Kategória

Sorozat

1 059 idézet erről a falról

Született feleségek 5/17

„Megtalálhatók bármely város bármely utcáján. Emberek, akik forralnak valamit. A nő, aki felhívta egyik régi barátját A férfi, aki ebédre invitálta a főnökét, hogy megkapja a szebbik irodát. A lány, aki ápolja a bácsikáját, hogy bekerüljön a végrendeletébe. Igen, ezeket az embereket szinte bárhol megtalálni, amint nagy műgonddal rejtegetik a hátsó szándékaikat.
…
Szinte bárhol megtalálhatók. Barátságos emberek, akiket valami hátsó szándék vezérel. A nő, aki kihasználja szomszédját, hogy álláshoz jusson. A feleség, aki kihasználja a befolyását, hogy felvetessen egy baráti kémet. A férj, aki kihasználja a sármját, hogy barátaitól lopjon. És biztosak lehetnek benne, hogy a legbarátságosabb embereknek olyan hátsó szándékaik vannak, amikre sosem derül fény. Egészen addig, amíg már túl késő.”

— Született feleségek

Grace klinika 5/21

„Mind emlékszünk arra, amikor kiskorunkban megharaptunk egy másik gyereket a játszótéren. Az óvónő azt mondta, kérjünk bocsánatot. És kértünk is, de nem őszintén. Mert az, akit megharaptunk meg is érdemelte. De ahogy idősebbek leszünk a bajt helyrehozni nem olyan egyszerű. Ha kinősz a homokozóból nem mondhatod csak úgy. Úgy is kell gondolnod. Persze amikor orvosok leszünk a sajnálom nem egy egyszerű szó. Vagy azt jelenti, hogy meghalsz és nem segíthetek. Vagy azt jelenti, hogy nagyon fog fájni.
…
Orvosként nem csinálhatjuk vissza a hibáinkat. És ritkán bocsátunk meg magunknak értük. Ez a mesterséggel jár. De emberként mindig jobban akarjuk csinálni, jobbak akarunk lenni, jóvá tenni a rosszat, akkor is ha lehetetlennek tűnik. Persze a sajnálommal nincs mindig vége. Talán mert túl sok mindenre használjuk. Fegyvernek. Kifogásnak. De ha tényleg sajnáljuk, ha jókor mondjuk ki, ha úgyis gondoljuk, akkor megteszi. Ha tettekkel mondjuk el, amit szavakkal nem tudunk. Ha jókor mondjuk, a sajnálom tökéletes. Ha jókor mondjuk, a sajnálom maga a megváltás.”

Tovább olvasom ↓

Született feleségek 5/16

„Nem szabad hagynunk, hogy a jó modorú emberek túlságosan elkápráztassanak. Ők azok, akik barátságosan integetnek még ha közben meg is lopnak. Ők azok, akik szívélyesen üdvözölnek még ha éppen a titkainkat próbálják is kilesni. Ők azok, akik kávéval kínálnak, miközben épp feljelentenek a rendőrségen. És ne húzzuk fel az orrunkat ha valaki nyíltan goromba velünk. Mert meg lehet ezt éppen a legnemesebb szándékkal teszi.”

— Született feleségek

Bosszú 1/2

„Az árulás akkor fáj a legjobban, ha azok követik el, akikben megbíztunk. … A bizalom nehéz ügy. Vagy a megfelelő emberben kell bíznunk vagy abban hogy a megfelelő ember nem tesz rosszat. … Ha a szívünkben bízunk, akkor kockáztatjuk a legtöbbet. Legjobb, ha az egyetlen, akibe megbízol, az saját magad.”

— Bosszú

Grace klinika 5/20

„A vereség az nem opció. Egy sebésznek nem. Nem hátrálunk az asztaltól, míg a beteg lélegzik. A halál egy kihívás. Az életveszély az, ami kiver minket az ágyból reggel. Nem ijedünk meg egykönnyen, meg se rezzenünk. Nem hátrálunk. És pláne nem adjuk fel. Legalábbis a munkában.
…
A munkánk közben hinnünk kell, hogy a vereség nem opció. Hogy bármilyen betegek is a betegeink … mindig van remény. De mikor a remények helyét átveszi a valóság és el kell fogadnunk az igazságot, akkor is csak a mai csatát vesztettük el, de nem a holnap háborúját. Megmondom mi a feladás: ha egyszer megteszed, ha egyszer beadod a derekad, el is felejted min is vitatkoztál az előtte.”

— Grace klinika

Született feleségek 5/14

„Sok mindent lehet kezdeni a pénzzel egy kertvárosban. El lehet verni egy jó kis murira. Fedezni lehet belőle a magániskolai oktatást. Ajándékot lehet venni rajta szeretetünk jeleként. De egy valamit szigorúan tilos a pénzzel tenni: fegyverként használni. Mert valaki mindig sérülni fog.”

— Született feleségek

Bosszú 1/1

„Kiskoromban annyit tudtam a bosszúról, amennyit a biblia a számba rágott. Olyan erkölcsi szlogeneket, mint ha megdobnak kővel dobd vissza kenyérrel vagy a harag rossz tanácsadó. … De mi van azzal a rosszal, ami a haragot előidézte? Annak aki ellen vétettek, a valódi elégedettséget csak az egyik adhatja meg két dolog közül. A teljes megbocsátás vagy a bosszú. … Amikor mindent mi valaha kedves volt számodra elvesznek tőled már csak a bosszú marad.”

— Bosszú

Grace klinika 5/19

„Minden sebész zűrös eset. Hentesek vagyunk. Zűrös, késimádó hentesek. Emberekbe vágunk, továbblépünk. Emberek halnak meg a kezünk között, továbblépünk. Bajt okozunk, bajba kerülünk. Nincs időnk gondolkodni, hogy mit is érzünk a sok vér, a halál meg egyebek láttán.
…
Nem számít milyen erősek vagyunk. Egy sérülés mindig heget hagy. Hazáig követ. Megváltoztatja az életünket. Egy sérülés mindenkit felkavar, de talán ez a lényege. A fájdalom, a félelem és a sok vacak. Talán az, hogy mindezt átéljük. Ez segít továbblépni. Ez hajt előre. Talán össze kell kavarodnunk, mielőtt cselekednénk.”

— Grace klinika

Született feleségek 5/10

„Szörnyű dolog sötétségben élni. Nem látni mindazt, ami másoknak magától értetődő. De olykor néhány szerencsés számára aprócska fény töri át a sötétséget és magával hozza annak ígéretét, hogy szebb napok várnak ránk.
…
Szörnyű dolog sötétségben élni. Nem látni mindazt, ami másoknak magától értetődő. De ha szerencsénk van a sötétség helyébe lép a fény. És végre meglátjuk a titkos áldozatokat, amelyeket a feleségünk hozott. A meglepő fejlődést, amelyet az anyánk mutat. Vagy a számításba nem vett következményeit a saját tetteinknek. De vannak, akik önként választják a sötétséget. Mert a sötétben csak azt látják, amit látni akarnak.”

— Született feleségek

Grace klinika 5/18

„A sebészek nem a kedvességről és gügyögésről ismertek. Arrogánsak, türelmetlenek, gonoszak leggyakrabban. Azt hinnénk nincsenek barátaik. Ki viselné el őket? De a sebészek olyanok, mint a nátha. Kellemetlenek és kitartóak. A sebészek kellemetlenek, agresszívak, megállíthatatlanok. Olyan emberek, akikre szükséged lehet, ha pácban vagy.
…
Ha orvos vagy, az nem könnyíti meg a barátkozást. Talán, mert az élet és a halandóság folyton az arcunkba csap. Vagy mert ha minden nap látjuk a halált, kénytelenek vagyunk észrevenni, hogy az élet, minden perc kölcsönkapott idő. És minden ember, akivel törődni kezdünk újabb veszteség az összesítésben a vonal alatt. Ezért van az, hogy annyi orvos van, aki egyáltalán nem is barátkozik. De mi többiek kötelességből mozgatjuk a vonalat És minden veszteséget olyan messzire tolunk, amennyire csak lehetséges.”

— Grace klinika

Született feleségek 5/7

„Vágy. Egy érzés, amelynek célja, hogy rossz útra vezessen. Olyan holmik megvásárlására csábít, amire nem telik. Olyan édességek megkóstolására ingerel, amiket csak a szemünk kíván. És olyan szerelmi viszonyokba hajszol, amikre nyilvánvalóan nem vagyunk érettek.
…
Vágy. Egy érzés, amelynek célja, hogy rossz útra vezessen. A szeretetre éhezőket ostoba döntésekbe hajszolja. A családra vágyókat arra sarkallja, hogy dühből cselekedjenek. A régóta magányosokat vakmerő, meggondolatlan tettekre indítja. És amikor szívünk vágyának kergetése rögeszmévé válik, csak abban bízhatunk, hogy egy értünk aggódó barát utánunk nyúl és észretérít.”

— Született feleségek

Született feleségek 5/6

„Sok veszélyes nő van ezen a világon. Fondorlatos ragadozók, akik arra várnak, hogy lecsaphassanak. Felismerhetők a rúzsról, amit használnak, a cipőről, amit viselnek, a parfümről, amit magukra fújnak. De a veszélyes nő leginkább arról ismerszik meg, ahogy viselkedik más nők férjével.
…
Sok veszélyes nő van ezen a világon. Vannak szeretők, akik vakok tetteik következményeire. Vannak feleségek, akiket felháborít annak csalárdsága, akiben megbíztak. És vannak ragadozók, akik ördögi csapdát állítanak, hogy megszerezzék, amit akarnak. Ha valakit a rossz szerencséje ilyen veszélyes teremtés útjába sodor, a legbiztonságosabb, amit tehet, hogy elfut a másik irányba.”

— Született feleségek

Grace klinika 5/17

„Minden sebésznek van egy árnyéka. A félelem és a kétely sötét fellege, ami még a legjobbakat is kísérti a múltból. Úgy teszünk, mintha az árnyék nem lenne ott. Reménykedünk, hogy ha még több  életet megmentünk, új technikákat sajátítunk el, gyorsan és messzire futunk, az árnyék belefárad, majd a hajszába. De ahogy a mondás tartja: az árnyékodtól nem menekülhetsz.
…
Minden sebésznek van árnyéka. És csak úgy szabadulunk meg tőle, ha eloltjuk a lámpát. Ha nem menekülünk a sötét elől. És a félelmünk szemébe nézünk, emelt fövel. „

— Grace klinika

Született feleségek 5/4

„Ha alaposan megnézik a barátaik arcát meg fogják látni. A mosolyuk mögött ott bújkál egy bizonyos zöld szemű szörny. És akkor majd megértik, hogy mennyire irigylik a szépen karbantartott otthonukat, az ínycsiklandó ételkölteményeiket és az ízléses holmijaikat. De jól oda kell figyelniük, hogy észrevegyék a féltékenységet, mert a jó barátok is mindig odafigyelnek, hogy leplezzék.
…
Ha alaposan megnézzük a körülöttünk élők arcát elkaphatjuk egy bizonyos zöld szemű szörny pillantását. És akkor megláthatjuk, hogy irigylik a karrierünket, a szerelmi életünket, az időt, amit a gyerekünkkel tölthetünk. Hogy is tudnánk kezelni ezt a mérhetetlen féltékenységet? Sokféle módja van, de a legjobb, ha egyszerűen megosztjuk azt, amink van.”

— Született feleségek

Született feleségek 5/3

„Kiméletlen erőszakoskodók. Bármelyik felnőtt megmondhatja, hogy a játszótér nem az egyetlen hely, ahol megtalálhatók. Akár merre nézünk, mindenütt találunk olyanokat, akiknek nem számít vagy fel sem tűnik mekkora fájdalmat okoznak. Legyen az egy szomszéd, aki kihasználja a barátnője gyanakvását. Vagy egy lány, aki a döntéseiért bünteti az anyját. Vagy egy asszony, aki számonkéri az igazát azon, aki eladott neki egy kocsit. Igen, zsarnokok mindenütt vannak. De mind közül a legrosszabbak azok, akik úgy kerítenek a hálójukba, hogy még csak észre se vesszük, hogy mit tettek.”

— Született feleségek

Grace klinika 5/16

„Történik valami, mikor az emberek megtudják, hogy orvos vagy. Nem azt látják már benned, ami vagy hanem valami sokkal többet. Ilyennek kell lássanak minket. Isteneknek. Másképp olyanok lennénk, mint mások. Bizonytalanok. Ijedtek. Normálisak. Eljátszuk, hogy erősek vagyunk. Higgadtak maradunk. És titkoljuk, hogy nagyon is emberek vagyunk.
…
A betegek isteneknek tekintenek. Vagy szörnyetegnek tartanak, de valójában emberek vagyunk. Elrontunk dolgokat. Eltévedünk. A legjobbaknak is van rossz napjuk. Mégis tovább lépünk. Nem ülünk a babérjainkon és nem az eddig megmentett életeknek örülünk. Mert mindig van valaki, akin segíteni kell. Kényszerítjük magunkat, hogy próbálkozzunk. Tanulunk. Azt remélve, hogy talán egy nap jobban hasonlítunk majd az istenekre, akikre a betegeinknek szüksége van.”

— Grace klinika

Született feleségek 5/2

„Igen. A jó szomszédot mindenki nagyra értékeli. Tudják azt, aki segít behordani a cuccot a házba. De nem kérdezi, hogy a fiad mért olyan kedvetlen. Aki áthozza az elkeveredett leveleket, de nem jegyzi meg, hogy a nejed elégedetlennek tűnik. Vagy aki felajánlja, hogy lenyírja a füvet, de nem dörgöli az orrod alá, hogy a férjed milyen rideg. De aki nem biztos benne, hogy a szomszédban lakó úriember valóban olyan kedves-e, mint amilyennek mutatja magát … az tegyen meg mindent, hogy jobban megismerje.”

— Született feleségek

Grace klinika 5/15

„Minden beteg története ugyanúgy kezdődik. Azzal, hogy jól vannak. Az akkorral kezdődik. Kapaszkodnak abba a pillanatba, a jólét emlékébe, az akkorba, mintha azzal, hogy beszélnek róla visszahozhatnák. És közben nem veszik észre, hogy azzal, hogy nekünk mesélnek róla, orvosoknak azt jelenti nincs visszaút. Mire hozzánk kerülnek már az azutánban járunk.  És mint minden beteg története ugyanúgy kezdődik. A történet vége rajtunk múlik, a helyes diagnózisunkon és a kezelésen áll vagy bukik a beteg sorsa. És mind hősök akarunk lenni.”

— Grace klinika