Gyilkos elmék 10/15 – Darnella Ford az őrületről

„Semmi sem visz minket közelebb az őrülethez, mint egy sokkoló emlék, amin nem tudunk túllépni.”

Darnella Ford

Grace klinika 4/15 – Őrült

„Az a baj a rezidensséggel, hogy mindig őrültnek érezzük magunkat. Évekig nem alszunk. Minden nap krizis helyzetben lévő emberek közt mozgunk. Már nem látjuk át, mi a normális. Akár önmagad, akár más kapcsán. És az emberek mégis elvárják, hogy megmondjuk, hogy vannak. Honnan a fenéből tudhatnánk? Az ember azt sem tudja, ő hogy van.

Nem az a csoda, hogy miért őrülnek meg az emberek. Inkább az, hogy miért nem. Annak ellenére, hogy mi mindent elveszíthetünk egy pillanat alatt. Vajon mi a csuda tart minket össze?”

Grace klinika

Grace klinika 11/21 – Memória

„Öt éves koromban Anyám ott hagyott a vidámparkban. Csak arra emlékszem, hogy az egyik percben még a körhintán ültem, a következőben pedig nem volt sehol. Nem emlékszem, hogy találtam meg. Arra sem emlékszem, hogy kerültem haza. De arra emlékszem, mi történt ezután. Azt mondta, ne aggódjak. Azt mondta, minden rendben lesz. Fura nem? Ahogy a memória működik. Egyes dolgokra nem emlékszünk. Míg másokat sosem felejtünk el. A körhinta soha nem áll meg.”

Grace klinika