„Semmit sem fürkésznek az emberek egymás dolgaiban oly mohó érdeklődéssel, mint azt, amihez semmi közük.”
— Victor Hugo
41 idézet erről a falról
„Semmit sem fürkésznek az emberek egymás dolgaiban oly mohó érdeklődéssel, mint azt, amihez semmi közük.”
— Victor Hugo
„Bízni az emberi erényben, az erények legnemesebbje közé tartozik.”
— Kölcsey Ferenc
„Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel.”
— Bertrand Russel
Gyilkos elmék 5/14
„Ha az vagyok, amim van és elveszítem, amim volt, akkor ki marad belőlem?”
— Erich Fromm
“Ne kritizálj másokat; ők pontosan azok, akik mi lennénk hasonló körülmények között.”
— Abraham Lincoln
„Bizonyosan van valami oka annak, amiért a másik úgy gondolkodik és cselekszik, ahogy. Kutasd ezt a rejtett okot – és kezedben lesz cselekedeteinek, talán egész egyéniségének kulcsa.”
— D. Carnegie
„A szem rejti a világ minden hatalmát, barátom, egy szem néha hasznosabb, mint a tulajdonosa.”
— A holló
Gyilkos elmék 4/8
„Ha felismerjük végre, hogy minden ember őrült; egy csapásra világossá válik előttünk minden rejtély.”
— Mark Twain
Gyilkos elmék 4/4
„A dolgok nem mindig azok, amiknek látszanak. A felszín sokakat megtéveszt, csak a bölcs kevesek látják meg azt, ami a mélyben rejtőzik.”
— Phaedrus
„Minden ember hold: megvan a sötét oldala, amit sose mutat meg senkinek.”
— Mark Twain
Gyilkos elmék 3/12
„Nagyon bölcs apa az, aki ismeri a saját gyerekét.”
— Shakespeare