kapcsolatok

Született feleségek 2/17 – Elszakadás

"Pontosan abban a másodpercben, amikor a doktor egy újabb köldökzsinórt vágott át, kötelékek szakadtak el mindenfelé a városban. Például az anya és a gyermek között, aki nem akarta, hogy olyan gyorsan felnőjön. Vagy egy rekesz bor és a feleség között, aki nem akarta beismerni nagy gondban van. Vagy a nő és a barátja között, aki nem tudta megbocsátani az árulást. A döntés, hogy elszakadunk attól, amit szeretünk fájdalmas. Ennél csak egy valami rosszabb. Amikor az, akiben megbíztunk helyettünk dönt."

Született feleségek

Simon András – bizalom

"Semmi sem mond többet rólad, mint amikor mellém állsz a bajban és segítesz hordozni életem terheit. Ezer együtt érző szó sem ér annyit, mint erős kezed, melyre támaszkodom."

Simon András

Stendhal – szabadság

"Olyan lényt keressünk, akinek a társaságában mindig bátran követhetjük első gondolatunkat anélkül, hogy valaha is törödnünk kellene az illendőséggel."

Stendhal

Carnegie az őszinteségről

"A mások iránti érdeklődés, az emberi kapcsolatokra vonatkozó minden más szabállyal együtt, akkor éri el célját, ha őszinte. Ez nem csak arra a személyre igaz, aki érdeklődést mutat, hanem arra is, aki iránt érdeklődést mutatnak."

D. Carnegie

Charlotte Brontë a testvéri szeretetről

"Ebben a pillanatban villant belém, mit érezhetnek a testvérek egymás iránt. Életüktől elválaszthatatlan ez az érzés, semmilyen érzelmi megrázkódtatás nem tudja gyökerestül kiszaggatni, a civakodások megtaposhatják egy pillanatra, hogy utána annál elevenebb legyen. Ezt az érzést semmiféle szenvedély nem sem fojthatja el véglegesen, még az erős, igaz szerelem is legfeljebb csak versenyre kelhet vele."

Charlotte Brontë

Ralph Waldo Emerson a sikerről

“Sokszor és sokat nevetni; elnyerni az intelligens emberek megbecsülését, a gyermekek ragaszkodását; kivívni az őszinte kritikusok elismerését és elviselni a hamis barátok árulásait; örülni a szépnek, megtalálni másokban a jót; jobbítani egy kicsit a világon – egy egészséges gyerekkel, egy parányi kerttel vagy azzal, hogy biztos lábon állva élsz; tudni, hogy legalább egyvalaki könnyebben lélegzik, mert te voltál. Ez a boldogulás, ez a siker.”

Ralph Waldo Emerson

Patch Adams – érzelmek

"Az érzelmi kötődés elkerülhetetlen, minden ember hatással van a másikra. Ne engedjétek magatokat elérzésteleníteni az élet csodájával szemben! Mindig az emberi test dicsőségének áhítatában éljetek! Higgyétek el, hogy ez a lényeg, nem pedig a címek hajhászása, mert a cím egyáltalán nem minősíti az embert."

Patch Adams

Müller Péter a barátságról

"A barátság az egyetlen olyan kapcsolat, amely kölcsönös, szabad választással jön létre. Nem velünk születik, mi teremtjük. Nem fertőzi meg semmilyen testi kapcsolat, vagy érdek. Nem akarunk egymástól semmit - egyszerűen csak jó együtt lenni. A barátság születése mindig együtt jár azzal az érzéssel, hogy találkoztunk már valahol. Hogy ismerem őt! Ez persze sejtelem, nem biztos, hogy így van. Sosem tudhatjuk, mitől vagyunk otthon egymásban. De ha a barátomhoz megyek: hazamegyek."

Müller Péter

Grace klinika 1/4 – Intimitás

"Az intimitás négy szótagú szó. Jelentése itt a szívem és a lelkém, csinálj belőlük hamburgert és jó étvágyat. Vágyunk is rá, de félünk is tőle. Nehéz hozzászokni, de még nehezebb hanyagolni. Az intimitás kapcsolódik az élet három sz-éhez is: szülők, szerelem és szobatársak. Vannak dolgok, amiket nem lehet elkerülni és mások, amikről nem akarsz tudni. ... Bár lenne egy intimitási szabályzat, egy útmutató, amely megmutatná, ha átléptük a határt. Jó lenne, ha látnánk, hogy mikor érünk oda, de nincs ilyen határ a térképen. Ha megtalálod, megragadod és szorongatod ameddig lehet. És a szabályok ... talán nincsenek is. Az initimitás szabályait talán saját magadnak kell megalkotnod."

Grace klinika

Grace klinika 1/3 – A verseny

"Egy kórházban éljük az életünket. Heti 7 nap, napi 14 órában. Többet vagyunk együtt, mint külön. Idővel a benti dolgok belepik az otthonod. Először vezess mérleget. Másodszor bármit megtehetsz, hogy legyőzd az ellenfelet. Harmadszor soha ne barátkozz az ellenséggel. Negyedszer minden, a világon minden verseny. ... Más módon is túlélhetjük a versenyt, csak erről soha senki nem beszél. Magunknak kell rájönnünk. Ötödször: nem a verseny a lényeg, de nem ám, nincsenek nyertesek és vesztesek. A győzelmeinket a megmentett életek száma mutatja. És néha napján, ha okosak vagyunk, a megmentett élet a sajátunk."

Grace klinika

Grace klinika 1/2 – Határok, korlátok

"Minden a vonalakról szól. A rezidens évek végét jelző vonalról. A vonalról, ami elválaszt a műtőasztaltól. És persze ott a legfontosabb vonal. A vonal, ami elválaszt az emberektől, akikkel dolgozol. Nem segít ha haverkodsz velük vagy barátkozol. Vonalat kell húznod, önmagad és a világ közt. Mások csak zűrbe kevernek. Minden a vonalakról szól, vonalakat húzgálunk mindenütt, és imádkozunk, hogy senki ne lépje át őket. ... Egyszer döntést kell hozni. A vonalak nem tartanak másokat távol, körülvesznek. Az élet zűrös. Ilyennek alkották. Nos pazarolhatjuk az időt vonalazgatásra, vagy élhetünk átlépve a vonalakat. De van egy pár vonal, amelyeket túlságosan is veszélyes átlépni. Egy dolgot tudok, ha vállalod a kockázatot, a kilátás a túloldalon káprázatos."

Grace klinika

Robert Anthony Salvatore az értékekről

"Minden érték, amelyet az életben találhatunk, azokból a kapcsolatokból fakad, amelyeket a körülöttünk lévőkkel alakítunk ki. Nincs semmi olyan anyagi dolog, amely felérhetne a szeretet és a barátság megfoghatatlan kincsével."

Robert Anthony Salvatore

William Paul Young – várakozás

"Ha Te meg én barátok vagyunk, akkor a kapcsolatunkat áthatja egyfajta várakozás. Amikor látjuk egymást, vagy távol vagyunk egymástól, ott vibrál a levegőben az együttlét, a nevetés és a beszélgetés várakozása. Ennek a várakozásnak nincs konkrét meghatározása; eleven és dinamikus, és minden, ami kialakul az együttlétünkből, az különleges, egyedi ajándék, amelyen  senki mással nem osztozunk."

William Paul Young

Antoine de Saint-Exupéry – emberi kapcsolatok

"…csak egyetlen igazi fényűzés van: az emberi kapcsolatoké. Ha csupán anyagi javakért dolgozunk: magunk építjük magunk köré börtönünket. Bezárjuk magunkat, magányosan, hamunál hitványabb pénzünkkel, amely semmi olyat nem nyújt, amiért érdemes élni."

Antoine de Saint-Exupéry