonalat kell húznod, önmagad és a világ közt. Mások csak zűrbe kevernek. Minden a vonalakról szól, vonalakat húzgálunk mindenütt, és imádkozunk, hogy senki ne lépje át őket.

Egyszer döntést kell hozni. A vonalak nem tartanak másokat távol, körülvesznek. Az élet zűrös. Ilyennek alkották. Nos pazarolhatjuk az időt vonalazgatásra, vagy élhetünk átlépve a vonalakat. De van egy pár vonal, amelyeket túlságosan is veszélyes átlépni. Egy dolgot tudok, ha vállalod a kockázatot, a kilátás a túloldalon káprázatos.”

Grace klinika

A remény rabjai – a zene és a szabadság

„A mai napig sincs fogalmam, miről énekelt az a két olasz nő, és nem is érdekel. Nem kell mindent kimondani. Olyan megfoghatatlan szépség áradt belőle, amit szó le nem írhat, amibe belefacsarodik a szíved. Azok a hangok magasabbra, messzebbre szárnyaltak, mint amiről valaha is álmodtunk. Mintha gyönyörű madár szállt volna a kalitkánkba, és dala nyomán leomlottak volna a falak. Ha csak egy röpke pillanatra, de a legutolsó rab is szabadnak érezte magát.”

A remény rabjai