Kategória

Sorozat

1 059 idézet erről a falról

Született feleségek 6/19

„Mind tudjuk jól, a gonosz létezik. Az újságok televannak hirtelen eltűnő fiatal lányokról szóló cikkekkel. Ám mi oda sem figyelünk rájuk, mert aggódunk a házasságunkért, féltjük a baráti kapcsolatainkat, szorongunk az alkalmazottaink miatt. Igen. Nem fordítunk figyelmet a gonoszra. Mert azt hisszük a mi házunkba úgyse tenné be a lábát. De betenné és néha még be is engedjük.”

— Született feleségek

Grace klinika 7/4

„A biológia nagyban befolyásolja azt, ahogyan élünk. Születésünk percétől kezdve tudjuk hogyan vegyünk levegőt, hogyan együnk. Ahogy öregszünk újabb ösztönök jönnek. Védjük, ami a miénk. Megtanulunk versengeni. Menedéket keresünk. De legfőképp szaporodunk. De néha a biológia ellenünk fordul. Igen, a biológia néha megszivat.
…
A biológia szerint azok vagyunk, akik születésünkkor vagyunk. A DNS-ünk kőbe van vésve, nem változik. De nem csak a DNS-ünkből állunk. Emberek vagyunk. Az élet változtat rajtunk. Új vonásaink lesznek. Nem óvjuk úgy, ami a miénk. Nem versengünk. Tanulunk a hibáinkból. Szembe nézünk a félelmeinkkel. Így vagy úgy, de találunk módot, hogy többek legyünk mint a biológia. A veszélyes csak az, hogy túl sokat változunk. Annyira hogy magunkra sem ismerünk és visszatalálnunk nehéz lehet. Nincs iránytű, se térkép. Csak be kell csuknunk a szemünket, lépni egyet és remélni, hogy odaérünk.”

— Grace klinika

Bosszú 2/10

„Hatalom.  A természetből születik és minden ember vágyik rá. Tombolhatnak a háborúk. Megkoronázhatják a győzteseket. Ám a valódi hatalmat sosem lehet elveszteni vagy megnyerni, az belülről jön.
…
A hatalom a befolyásosoké, mert elveszik azt az ártatlanoktól. A hatalom választási lehetőséget nyújt. De hajlamossá tesz a korrupcióra. A hatalom alkalmazását ne vedd könnyedén. Mert mindig következményekkel jár.”

— Bosszú

Grace klinika 7/5

„Egy orvos nagyon sokáig tanul. Néznek minket, ahogy békákon gyakorlunk. Disznókon, halottakon, aztán élő embereken. Állandóan ismételnünk kell. Nevelnek minket, mint a gyerekeket, de végül felveszik a fémbetétes bakancsot és kirúgnak minket a fészekből.
…
Fel akarunk nőni. Kétségbeesetten akarjuk. Minden lehetőséget megragadunk. Annyira ki akarunk törni a fészekből, hogy arra nem is gondolunk, hideg lesz odakint. Borzasztó hideg. Mert miközben felnövünk olykor hátrahagyunk embereket. És mire a saját lábunkon állunk, egymagunk maradunk.”

— Grace klinika

Bosszú 2/11

„Olykor a legjobban megszervezett akciók is balul sülnek el. Nem számít mennyit dolgozunk a részleteken. A tervnek mindig lesz egy gyenge pontja. És mindig lesz olyan, aki ezt ki is használja. Hogy bukásra ítélje a tervet és vele együtt az elkövetőjét is.
…
Minden tervbe csúszhat végzetes hiba. Néha a szív az. Még azok is hibáznak, akiknek a legóvatosabbnak kellene lenniük. Bár az óvatoskodás nem mindig vezet eredményre. Amikor egy terv ingatag alapokon nyugszik a kudarc nem lehetőség, hanem bizonyosság. „

— Bosszú

Született feleségek 6/21

„Anyáink a lelkünkre kötik, hogy óvakodjunk a titokzatos férfiaktól. Ne álljunk szóba velük a parkban. Ne fogadjunk el tőlük cukorkát. Ne üljünk be a kocsijukba. És legfőképp nem engedjük be őket a házba. Na de mit tegyünk, ha épp Anya tessékeli be őket.
…
Titokzatos férfiak. Ígéreteket tesznek, melyeket eszük ágában sincs megtartani. Hazugságokkal áltatnak, hogy megkapják, amit akarnak. Sokkal veszélyesebbek lehetnek, mint ahogy kinéznek. Igen. Anyáink a lelkünkre kötötték, hogy ne bízzunk olyan férfiakban, akiket nem ismerünk. És azokban, akiket ismerünk … nos ő bennük sem bízhatunk mindig.”

— Született feleségek

Grace klinika 7/7

„Kérdés: Előfordult már, hogy egy vadidegen levette Önök előtt a ruháját, rámutatott egy nagy lila pacára a hátán és azt kérdezte: Mi a fene ez? Egy normális ember esetében a válasz remélhetőleg soha. De egy orvos esetében a válasz nagy valószínűséggel öt perccel ezelőtt. Egy orvostól elvárják, hogy mindenre tudja a választ. És őszintén, mi is szeretjük azt hinni, hogy mindenre van válaszunk. Az orvosok alapvetően mindentudók, de aztán jön valami és kiderül, hogy mégsem.
…
Válaszokat keresünk. A gyógyításban. Az életben. Mindenben. Néha a keresett válasz a felszín alatt bújik meg. Máskor meg olyan válaszokra lelünk, amikre látszólag fel sem tettük a kérdést. Olykor a válaszok teljesen váratlanul jönnek. És néha, bár megleljük a keresett választ, továbbra is temérdek kérdés zúdul a nyakunkba.”

— Grace klinika

Bosszú 2/12

„Minden ember együttműködésből születik. Mind ennek a szövetségnek eredményeképpen jövünk erre a világra. Néhányan szerelemből. Néhányan a körülmények összejátszásából. Mindenesetre valamiből, ami titokban történik.”

— Bosszú

Grace klinika 7/8

„Az emberi testben nagy nyomás uralkodik. A vérnyomás adja az artériákon át folyó vér erejét. Ezt a nyomást fontos szabályozni. Az alacsony vagy elégtelen nyomás gyengeséget, leállást okozhat. De ha a nyomás túl nagyra nő, akkor jönnek az igazi bajok. Ha a nyomás növekszik, közelebbi vizsgálatra van szükség. Mert ez jól mutatja, hogy nagyon nem stimmel valami.
…
Minden túlnyomásos rendszerre kell kieresztő szelep. Mert csökkenteni kell a nyomást. A feszültséget. Mielőtt elviselhetetlen lesz. Valahogy muszáj kinyitni a szelepet. Mert ha a nyomás nem talál kiutat, akkor kitör és robban. Azt a nyomást a legnehezebb elviselni, amit magunkban hordozunk. A nyomást, hogy jobban legyünk mint vagyunk. A nyomást, hogy jobban legyünk, mint hisszük, hogy lehetünk. Ez soha, soha nem enyhül. A nyomás csak nő … és nő … és nő.”

— Grace klinika

Bosszú 2/13

„Az egyesítés legtisztább formájában saját lényünk része lesz, de ha a szövetség felbomlik, a mi lényünk is örökre megváltozik.
…
Születésünk pillanatától fogva ösztönösen törekszün kaz egyesítésre. Ez egy kényszer, hogy szeressünk, kötödjünk, tartozzunk valakihez. A tökéletes szövetségben megtaláljuk azt az erőt, amit magunkban sohasem. De a szövetség ereje mindaddig rejtve marad, amíg próbára nem teszik.”

— Bosszú

Született feleségek 6/22

„Mi emberek nap, mint nap hozunk döntéseket. És ezek a döntések határoznak meg minket. Van, aki úgy dönt, hűséges lesz. Bár dühös és sértve érzi magát. Van, aki úgy dönt, bátor lesz. Bár majd eszét veszi a félelem. És van, aki úgy dönt, hogy harcba száll, mikor el is menekülhetett volna. De mi van azon szerencsétlenekkel, akiket gúzsba kötnek a körülmények. Mi lesz azzal, akinek nem marad választása?”

— Született feleségek

Grace klinika 7/10

„A műtét utáni első 24 óra kritikus. Minden lélegzetet, minden vizeletet gondosan lejegyeznek és elemeznek. Ünnepelnek vagy gyászolnak. De mi van a következő 24 órával? De mi van, ha ez egy napból kettő lesz és a hetekből hónapok. Mi van ha már elmúlt a közvetlen veszély. Ha a gépeket kikapcsolták és eltűntek az orvosok és nővérek. A műtéttel megmentenek, de utána, a műtét után jön csak a gyógyulás. De mi van, ha nem?
…
Minden műtét célja a teljes gyógyulás. Hogy jobbak legyünk, mint előtte voltunk. Egyesek gyorsan gyógyulnak és azonnal megkönnyebbülnek. Mások fokozatosan épülnek fel és csak hónapok, évek múltán eszmélnek rá, hogy már jól vannak. Egy műtét után a legnehezebb a türelem. De ha túléljük az első pár hetet és hónapot, ha még hiszünk a gyógyulásban, akkor visszakaphatjuk az életünket. De ott van az a ha.”

— Grace klinika

Bosszú 2/14

„Az áldozat. Eredeti értelmezése szerint egy számunkra értékes dologról való lemondás, hogy kedvére tegyünk valami felsőbb hatalomnak. Elkötelezettség, amit nem lehet egyszerű ígéretekkel megpecsételni. Egy eskü. Bármilyen szívből jövő is, sosem vár viszonzást. Mialatt a valódi áldozat felfoghatatlan veszteséggel jár.
…
Az áldozat olyan dologról való lemondáat jelent, amit mindennél jobban szeretnünk. Új cél csakis a veszteség felett érzett bánatból születhet. Az örök elkötelezettség egy ügy iránt nagyobb, mint az én. Erkölcsi kötelességünk végig járni az útat. Egészen a végéig.”

— Bosszú

Grace klinika 7/11

„Egyrészről a gyógyítás tudomány. De szerintem művészet is. Akiknek a gyógyítás csak tudomány, azok ne álljanak mellettünk, ha nem áll el egy vérzés vagy ha a gyerekünk üvölt a fájdalomtól. Az orvosok a könyvet követik, a művészek az ösztöneiket. Egy művész érzi a fájdalmadat és bármeddig elmegy, hogy csitítsa. Bármeddig. Itt ér véget a tudomány és kezdődik a művészet.
…
Minden műtét extrém. Felvágunk egy testet, kiveszünk belőle darabokat, majd újra összarakjuk. Még jó, hogy az élet nem jár szikével. Mert ha úgy lenne, ha valami fájni kezdene, csak vágnánk … és vágnánk … és vágnánk. Az a helyzet, hogy amit kivágunk egy szikével, azt többé nem kapjuk vissza.”

— Grace klinika

Bosszú 2/15

„A megtorlás folyamatának legtisztább formája szimmetrikus. Az ártatlanok ellen vétkezők megfizetnek. A leszámolás legnagyobb veszélye, hogy az erőszak ördögi köréből nincs kitörés. És fennáll a kockázat, hogy egy nagyobb büntett révén a bűnös megúszhatja.”

— Bosszú

Született feleségek 7/1

„Az éjszaka közepén megcsörrenő telefon. Az egyedi kézbesítéssel érkező levél. A sürgős jelzéssel ellátott e-mail. Igen. A rossz hírek tudtul adásának számos módja létezik. De van hír, ami annyira rossz, hogy személyesen kell közölni.
…
A rossz hír gyorsan terjed. És ha elér hozzánk, meg kell találnunk a módját, hogy megbírkozzunk vele. Ha a férjünk közli velünk, hogy továbblépett, találunk magunknak egy projektet, ami leköt minket. Ha a számlák kezdenek fölénk tornyosulni, megtaláljuk a lehetőségét, hogy keressünk egy kis plusz pénzt. Ha a tudtunkra jut egy olyan titok, ami túl szörnyű ahhoz, hogy megoszthassuk, megtanuljuk magunkban tartani. De sose szabad felednünk, hogy a rossz hír, amit éppen kaptunk, olykor lehet jó is, álruhában.”

— Született feleségek

Grace klinika 7/12

„Az emberek romantikusan tekintenek a dolgok kezdetére. Új élet. Tiszta lap. A lehetőségek tárháza. De bármilyen kalandra indulsz, önmagad maradsz. Mindig ott leszünk az életünk új kezdetei során.
…
Mindenki erre vágyik, nem? Tiszta lapra. Új kezdetre. Mintha úgy könnyebb lenne. A sziklát hegyre felgörgető ember is megmondaná: az újrakezdés sosem könnyű. Egyáltalán nem könnyű.”

— Grace klinika

Bosszú 2/16

„Egy titkot megőrizni olyan, mint egy gyufával játszani. Ha megpróbálod továbbadni megégethetsz valakit. Ha túl sokáig tartod magadnál, akkor te sérülhetsz meg.”

— Bosszú

Született feleségek 7/2

„A kórház orovsai és nővérei a gyógyítás mesterei. Sínbe teszik a törött csontokat. Bekötözik a sebeket. És kezelik a betegségeket. De van egy dolog, amit nem tudnak kezelni. A furdaló lelkiismeretet.
…
Vannak a fájdalomnak olyan formái, melyek nem gyógyíthatóak kórházban. Így hát a szenvedők megpróbálják önmagukban meglelni a gyógyírt. Vannak, akik a kínzó magányt enyhítik új barátokkal. Vannak, akik a furdaló lelkiismeretükön könnyítenek némi készpénzzel. Vannak, akik égető vágyaikat csillapítják kedves apró gesztusokkal. Milyen szomorú azonban, hogy mindig vannak olyanok, akik nem léphetnek a gyógyulás útjára. Hisz tudják jól, hogy csak még több fájdalom vár rájuk.”

— Született feleségek

Grace klinika 7/13

„Az orvosok folyton füllentenek dolgokról. Holmályos válaszokat adunk a nehéz kérdésekre. Nem szólunk a műtét utáni fájdalmakról, csak azt mondjuk, hogy kellemetlen lesz. Ha még él a műtét után, azt mondjuk a műtét jól ment. De a placebo az orvosok legnagyobb füllentése. A betegek felének az igazat mondjuk, a másik felénél drukkolunk, hogy a placebo hatás igaz legyen. És azt mondjuk magunknak, hogy úgyis jobban lesznek. Hisszük, hogy segítünk, de valójában hagyjuk őket meghalni.
…
Az orvosok mindennap füllentenek. A betegeknek. A családjuknak. De a legnagyobbat mindig saját magunknak füllentjük. És ezért telik néha sok időbe, mire ráeszmélünk,  hogy az igazság végig az orrunk előtt volt.”

— Grace klinika