Címke

ember

106 idézet erről a falról

Született feleségek 8/16

„Ez a mi utcánk. S az utcánkon emberek, akiket nap, mint nap látunk. S ezt nap, mint nap magától értetődnek vesszük. Miközben életünk útjait járjuk vagy evilági dolgainkkal vagyunk elfoglalva. Néha teljesen elmegyünk egymás mellett. Esetleg integetünk egyet udvariasan és már vissza is térünk korábbi tevékenységünkhöz. Egyik percben még egy szerettünkkel vagyunk, a másikban már elmerülünk a munkánkban vagy a saját gondjaink kötik le a figyelmünket. Milyen kár, hogy ezek a szomszédok magától értetődőnek veszik egymás létezését, alig pár nap múlva ugyanis az egyik közülük halott lesz.
…
Az élet ajándékát mind magától értetődőnek vesszük. De bárcsak le tudnánk lassítani a dolgokat. Mert mire észbe kapunk az ajándék elillan.”

— Született feleségek

A Dalai Láma, mikor megkérdezték, mi az ami leginkább meglepi az emberiséggel kapcsolatban, ezt válaszolta:
„Az ember. Mert feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen. Aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét.
És mivel olyan izgatott a jövőjével kapcsolatban, hogy elfelejti élvezni a jelent; az eredmény az, hogy nem él sem a jelenben, sem a jövőben; úgy él, mintha soha nem halna meg, és aztán úgy hal meg, hogy soha nem is élt igazán.”

— Dalai Láma

„Régi és igaz mondás, amely szerint több legyet foghatsz egyetlen csepp mézzel, mint egy akó epével. Így van az emberekkel is: ha bárkit meg akarsz nyerni az ügyednek, győzd meg előbb, hogy őszinte barátja vagy. Ebben van az a csepp méz, amely megfogja a szívét, és – akármit mondasz is – ez az út vezet az eszéhez.”

— Abraham Lincoln

„Ahhoz képest, amik lehetnénk, csak félemberek vagyunk. Csak egy kis részét hasznosítjuk fizikai és mentális forrásainknak. Általános értelemben kimondhatjuk, hogy az emberi individuum messze a lehetőségei alatt él. Olyan hatalom birtokában van, amelyet rendre nem képes használni.”

— William James

Született feleségek 7/12

„Nap, mint nap elmegyünk mellettük. Érezzük az elszigeteltségüket. Mégis megyünk tovább. Azzal nyugtatván magunkat, hogy úgysem tudnánk segíteni rajtuk. Amiről persze tudjuk, hogy hazugság.
…
Nap, mint nap elmegyünk mellettük. Mégsem nézünk rájuk soha. Nem akarjuk meglátni a szomorúságot a szemükben. A vágyakozást a szívükben. A magányt a tekintetükben. Pedig vannak alkalmak, amikor jobban is szemügyre vehetnénk ezeket az elszigetelődött embereket. Hogy miért? Mert ha jobban figyelnénk, lehet hogy megismernénk őket.”

— Született feleségek

Grace klinika 4/12

„Szeretjük azt hinni, hogy racionális lények vagyunk. Emberiek. Tudatosak. Civilizáltak. Gondolkodók. De ha szétcsúsznak a dolgok – csak egy kicsit is – egyértelművé válik, hogy nem vagyunk jobbak az állatoknál. Befordul a hüvelyk ujjunk. Gondolkodunk. Felegyenesedtünk. Beszélünk. Álmodunk. De legbelül még mindig az ősi mocsárban dagonyázunk. Harapunk. Markolunk. Kikaparjuk az élelmünket a sötét hidegben, mint a varangyok és a lajhárok.
…
Mindannyiunkban ott lakozik egy kis állat, és ezt meg kell ünnepelni. Az állati ösztönünk hajt a kényelem, a meleg felé. Ketrecben vagyunk. Csapdában érezzük magunkat, de mégis mert emberek vagyunk tudjuk, hogy legyünk szabadok. Mindig vigyázunk egymásra. Vigyázunk a saját emberségünkre. És bár mindannyiunkban ott lakozik egy állat, az különböztet meg az állatoktól, hogy gondolkodunk, érzünk, álmodunk, szeretünk. És minden valószínűség ellenére, minden ösztön ellenére fejlődünk.”

— Grace klinika

Grace klinika 4/11

„Kezdetben az Isten megteremté a Földet és Mennyet. Legalábbis ezt mondják. Megteremtette az ég madarait, a mező vadjait és ránézett teremtményeire és látta, hogy ez jó. Azután Isten megteremtette az embert és azóta nincs megállás a leejtőn. A történet szerint Isten megteremté az embert a saját képére, de erre nincs bizonyíték. És végül megteremté a Napot, a Holdat és a Csillagokat. És az ember csak bajt csinál. És ha az ember bajban van – és ez gyakran van így – valami nálánál nagyobb felé fordul. A szerelemhez, sorshoz, valláshoz, hogy értelmet adjon mindennek. De egy vérbeli sebész számára az egyetlen, ami értelmet ad, az a gyógyítás.

…
Orvosként ma már többet tudunk az emberi testről, mint eddig bármikor a történelem során. De maga az élet csodája, hogy miért élünk és miért halunk meg. Miért bántunk vagy bántanak meg minket. Az továbbra is rejtély. Tudni akarjuk az okot, a titkot, a választ a könyv végéről. Mert a gondolatot, hogy teljesen egyedül vagyunk idelent, túl nehéz lenne elviselni. De ha a nap véget ér. Az a tény, hogy mi ott vagyunk egymásnak, minden ellentétünk és más nézeteink ellenére. Elég ok arra, hogy tovább higgyünk.”

Tovább olvasom ↓