„A nagyok semmit sem értenek meg maguktól, a gyerekek pedig belefáradnak, hogy örökös-örökké magyarázgassanak nekik.”
Antoine de Saint-Exupéry – A kis herceg
„A nagyok semmit sem értenek meg maguktól, a gyerekek pedig belefáradnak, hogy örökös-örökké magyarázgassanak nekik.”
Antoine de Saint-Exupéry – A kis herceg
„A bizalom törékeny kincs. Ha egyszer elnyertük, óriási szabadságot kapunk általa. De ha egyszer elvész, olykor lehetetlen visszaszerezni. Az igazság persze az, hogy sose tudhatjuk, hogy kiben bízhatunk. Azok, akik legközelebb állnak hozzánk becsaphatnak. És idegenek siethetnek megmentésünkre. Végül a legtöbb ember úgy dönt, hogy csak önmagában bízhat. Így kerülheti el legegyszerűbben azt, hogy megégesse magát.”
Született feleségek
„A legveszélyesebb fegyver, amit ellenünk fordíthatnak az a saját lelkünk. Kihasználják kételyeinket és bizonytalanságunkat, amik eleve ott lesnek ránk. Önmagunkhoz legyünk hűek vagy mások elvárásainak feleljünk meg? Ha őszinték és nyiltak vagyunk, szerethetnek minket feltétel nélkül? Van-e elég bátorságunk ahhoz, hogy kiadjuk magunkból a legbelsőbb titkainkat. Vagy a végén mind kiismerhetetlenek maradunk? Még magunk számára is?”
Bosszú
„Tudom milyen gonosz tettre készülék, és a megbánásnál jóval nagyobb a haragom. Ez a harag szörnyű borzalmakat szabadít a halandókra.”
Euripidész
„A természet kegyetlen tanító, és csak két osztályzatot ismer. Az egyik az élet, a másik a halál.”
Fekete István