Kategória

Sorozat

1 059 idézet erről a falról

Grace klinika 11/13

„Vannak kérdések, amelyekre nincs válasz. Például hova kerülünk, ha meghalunk? Azt tudom, mi történik fiziológiai értelembe, de azontúl mi is történik? Mi történik? Ezt kérdezzük magunktól, mikor már nagy a baj. Ezekre a kérdésekre nincs válaszunk. Őrjítőek. Ezért szeretem a munkámat. Gyerekeket gyógyítok és segítek a világra. Nincsenek kétségek, sem kérdések csak válaszok. Nyílt, pontos, egyértelmű válaszok. És élet. Gyönyörű, új élet. Remény a jövőre. Istenem, de hiányzik!
…
Sosem foglalkoztatott a halál utáni élet. Sokkal jobban érdekelt ez az élet. Mihez kezdjek vele?  Hogyan hagyhatok nyomot? Valami újat akartam. Nyomot akartam hagyni, hogy az életem, az agyam a létezésem jelentsen valamit. Az viszont, amire eddig még sohasem gondoltam, amivel egészen eddig a pillanatig sosem foglalkoztam. Hogy ahhoz, hogy emlékezzenek ránk, hogy ahhoz hogy valami fontosat hagyjunk magunk után, el kell mennünk.”

— Grace klinika

Grace klinika 11/12

„Mindenkinek van rejtegetnivalója. A titkainkat nem fedhetjük csak úgy fel. Különben megbántanak és mi is megbántunk másokat. El kell döntenünk, mennyit adunk ki. És az igazságot nem árulhatjuk el.
…
Nagyon ijesztő teljesen felfedni magunkat. A félelem miatt visszatartjuk magunkat. Akkora baj ez? Talán. Valószínűleg. Akkor is. Néha nem árt óvatosnak lenni. Vigyázni magunkra. Nem biztonságos csak úgy kiönteni az összes titkunkat. Nem fedhetjük fel az összes kártyánkat. Nem tárhatjuk fel magunkat Istennek és mindenkinek. Ha egyszer kiderül az igazság, nekünk kell szembenéznünk vele.”

— Grace klinika

Grace klinika 11/11

„Van egy mondatunk arra, hogy ha valaki meghal. Amikor közöljük a hírt a családtagokkal.  Azt mondjuk részvétem a veszteség miatt. Korrekt mondat, de semmit mondó. Egyáltalán nem fejezi ki, mi játszódik le bennünk. Együttérzést mutat, de anélkül, hogy végig kellene gondolnunk, hogy min mehetnek keresztül. Megvéd minket. Nem érezzük a fájdalmat. A sötét kegyetlen, szüntelen fájdalmat, ami elevenen felfalja az embert. És minden nap hálát adok ezért.
…
Ezt nem érthetjük. Ha csak egy kicsit éreznénk a szeretetből, az örömből és a reményből, aminek a betegek búcsút mondanak, képtelenek lennénk létezni. Tehát azt mondjuk: részvétem a veszteség miatt és reméljük, hogy jelent valamit. Egy apró kis támogtást. Egy kis békét. Egy kis lezárást. Valami jót. Egy apró kis szépséget a sötétség közepén. Egy váratlan ajándékot, épp amikor a legjobban kell.”

— Grace klinika

Grace klinika 11/10

„Volt egy férfi Maine-ben, aki teljesen egyedül élt az erdőben 30 évig. Az utolsó remetének nevezték el. 30 év emberi érintés nélkül. Beszélgetés nélkül. De magányosabbnak érezte magát, mikor elhozták onnan, mint az erdőben bármikor. A társaság ellenére is lehetünk magányosak. És ez a magány felemészthet.
…
Az utolsó remete meglett és elhozták őt. Ki a nagyvilágba. Sokan szomorúnak találnák az életét. Tudta, hogy mindent összevetve mégha van is valakink vagy hatalmas forgatag vesz körül, magunk vagyunk. Az akire számíthatunk, a támaszunk, a bázisunk, csak magunk vagyunk. Ha erre rájövünnk az egyedüllétünk … már egy döntés.”

— Grace klinika

Grace klinika 11/9

„Ha trauma ér minket, testünk riadóztatja a védelmi rendszerét. Az agy egy pillanat alatt üzenetet kap, hogy katasztrófa történt. A vér odaáramlik, ahol a legnagyobb a baj. Beáramlik az izmokba, a tüdőbe, a szívbe, az agyba. Az agy dönti el, mit tegyen a test. Nézzen szembe a veszéllyel vagy meneküljön. Az egyetlen cél, hogy a test minél kevésbé sérüljön. De ami történt, lehet hogy visszafordíthatatlan. Ezt úgy hívjuk: sokk.
…
Amikor a sokk elmúlik. Amikor a test elfogadja, hogy trauma érte, akkor már nem kell védekeznie. Egy rémes pillanat. Sebezhető. A sokk reakció megvédett minket és lehet, hogy meg is mentett.”

— Grace klinika

Grace klinika 11/8

„A memóriánk nem tökéletes. Nem teljes. Keverjük a dolgokat. Minden összefolyik. Sok helyen megfordultunk. És végül minden teljesen összemosodik. Pont úgy van ahogy ő mondta: a körhinta mindig csak forog.
…
A memóriánk nem tökéletes. Nem teljes. Keverjük a dolgokat. Minden összefolyik. Sok helyen megfordulunk.És végül minden teljesen összemosodik. De mit jelent ez? Mi marad nekünk? Mi kísért minket? Mi bánt? Mi fáj? Mi inspirál? Pont úgy van, ahogy ő mondta: a körhinta mindig csak forog, nincs kiszállás.”

— Grace klinika

Grace klinika 11/7

„Azt mondják az élet nem ad második esélyt. De mi igen. A sebészek igen. Ha eltörik egy csont, mi összerakjuk. Ha valaki vérzik, mi megállítjuk. Ha megáll a szíve, újraélesztjük. De amíg mi adunk második esélyt a betegeknek, a sebészeknek többnyire senki sem ad. Mert azok a hibák, amiket mi követünk el néha sajnos végzetesnek bizonyulnak.
…
Nem könnyű adni egy második esélyt. De még nehezebb kérni egyet. Egy esélyt, hogy újra megpróbáljuk, amikor már többet tudunk. Mert már tanultunk. És meg akarjuk próbálni újra, másképpen. Helyrehozhatunk mindent és kijavíthatjuk a hibáinkat. Egy esély, hogy előlről kezdjük. Tiszta lappal.”

— Grace klinika

Grace klinika 11/6

„A traumatológia szörnyű. Kaotikus. Egy vértócsává vált testet nézünk. Nehéz eldönteni, hogy hol kezdjük. Szerencse, hogy pár zseni kidolgozott egy protokollt, az LLK-t. Légút, Légzés, Keringés. Az LLK életmentő, így van időnk megoldani a többi bajt. Bár mindent megoldhatnánk intubálással.
…
Az LLK a tarumán jó módszer arra, hogy életeket mentsünk. De ez csak a kezdet. Ha a beteg légútja, légzése és keringése végre helyre állt, jöhet az igazi munka, a neheze. Nem tudjuk meddig tart megszüntetni a káoszt. Ha belekezdünk. Mert néha nem tudjuk, mi vár ránk. Nem tudjuk, milyen titkokat rejt az előttünk lévő test. És azt sem, hogy mikor letelik az idő van-e még mit megmenteni.”

— Grace klinika

Grace klinika 11/5

„Szüntelen vérzés. Acidozis. Kihűlés. Jól tudjuk, mit jelent ez a kombináció. Úgy hívjuk a halál háromszöge, ahonnan nincs visszaút. Ez az a pillanat, ahol átváltunk kármentésre. Megállunk. Hátralépünk. Hagyjuk a testet pihenni és átgondoljuk van-e megoldás a káoszra, ami odabent tombol.
…
Ha a káosz alább hagy, vissza kell mennünk újra körbe nézni és megkérdezni magunktól: össze lehet még rakni ezt a testet? Ha jól végeztük a munkánkat igen. Eláll a vérzés, begyógyul a seb és a test újraműködik. De bárhogy is próbálkozunk, be kell látnunk, hogy van, amit nem lehet helyrehozni.”

— Grace klinika

Grace klinika 11/4

„Anyám azt akarta, hogy így őrizzék meg. Az én emlékeim viszont egy kicsit mások. De biztos mindenki a maga módján emlékszik rá. Mintha nem is mindegyik ő lenne. Csak az emlék marad valakiből, ha meghal. De pont ez a baj. A memóriánk nem tökéletes, nem teljes. Keverjük a dolgokat. Minden összefolyik. Sok helyen megfordulunk és végül minden teljesen összemosodik. Pont úgy van, ahogy ő mondta: a körhinta mindig csak forog.
…
Azt mondják elnyomhatunk emlékeket. Lehet, hogy csak raktározzuk őket. Mert legyenek bármilyen fájdalmasak az emlékek, nincsen náluk értékesebb. Az életünk a kudarcainkra és sikereinkre is épül. Az emlékek formálnak minket.”

— Grace klinika

Grace klinika 11/3

„… A sebészek sebezhetetlenek. Nem szeretünk védtelenek lenni. Mert pontosan tudjuk, milyen mély lehet egy seb. De a sebezhetőség nem az erő ellentéte, hanem szükséges dolog. Rá kell vennünk magunkat hogy megnyíljunk. Hogy megmutassuk magunkat. Hogy mindent beleadjunk. És imádkozunk, hogy elég legyen. Különben nem érünk célba.”

— Grace klinika

Grace klinika 11/2

„Imádom a rejtvényeket kiskorom óta. A rekordom a pénteki new york times rejtvényénél 11 perc. 13 voltam. Próbálom megdönteni. Ez dicsekvésnek tűnt. Úgy értem, ha belekezdek egy rejtvénybe nem teszem le, amíg nincs kész. Szerintem a rejtvények miatt lettem orvos. Hiszen ez is egy nagy rejtvény. Összegyűjtünk minden adatot, felmérjük a bajt. Összpontosítunk. És végül megoldjuk. Az emberek keményebb diók. Nincs konkrét megfejtés. És nem is kapunk meg minden adatot.
…
A legtöbb rejtvénynél az utolsó információ a legfontosabb. Legyen az egy orvosi probléma. Vagy hogy kik vagyunk? Vagy hol a helyünk? Az utolsó információ a döntő. Ezért vagyunk olyan elégedettek, amikor megfejtettük a rejtvényt. Kivéve, ha mégsem az a jó megoldás. Ilyenkor azt kivánjuk bár bele se kezdtünk volna a rejtvényünkbe.”

— Grace klinika

Grace klinika 11/1

„5 éves koromban anyám otthagyott a vidámparkban. Csak arra emlékszem, hogy az egyik percben még a körhintán ültem, a következőben pedig már sehol nem volt. Nem emlészem, hogy találtam meg. Arra sem emlékszem, hogy kerültem haza. De arra emlékszem, mi történt ezután. Azt mondta, ne aggódjak. Azt mondta, minden rendben lesz. Azt mondta, játszuk azt, csendben maradok. Tudtam, nem szabad kérdeznem semmit. Más különben szóltam volna, hogy ottmaradt a babám. Nagyon szerettem azt a babát, nem akartam otthagyni. Fura nem, ahogy a memória működik? Egyes dolgokra nem emlékszünk, míg másokat sosem felejtünk el.
…
Nem mindig rossz dolog elveszni. Néha muszáj elvesznünk, hogy megtaláljuk egymást. És néha csak azért találjuk meg egymást, hogy újra teljesen elvesszünk. Nincs mindig hatásunk rá és könnyen lehet, hogy egyedül maradunk. Ahogy állunk a teraszon és visszanézünk az életünkre, amit magunk mögött hagyunk. El kell fogadnunk hogy vége elveszett, ahogy mi is. Nem tehetünk mást, minthogy nem mozdulunk, veszünk egy mély levegőt és csak várunk. Arra hogy legközelebb hova sodor minket a szél.”

Tovább olvasom ↓

Grace klinika 10/24

„Azt nem tudhatja, idióta. Tőle ez akár élete legrosszabb napja is lehetne. Tudják mit szoktak mondani: Ki tudja lehet, hogy holnap elüt egy busz? Ez azért túlzásnak tűnik. Amíg egy barátunkat tényleg el nem üti egy busz. A lényeg az, hogy sosem tudhatjuk, hogy milyen nap vár ránk.
…
Mindig, amikor azt hisszük, látjuk a jövőt, csak egy pillanatra is. Az megváltozik. A jövő néha képes teljesen gyorsan megváltozni és mi csak arról dönthetünk mi a következő lépés. Dönthetünk úgy, hogy félünk tőle. Csak állunk remegve és nem mozdulunk. Elképzelve  a lehető legrosszabbat is. Vagy elindulhatunk az ismeretlen felé. És remélhetjük, hogy fantasztikus lesz.”

— Grace klinika

Grace klinika 10/23

„Minden hatásnak van egy azonos erejű ellenkező irányú ellenhatása. A sürgősségi osztályon dolgozók ezt a saját bőrükön tapasztalták. Ejtőernyősök, redeósok. Emberek, akiknek a bátor lépéseik törött csontokhoz és zúzott lépekhez vezetnek. A sebészek megtanulják kezelni, hogy a nagy ötletük kudarcot vall. Összeszedjük a darabokat és megpróbáljuk összerakni őket.
…
Az a helyzet a bátor lépésekkel, hogy ijesztőek. Lehet, hogy könnyekhez és törött csontokhoz vezetnek. És éppen ez teszi őket olyan átkozottul izgalmassá.”

— Grace klinika

Grace klinika 10/22

„Néha egyszerűen muszáj elutazni. Egy új  nézőpontért. De nem mindig látjuk, hogy szükségünk van-e új nézőpontra, mert hááát ahhoz új nézőpontra van szükség, hogy ezt belássuk.
…
Nyissuk ki a szemünket. Mit látunk? Új lehetőségeket. Az új nézőpont új reményt is kínál? Ez a cél. Bár nem mindig alakulnak így a dolgok. Néha egy új nézőpont azt jelenti, meglátjuk, amit addig nem.”

— Grace klinika