Címke

élet

207 idézet erről a falról

Grace klinika 4/11

„Kezdetben az Isten megteremté a Földet és Mennyet. Legalábbis ezt mondják. Megteremtette az ég madarait, a mező vadjait és ránézett teremtményeire és látta, hogy ez jó. Azután Isten megteremtette az embert és azóta nincs megállás a leejtőn. A történet szerint Isten megteremté az embert a saját képére, de erre nincs bizonyíték. És végül megteremté a Napot, a Holdat és a Csillagokat. És az ember csak bajt csinál. És ha az ember bajban van – és ez gyakran van így – valami nálánál nagyobb felé fordul. A szerelemhez, sorshoz, valláshoz, hogy értelmet adjon mindennek. De egy vérbeli sebész számára az egyetlen, ami értelmet ad, az a gyógyítás.

…
Orvosként ma már többet tudunk az emberi testről, mint eddig bármikor a történelem során. De maga az élet csodája, hogy miért élünk és miért halunk meg. Miért bántunk vagy bántanak meg minket. Az továbbra is rejtély. Tudni akarjuk az okot, a titkot, a választ a könyv végéről. Mert a gondolatot, hogy teljesen egyedül vagyunk idelent, túl nehéz lenne elviselni. De ha a nap véget ér. Az a tény, hogy mi ott vagyunk egymásnak, minden ellentétünk és más nézeteink ellenére. Elég ok arra, hogy tovább higgyünk.”

Tovább olvasom ↓

„Óriási volt a lehetőség, sokat ígért a jövő, de mi elherdáltuk az adományt, a tudásunkat. A hajsza a technikai újdonságok után egyre gyorsabban sodort minket a végzetünk felé. A világunk a végéhez közelít, de az életnek mennie kell tovább.”

— 9

Született feleségek 3/13

„Igen. Olyan hirtelen tud megtörténni. Az élet, amit addig ismertünk képes új fordulatot venni egy szempillantás alatt. Különös barátságok szöknek szárba. Fontos karrierek vettetnek sutba. Egy rég elvesztett remény éledhet újjá. Mégis legyünk hálásak minden fordulatért, amit az élet hoz elénk. Mert túl hamar eljön a nap, ahonnan mér nincs több fordulat.”

— Született feleségek

„Mától fogva újra kezdem az életem. Új élet virrad föl számomra. Megszűnt, ami eddig nyomorított és megakadályozta, hogy éljek. Igazad volt ma délután, amikor azt kérdezted, nem magam elől akarok-e elszaladni? Mert ezt tettem évek óta. Mert nem tudtam, erős voltam-e vagy nagyon gyönge. (…) Féltem önmagamtól, féltem az élettől, tőled is féltem.”

— Agatha Christie

Grace klinika 2/26-27

„Az embernek sok mindenre van szüksége, hogy azt érezze, él. Családra. Szeretetre. Szexre. De csak egy dolog kell, hogy tényleg élhessünk. Egy dobogó szív. Ha veszélyben van a szívünk kétféleképp reagálhatunk. Vagy elfutunk vagy támadunk. Röviden azt mondhatnám harcolunk vagy menekülünk. Ösztönös. Nem irányíthatjuk. Vagy mégis?”

— Grace klinika

Született feleségek 1/23

„Különös dolog visszanézni a világra, látni azokat, akiket hátra hagytam. A maguk módján mind olyan bátrak, olyan határozottak és olyan rettenetesen elszántak. Elszántan lépik át a küszöböt, de félnek attól, hogy útközben lemeradnak valamiről. Elszántan probálnak megszerezni mindent, amire vágynak. Holott maguk sem tudják, hogy pontosan mi az. Elszántan akarják, hogy az életük újból tökéletes legyen bár most jönnek rá, hogy igazából sosem volt az. Elszántan vágynak egy szebb jövőre, csak a múltjuktól tudnának végre megszabadulni. Nemcsak nézem őket, de szurkolok is nekik, ezeknek a csodálatra méltó nőknek. Szívből remélem, hogy megtalálják amire annyira vágynak, de tudom, hogy nem mindük álma teljesül. Szomorú, de az élet már csak ilyen. Nem minden mese ér boldog véget.”

— Született feleségek

Született feleségek 1/19

„Az élet utazás, melyet sokkal jobb egy társsal az oldalunkon megtenni. De van úgy, hogy útközben elveszítjük a társunkat és akkor az utazás elviselhetetlenné válik.
…
Igen, az élet utazás, melyet sokkal jobb egy társsal az oldalunkon megtenni. A társ persze szinte bárki lehet. Egy szomszéd az utca túloldaláról. Vagy a férfi az ágy másik feléről. A társ lehet egy anya telve csupa jó szándékkal. Vagy egy gyerek, aki mindig rosszban sántikál. Mégis minden jó szándékunk ellenére néhányan útközben elveszítjük a társunkat és akkor az utazás elviselhetetlenné válik. Tudják az ember sok mindenre teremtetett, de arra, hogy magányos legyen biztosan nem.”

— Született feleségek