Kategória

Sorozat

1 059 idézet erről a falról

Született feleségek 6/14

„Ebben az életnek nevezett soha véget nem érő drámában mindenkinek megvan a maga szerepe. Van, akire a romantikus főhősét osztják. Van, akinek az áldozaté jut. És olyan is van pár, aki okoz néhány mulatságos percet. És aztán vannak, akik végül a hőst játszhatják. Különösen, ha úgy érzik, hogy van egy főgonosz, aki épp ott lakik velük szemben, az utca túloldalán.”

— Született feleségek

Bosszú 2/1

„Végzet. A hit abban, hogy az élet értelme egyetlen cél és hit a sors kezében. Apa és lánya. Fivér és huga. Anya és gyermeke. A vér szerinti kötelék éppoly elszakíthatatlan, amilyen örök. De a választott kötelékeink határozzák meg az utat, amit járnunk kell. Szerelem kontra gyűlölet. Hűség kontra árulás. A valós végzetünkre csakis az út végén derülhet fény.
…
Egyesek szerint a hit a végzetben elveti a szabad akarat létét, hogy az önrendelkezés joga nem győzhet a sors jelenlétében. Az igazság az, hogy a végzetnek csupán egy részét tudjuk irányítani, a sorsot, amit másoknak szánunk.”

— Bosszú

Grace klinika 6/21

„A bőrünk testünk legnagyobb szerve. Megvéd minket. Összetart. Szó szerint elárulja mit érzünk. A bőr lehet puha és sérülékeny. Nagyon érzékeny. Roppant törékeny. A bőr egy sebésznek nem számít. Könnyedén belevágunk, mögé nézünk. Az alatta lévő titkok érdekelnek. Finomság, érzékenység kell hozzá.
…
Mindegy milyen vastag bőrűek próbálunk lenni. Milliónyi érző idegvégződés van ott. Teljesen szabadon. És túl sok mindent éreznek. Megpróbáljuk megvédeni magunkat a fájdalomtól. De ez nem mindig sikerül. Néha csak egyetlen dolog marad. Hogy érzünk.”

— Grace klinika

Született feleségek 6/16

„Csábítás. Bármely szappanopera rajongó megmondhatja, hogy művészete leginkább azokon gyakorolható, akiknek a szíve sebezhető.
…
A csábítás művészet. Kifinomult kényszerítő eszközöket használ, hogy megingassa az arra fogékonyakat. És aki egyszer elszánta magát mindent belead, hogy megkapja, amit akar. Ha pedig a csábítás sikerrel jár az, aki beadta a derekát, azt kérdi magától: Elcsábítottak vagy ezt akartam én is kezdettől fogva?”

— Született feleségek

Grace klinika 6/22

„Köztudott, hogy a pozitív gondolkodás boldogabb, egészségesebb élethez vezet. Gyerekkorunkban azt mondják, hogy mosolyogjunk és vágjunk jóképet a dolgokhoz. Felnőttként elvárják, hogy a dolgok jó oldalát keressük, hozzuk ki a legjobbat mindenből és félig tele poharakat lássunk félig üres helyett. De néha a valóság az utunkba áll és nem tudjuk imitálni a boldogságot. Az egészségünk bekrepálhat, a barátunk megcsalhat. Barátban is csalódhatunk. És ezekben a percekben akarjuk a valóságot. Ledobni az álarcot és a valódi, ijedt, szomorú énünket adni.
…
A legtöbb ember ugyanazt az egyszerű dolgot akarja az élettől. A boldogságot. De talán éppen ez a vágyakozás, a boldogságra törekvés az,  ami miatt sosem leszünk boldogok. Minél inkább törekszünk a boldogság állapotára, annál jobban összezavarodunk. Annyira, hogy már magunkra sem ismerünk. Ehelyett csak mosolygunk. Megfeszülünk, hogy olyan boldogok legyünk mint szeretnénk. Míg végül arcul nem csap, hogy a boldogság mind végig előttünk nem volt. Nem az álmainkban, a vágyainkban, hanem az ismert, kényelmes megszokott helyeken.”

Tovább olvasom ↓

Bosszú 2/2

„Azok számára, akik hisznek a feltámadásban, a halál mellékes. Az nem a vég, hanem egy új kezdet. Egy második esély. Egy találkozás. A feltámadás elmélete olyan csábító, hogy könnyű elfelejteni, mielőtt bárkit feltámaszthatnál halottaiból, tölts pár napot a pokolban.
…
Azok számára, akik hisznek a feltámadásban, a halál mellékes. A feltámadás során a halottból élő lesz és azok, akik élnek abban hisznek, hogy sosem halnak meg.”

— Bosszú

Bosszú 2/3

„A veszély és a határozatlanság közt örlödve élet-halál kérdésében a bizalom dönthet. A hit a képességeinkben, a bizonyosság magunkban és a másokba vetett bizalom.”

— Bosszú

Grace klinika 6/23

„A legtöbb embernek a kórház rémisztő hely. Ellenséges hely. Ahol rossz dolgok történnek. A legtöbben szívesebben lennének templomban, vagy iskolában, vagy otthon. De én itt nőttem fel. Míg az anyám dolgozott, én a galérián tanultam olvasni, a hullaházban játszottam, zsírkrétával a régi korlapokra firkáltam. Nekem a kórház volt a templom. Az iskolám. Az otthonom. A kórház volt a menedékem, a szentélyem. Jó itt lenni. Illetve jó volt itt lenni.
…
Én a galérián tanultam olvasni, a hullaházban játszottam és zsírkrétával a régi korlapokra firkáltam. Nekem a kórház volt a templomom, az iskolám, az otthonom, a menedékem, a szentélyem. Jó itt lenni. Illetve jó volt itt lenni.”

— Grace klinika

Bosszú 2/4

„Egyesek szerint a megérzés adomány, ugyanakkor átok is lehet. Egy jelzés, ami olyan helyről érkezik, amit jobb felfedezetlenül hagyni. Az emlékek visszhangja, ami soha nem hal el. Nem számít milyen erősen próbáljuk elfojtani.
…
Amikor döntés előtt álltam Apám mindig azt mondta, hallgassak az ösztöneimre. A megérzéseink mindig tudják mire van szükségünk. A megérzés egy kis hang, ami megsúgja, ki barát és ki ellenség. Kit tarts kar távolságra és kit magadhoz közel. De túl gyakran zavar meg a félelem, a kétség és makacs reményeink, amiért is aztán nem hallgatunk a megérzéseinkre.”

— Bosszú

Született feleségek 6/17

„Nem mindig könnyű meglátni valakinek az igazi jellemét. Néha a férfias felszín mögé kell nézni, hogy azt a törékeny lelket megpillantsuk. Nem szabad bedőlni az ékszer csillogásának, hogy megtudjuk hamisítvánnyal állunk szemben. Ki kell hozni az igazságot az árnyékból, hogy felismerhessük mosolyának szépségét. Bizony embertársaink nap, mint nap rejtegetik előlünk valós természetüket. És erre sajnos csak akkor döbbenünk rá, amikor már késő.”

— Született feleségek

Bosszú 2/5

„Azt szokták mondani, hogy aki bűntelen, az vesse az első követ. Hogy bűntelen lehessen az ember, az teljes megbocsátást igényel. De amikor az emlékek  frissen feltépett sebek, a megbocsátás nem éppen a legtermészetesebb emberi reakció.
…
Időről időre elkövetünk olyan dolgokat, jó vagy rossz szándékkal, amiért vezekelnünk kell.”

— Bosszú

Grace klinika 6/24

„Az emberi élet döntések sorozata. Igen vagy nem? Bent vagy kint? Fent vagy lent? És ott vannak a lényeges döntések is. Szeretsz vagy gyűlölsz? Hős leszel vagy gyáva? Küzdesz vagy feladod? Élsz vagy meghalsz? … Élsz vagy meghalsz? Ez a legfontosabb döntés. És nem mindig Te döntesz róla.
…
Igen vagy nem? Kint vagy bent? Fent vagy lent? Élsz vagy meghalsz? Hős vagy vagy gyáva? Küzdesz vagy feladod? Elmondom még egyszer, hogy meghallják. Az emberi élet döntések sorából áll. Élsz vagy meghalsz? Ez a legfontosabb döntés. De nem mindig mi döntünk.”

— Grace klinika

Grace klinika 7/1

„Az emberi test minden sejtje kicserélődik átlagosan minden hetedik évben. A kígyókhoz hasonlóan a magunk módján mi is vedlünk. Biológiai értelemben új emberré válunk. Ugyanúgy nézünk ki, nagy valószínűséggel. A változás nem látható. Legalábbis legtöbbünkben. De mind megváltozunk teljesen és örökre. Ez normális.
…
Amikor azt mondjuk, az emberek nem változnak. A tudósok megőrülnek. Mert a változás gyakorlatilag az egyetlen, ami a tudományban állandó. Energia. Anyag. Mindig változik. Átalakul. Egyesül. Megnő. Elhal. Az a természetellenes, ahogy próbálunk nem változni. Az ahogy ragaszkodunk ahhoz, amilyenek a dolgok voltak. Ahelyett, hogy hagynánk őket annak, amik. Az, hogy a régi emlékekhez ragaszkodunk, ahelyett hogy újakat kreálnánk. Az ahogy igyekszünk hinni abban, minden tudományos jel ellenére, hogy az életben van, ami állandó. A változás folyamatos. Hogy hogy éljük meg a változást, tőlünk függ. Belehalhatunk. Vagy tekinthetjük új esélynek az életre. Ha kinyitjuk az ujjainkat. Engedünk a szorításon. Ellazulunk. A változás lehet adrenalin. Mintha bármelyik percben új esélyt kapnánk az életre. Mintha bármelyik percben bárki újjászülethetne.”

Tovább olvasom ↓

Bosszú 2/6

„Ha úgy akarjuk, élhetünk az illúziók megnyugtató világában. Álltathatjuk magunkat a hamis valósággal. Vagy álcázhatjuk vele tényleges szándékainkat.
…
A bizalom a legfőbb, ha sikeresen akarsz illúziót kelteni. De tökéletes illúzióhoz a hamis valóságnak olyan igaznak kell  tűnnie, mint annak, amit elfed. Oda kell figyelnünk minden részletre. A legkisebb tökéletlenség, mint tű a léggömböt kipukkasztja az illúziót. És az igazság az illúzió mögött napvilágra kerül.”

— Bosszú

Született feleségek 6/18

„Számtalan módja van annak, hogy győzzünk ebben a világban. Vannak csaták, melyek egy hirtelen visszavonulóval nyerhetők meg. Vannak babérok, melyek csak némi csalással arathatók le. Vannak ellenfelek, akik egy egyszerű mosollyal győzhetők le. Na persze vannak, akiknek a győzelem önamagában nem elég. Valaki másnak veszítenie kell.”

— Született feleségek

Grace klinika 7/2

„Úgy tartják a villám nem csap kétszer ugyanoda. De ez csak mítosz. Nem esik meg gyakran, mert a villám általában elsőre betalál. Ha 30000 ampernyi áram csap beléd, azt megérzed. Elfelejted tőle ki is vagy. A villám megégethet. Megvakíthat. Leállhat a szíved. És komoly belső sérüléseket okozhat. De ahhoz képest, hogy egy ezred másodperc alatt történik, mindent megváltoztathat.
…
A villám nem gyakran csap be kétszer. Ilyen csak egyszer van egy életben. Mégha úgyis érezzük, hogy a sokk újra és újra utol is ér. A végén elmúlik a fájdalom és elcsitul a sokk hatás. És egyszer gyógyulni kezdessz. Felépülsz valamiből, amit nem láttál előre. De néha a szerencse Neked kedvez. Ha jó helyen vagy jó időben, bármilyen csapás érhet, akkor is van esélyed a túlélésre”

— Grace klinika

Bosszú 2/7

„A vezeklés áldozat. Önként vállalt büntetés, hogy megbánást mutassunk egy bűnért. Minél súlyosabb a bűn, annál nagyobb a magunknak okozott szenvedés. Egyeseknek a végső vezeklés a halál. Mások számára pusztán eszköz céljuk eléréséhez.
…
A megfelelő vezekléshez bűnbánatot kell mutatni a vétkünkért és azon kell igyekeznünk, hogy helyre hozzuk a kárt, amit az okozott. És  amikor az igyekezet eredménnyel jár, csak akkor kezdhetjük újra tiszta lappal. A kegyelem enged utat az új kezdethez.”

— Bosszú

Született feleségek 6/19

„Jó szomszédok. Szívesen adnak pár deka cukrot. Megmondják miért nem indul a kocsi. Még az elkoborolt házi kedvencet is segítenek megkeresni. És ha a jó szomszéd bajt szimatol, azonnal megjelenik. Akár hívtuk, akár nem. Jó szomszéd az, aki igyekszik segíteni másokon. Rossz szomszéd az, aki olyan ígéretet tesz, amit lehetetlenség betartani.”

— Született feleségek

Grace klinika 7/3

„A legtöbb sebész különc kisgyerek volt. Míg más kisgyerekek kint játszottak, mi begubóztunk a szobánkba. Bemagoltuk a preiódusosrendszert. Órákon át kis mikroszkópok fölött görnyedtünk. Vagy békát boncoltunk. … Képzelhetik micsoda megkönnyebbülés volt, amikor felnőttünk és rájöttünk, hogy vannak még olyanak, akik éppenolyan különcök, mint mi. Mikroszkópokkal, döglött békákkal és a késztetéssel, hogy embereket szedjenek szét.
…
Senki nem akar különc lenni. A legtöbben észre sem veszik, hogy azok, míg túl késő nem lesz megváltozni. De nem számít mekkora különc leszel, a végén akkor is lesz valaki, aki vár rád, hacsak nem lépett még tovább. Mert ha szerelemről van szó, még a különcök sem várnak örökké.”

— Grace klinika

Bosszú 2/9

„A becsületesek számára a leleplezés örömteli esemény. Az isteni igazság kinyilatkoztatása. Ám a gonoszok számára a leleplezés sokkal inkább ijesztő. Amikor sötét titkok kerülnek napvilágra és a bűnösök meglakolnak vétkeikért.
…
A leleplezés segít észre venni, hogy mire van a legnagyobb szükségünk. Felfedi a titkokat, amiket kétségbeesetten igyekeztünk elrejteni. Megvilágítja a veszélyt körülöttünk. De a leleplezéssel leginkább ablakot nyitunk a lelkünkre. A jóra. És a gonoszra. És arra, ami a kettő között van. A legvégső erő, hogy tönkretegyük, ami számunkra a legkedvesebb. „

— Bosszú