„A boldogság olyan illatszer, amelyet nem hinthetünk úgy másokra, hogy néhány csepp ne jusson nekünk is.”
Ralph Waldo Emerson
Született feleségek 7/14 – Múlt
„Nem számít, hová megyünk. Nem számít, milyen gyorsan igyekszünk odaérni. Nem számít, hogy egy pillanatra sem nézünk vissza. A múlt, amelyet magunk mögött hagytunk, akkor is megtalálja a módját, hogy utolérjen minket.
…
Azt gondoljuk ugyan, hogy magunk mögött hagytuk a múltat, de a múlt valahogy mindig utolér minket. Bár szeretnénk elmenekülni előle, kénytelenek vagyunk szembe nézni a múltunkkal. És a titkoknak, melyeket maga alátemetett, felszínre kell törniük. És akkor, ha erősek vagyunk, képesek leszünk tovább lépni. Igen, mindannyiunknak magunk mögött kell hagynunk a múltat és kell indulnunk a jövő felé. És ha szerencsénk van, lesz aki segítsen oda is érni.”
Született feleségek
Grace klinika 14/4 – Kapcsolatok
„Az emberi agyban százmilliárd idegsejt van, melyek számtalan módon kapcsolódnak. Miattuk tudunk számolni. Beugrik, hol a kulcs és milyen volt apa hangja. Ezek folyton dolgoznak. De ha az agyunk elromlik, nem könnyű megjavítani és akkor nem szabad hibázni. Akit bevisznek a műtőbe, az fél, hogy többé nem ébred fel. De egy agyműtétnél attól félünk, hogy felébredünk. De nem fogunk tudni róla.
…
A gubancokkal az a baj, hogy mire kibogozzuk őket, már késő. Ezért vigyáznunk kell a kapcsolatainkra. Idő kell, törödés és figyelem. Figyelnünk kell rájuk és nyitottnak kell lennünk. Amit csak lehet, mindent összekötünk a lehető legóvatosabban. Aztán már csak imádkoznunk kell. Hogy ne legyen semmi baj.”
Grace klinika
Gyilkos elmék 7/4 – Kahlil Gibran a fájdalomról
„A fájdalom nem más, mint az értelmünket elzáró burok feltörése.”
Kahlil Gibran
Anatole France – vágyakzás
„Minden, ami él, az túlságosan is titokzatos. S te, kedvesem, számomra örök talány maradsz, amelynek értelme az élet gyönyöreit és a halál borzalmait rejti magában. Ne félj attól, hogy odaadod magadat nekem. Mindig vágyni fogok rád, és sohasem foglak kiismerni. Vajon valóban a miénk-e valaha is az, akit szeretünk? Vajon másvalami-e a csók és az ölelés, mint egy gyönyörűséges kétségbeesés erőfeszítése? Még amikor karjaimba szorítlak, akkor is kereslek, sohasem vagy az enyém, mert mindig kívánlak téged, s mert benned a lehetetlent és a végtelent kívánom.”
Anatole France