„Csak az kedves nekünk igazán, amit féltünk elveszíteni.”
— Anatole France
64 idézet erről a falról
„Csak az kedves nekünk igazán, amit féltünk elveszíteni.”
— Anatole France
„Könnyebb szerelembe esni, ha még nem szeretünk, mint megszabadulni szerelmünktől, amikor szeretünk.”
— Francois de la Rochefoucauld
„Semmilyen álarc sem takarhatja el a szerelmet ott, ahol van, és nem színlelheti ott, ahol nincs.”
— Francois de la Rochefoucauld
„Az igaz szerelemmel úgy vagyunk, mint az éjféli kísértettel: mindenki beszél róla, de kevesen találkoztak vele.”
— Francois de la Rochefoucauld
„Vannak boldog könnyek, fájó mosolyok,
mindig lesznek szerelmek, míg a föld forog.
Az élet szép, de élni tudni kell,
az élet egy harc és benne győzni kell!”
— Anatole France
„A birtoklás vágya (…) a szerelemben érhető tetten leginkább: a szerelmes ember szerelme tárgyának kizárólagos birtoklására törekszik, lelke fölött éppen olyan föltétlen hatalomra vágyik, mint a teste fölött, azt kívánja, hogy szerelmének tárgya csak őt szeresse, a leghatalmasabbként és legkívánatosabbként akar lakni és uralkodni a másik lelkében.”
— Nietzsche
“A szerelem a képzelet diadala az értelem felett.”
— H.L. Mencken
„Barátságban és szerelemben egyaránt gyakran boldogabbá teszi az embert az, amit nem tud, mint amit igen.”
— Francois de la Rochefoucauld
„Az életben nincs más szépség, csak a szenvedélyek, a szenvedélyek pedig értelmetlenek. A legszebb és legesztelenebb valamennyi között a szerelem.”
— Anatole France
„A legboldogabb szerelemnek is megvannak a viharai, akár azt is lehetne mondani: éppen annyira él rettegéseiből, mint ujjongásaiból.”
— Stendhal
Gyilkos elmék 4/9
„Az emberek, amint szerelmesek lesznek, hazudni kezdenek.”
— Harlan Ellison
Grace klinika 2/8
„Még nyolcadikban irodalom órán el kellett olvasnunk a Rómeó és Júliát. Aztán egy ötösért Mrs Snider eljátszatta velünk a szerepeket. XY lett Rómeó és amilyen az én formám, én lettem Júlia. Minden lány féltékeny volt rám, de én kicsit másképp láttam a dolgokat. Megmondtam Mrs Snider-nek, hogy szerintem Júlia egy idióta. Először is beleszeretett valakibe, akit nem kaphatott meg. Aztán meg a sorsot hibáztatta saját rossz döntéséért. Mrs Snider elmagyarázta, hogy amikor a sors belép a játékba a választásnak már nincs sok esélye. Tizenhárom éves vén fejjel bizotsan tudtam hogy a szerelem, akár az egész élet választás kérdése. És a sorsnak semmi köze az egészhez. Mindenki azt mondja romantikus a Rómeó és Júlia, az igaz szerelem, de szomorú. Ha Júlia olyan ostoba volt, hogy beleszeretett az ellenségébe, megivott egy üvegcse mérget, majd lefeküdt egy kriptában, megérdemelte, amit kapott.
…
Talán Rómeót és Júliát a sors hozta össze, de csak egy időre. Aztán lejárt az idejük. Ha mindezt előre tudták volna, talán minden rendben lett volna. Megmondtam Mrs Snider-nek, hogy ha felnövök a kezembe veszem a saját sorsomat, nem hagyom hogy egy pasas leterítsen. Mrs Snider azt mondta, hogy szerencsés leszek, ha egyszer átélhetem valakivel azt a szenvedélyt. Talán sikerül az is hogy örökre együtt maradjunk. Még most is hiszek abban hogy a szerelem többnyire a választásról szól. Egyszerűen csak le kell tenned a mérget és a tört és megkeresni a boldogságot. Többnyire. De azért néha minden jó választásod és jó szándékod ellenére a sors győzedelmeskedik.”
„Ebben a pillanatban villant belém, mit érezhetnek a testvérek egymás iránt. Életüktől elválaszthatatlan ez az érzés, semmilyen érzelmi megrázkódtatás nem tudja gyökerestül kiszaggatni, a civakodások megtaposhatják egy pillanatra, hogy utána annál elevenebb legyen. Ezt az érzést semmiféle szenvedély nem sem fojthatja el véglegesen, még az erős, igaz szerelem is legfeljebb csak versenyre kelhet vele.”
— Charlotte Brontë
„Most valósággá válik minden édes remény,
Mely ott ég a szívünk rejtekén.
Az élet tárt karokkal vár,
Hogy szép lesz-e, csupán rajtunk áll.”
— Antoine de Saint-Exupéry
„A szerelemben a legnagyobb bölcsesség, hogy tudjunk várni.”
— Blaise Pascal
„Bármily ritka is az igazi szerelem, még mindig nem olyan ritka, mint az igazi barátság.”
— Francois de la Rochefoucauld
„A csókod festi kékre az eget, szemed színétől zöldülnek a fák. Nélküled üres minden képkeret és világtalan az egész világ.”
— Weöres Sándor
„Megpróbáltalak levegőnek nézni, de rájöttem, hogy levegő nélkül nem tudok élni.”
— John Lennon
„A szerelem olyan, mint a tűz: ha nem vigyázol rá, és nem táplálod, kialszik.”
— Lermontov
“A szerelem vak, a barátság pedig behunyja a szemét.”
— Nietzsche
„Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért aki én vagyok melletted.”
— Gabriel Garcia Marquez
„Az igazi szerelemnél csak az igazi barátság a ritkább.”
— Francois de la Rochefoucauld
„A szerelem értékét az akadályok emelik. A könnyű siker megfosztja varázsától.”
— Stendhal
„Garantáltan lesznek nehéz időszakok, és garantáltan lesz olyan, hogy egyikőnk vagy mindketten ki akarunk szállni. De garantálom, hogy ha nem kérem, hogy légy az enyém, azt életem végéig bánni fogom, mert a szívem mélyén érzem, hogy te vagy az igazi!”
— Oltári nő
„Mások szeretete feléd tart észrevétlen hömpölygéssel. Ne siettesd jöttét, ami személyesen a tiéd, rád talál. Várd nyitott szívvel, egész sorsoddal, egész életeddel.”
— Tatiosz
„Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy továbbadni azokat, akkor azok birtokolnak téged. Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod eltűnik. Ha kisajátítod tönkreteszed. Tartsd szabadon és örökre a tied marad.”
— Buddha
„Szeretlek … És azt se mondom, hogy nem tudok nélküled éni. Tudok nélküled élni. Csakhogy nem akarok!”
— Azt beszélik
„Ha nem vállalod, hogy hülyének néznek, nem értheted meg a szerelmet.”
— Szerelem sokadik látásra
“És mi az élet, ha nem az álom keresése, az álomé, hogy valaki azt mondja: igazából, teljes szívből szeretlek.”
— Vanilla Sky
Dúdolni halkan
Jéghideg ágyban ébredek, tudod,
fény mossa az éjszaka ráncait,
tudom és érzem, hogy merre jársz,
hiába hiszed, hogy nem vagy itt.
Most sokáig nem látlak, tudod,
pedig nem vehetem le rólad a szemem,
lepedőm markolja sóhajod:
csak Te mondod így ki a nevem.
Az illatodban ülve várok egész nap,
hogy szádban hozd el éltető vizemet,
itt vagy velem, ahogy írom ezt a sort,
ahogy szemedhez ér, én ott vagyok Veled!
Én ott vagyok Veled!
Többet nem tudok,
csak Neked dúdolni halkan,
néznek a csillagok,
bennem most is béke van!
Álom, szakadék mélye vár,
onnan is visszahív egy szó,
dalt szül a súlyos félhomály,
érzem, hogy sírni volna most jó.
Reszket a föld, ha hozzám ér,
egy-egy békés gondolat,
amit nekem küldesz el,
amiben magad is benne vagy
Benne vagy…
Többet nem tudok,
csak Neked dúdolni halkan,
néznek a csillagok,
bennem most is béke van!
Többet nem tudok,
csak Neked dúdolni halkan,
néznek a csillagok,
bennem most is béke van!
— Zene – Ákos