Kategória

Grace klinika

301 idézet erről a falról

Grace klinika 8/18

„A műtőben azt szoktuk mondani, hogy: „Ne cibáld az oroszlán bajszát!” Azt jelenti, hogy nem számít milyen jól fest egy tumor, hogy milyen kicsi, hogy milyen szépen látszanak a határai. Az attól még tumor, attól még veszélyes és megharaphat.
…
Mind hallottuk a figyelmeztetéseket, de szemet hunytunk felettük. Kísértjük a szerencsénket. Elgurítjuk a kockát. A tűzzel játszunk. Ilyen az ember, ha azt mondják ne nyúlj hozzá, akkor is megtesszük, pedig tudjuk, hogy nem kéne. Talán, mert legbelül keressük a bajt.”

— Grace klinika

Grace klinika 8/14

„Van úgy az életünkben, hogy a szerelem tényleg mindent legyőz. A kimerültséget, az alváshiányt, mindent. És van úgy is, hogy a szerelem semmi mást nem hoz, csak fájdalmat.
…
A fájdalmat mindig csillapítanunk kell. Néha úgy csillapítjuk, hogy kihozzuk a legtöbbet abból, ami van. Néha belefeledkezünk belefeledkezünk a pillanatba. És néha csak úgy csillapíthatjuk a fájdalmat, ha fegyverszünetet kötünk.”

— Grace klinika

Grace klinika 8/13

„Az lesz a gyereked, akit Neked szántak. Így kellett lennie. Mindenkinek ezt mondják, aki adoptált és remélem, hogy így is van. De a világban minden más véletlenszerű. Mi van, ha valami, amit mondok vagy teszek mindent tönkretesz. Mi van, ha én más életet választottam volna? Vagy másik embert? Lehet, hogy sosem találtunk volna egymásra. Mi van, ha másképp nevelnek fel? Ha az Anyám nem lett volna beteg. Ha jó Apám lett volna. Mi van, ha … Mi van, ha … Mi van, ha …
…
Az életed ajándék. Fogadd el. Bármilyen rossz vagy fájdalmas is éppen. Vannak dolgok, amik mintha véletlenszerűen alakulnának. Mert ezeknek így kell lenniük.”

— Grace klinika

Grace klinika 8/11

„Voltál már valaha főszereplő egy darabban? Énekeltél szólót? Mindenki Rád néz. Várják, hogy megtedd, amiért fizettek. Nyomást érzel, hogy teljesíts. Volt idő amikor a műtőt operációs színháznak hívták. Érzésre most is az. Emberek az előadásra készülnek. A díszlet kész. Vannak jelmezek, maszkok kellékek. Mindent el kell próbálni, koreografálni, míg egyszer eljön az idő és a függöny felgördül. A carnegh-i hall-ról azt mondják, csak egy módon juthatsz be oda: ‘gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás emberek …’
…
Bárcsak kosztümös próba volna az élet és lehetne ismételni. Gyakorolnánk és gyakorolnánk minden percét míg tökéletesen műteni tudnánk. De sajnos életünk minden napja egy külön előadás. Úgy tűnik, hogy ha kapunk is esélyt próbálni, készülni, gyakorolni. Akkor sem tudunk felkészülni az élet nagy pillanataira.”

— Grace klinika

Grace klinika 8/9

„Pocsék napom volt. Gyakran mondjuk ezt. Vita a főnökkel. Gyomorhurut. Egy dugó. Ezt hívjuk pocsék napnak, amikor semmi pocsék nem történik.
…
Ilyesmikért könyörgünk. Gyökértömés. Adóellenőrzés. Magunkra öntött kávé. Amikor igazán szörnyű dolgok történnek, könyörgünk Istennek, akiben nem hiszünk, hogy adjon inkább kis tragédiákat. Csak ezt vigye el. Pitiánernek tűnik, nem? Az elárasztott konyha. A mérges szömörce. A sírva toporzékolós veszekedés. Segített volna, ha előre látjuk mi jön még? Ha tudtuk volna, hogy azok életünk legszebb pillanatai?”

— Grace klinika

Grace klinika 8/8

„Mondjuk, hogy éppen műtesz egy vénakávát. Amikor hirtelen rád szakad az ég. Te meg vágsz itt, varrsz ott és az a rettenetes helyzet egyszer csak a múlté lesz. Kár, hogy az élet kihívásait nem várhatjuk szikével. Pedig jó lenne. De biztos, hogy azt támadásnak neveznék.
…
Kicsit rémisztő, milyen gyorsan omolhat össze körülöttünk minden. Néha egy óriási veszteség kell, hogy eszünkbe jusson mi a legfontosabb számunkra. Néha ettől erősebbek leszünk a végén. Bölcsebbek, És jobban felvértezve várjuk a következő nagy katasztrófát, ami utolér. Néha. De nem mindig.”

— Grace klinika

Grace klinika 8/7

„Egy sebész nem lazsálhat. Túl nagy a tét. Amint nem feszegetjük a határokat szörnyűség történik, amire nem is számítottunk.
…
Lehet, hogy nem mindig nyerünk. De nem lazsálunk. Kockáztatunk. Mindent bele adunk. Meg ugorjuk a lécet. és néha igen elbukunk. De van úgy, hogy jut egy hazafutás.”

— Grace klinika

Grace klinika 8/6

„Egy gyerekkel egyszerű. Egy sírás egyenlő éhes vagy. Másik sírás fáradtság. Csak felnőttként kezdünk bonyolulttá válni. Rejtegetni kezdjük az érzéseinket. Falakat húzunk. És a végén már nem tudjuk mit is gondol vagy érez a másik. Akaratunkon kívül az álcázás nagy mesterei leszünk.
…
Nem mindig könnyű őszintének lenni. Van, hogy mégis muszáj meglépnünk. Van, amit viszont jobb magunkban tartani. A bambát adni. Ha minden porcikád ellenkezik is. Így hát hallgatsz, őrzöd a titkot és más utat találsz a boldogsághoz.”

— Grace klinika

Grace klinika 8/5

„Az emberi szervezet kompenzál a veszteségekért. Alkalmazkodik, hogy ne vágyjon arra, amit nem kaphat meg. De olykor a veszteség túl nagy és a testünk nem tud magától kompenzálni. Akkor lépnek közbe a sebészek.
…
Reménykedünk, mikor elindulnak a dolgok. Azt várjuk, hogy az egész világot megkapjuk. Nem azt, hogy elveszítjük. Azt mondják, a veszteséget nem elfogadni egyfajta őrültség. Talán így igaz, de van, hogy ez kell az életben maradáshoz.”

— Grace klinika

Grace klinika 8/1

„A jó házasságok is tönkremennek. Az egyik percben még szilárd talajon állsz, a következőben már nem. És mindig két sztori van. A tiéd és az övé. De mindkét  sztori ugyanúgy kezdődik. Úgy, hogy két ember egymásba szeret. … Senki nem hiszi, hogy a végén elválik. Azt hisszük, a miénk örökké fog tartani. Ezért mindig sokkot jelent, amikor rájövünk, hogy vége. Az egyik percben még szilárd talajon állunk. A következőben már nem.
…
Megvan benned, ami kell? Ha a házasságod bajba jut, kiállod a vihart? Ha megmozdul a föld és a világod romba dől. Talán csak hinni kell és bízni, hogy együtt túlélitek. És bármi lesz is nem feladni.”

— Grace klinika

Grace klinika 7/22

„Mindenki ismeri a mondást. Ez az egyik olyan dolog, amit a hetedikes fizika órán megtanulunk. Megszoksz vagy meghalsz. De a megszokás nem könnyű. Küzdeni kell az ellenféllel. Elhárítani a támadásokat. Előfordul, hogy ölnünk kell. Mindent megteszünk a túlélésért.
…
Megszoksz vagy meghalsz. Rengetegszer halljuk, a feladat mégsem könnyebb. A baj csak az, hogy emberek vagyunk és többre vágyunk, mint a túlélés. Szeretetre vágyunk. Sikerre vágyunk. A lehető legjobbak akarunk lenni. És keményen küzdünk mindezért. Másképp úgy élünk, mint a hullák.”

— Grace klinika

Grace klinika 7/20

„Egy trauma után a testünk nagyon törékeny. A reakció idő kritikus. Így hirtelen körül vesznek az emberek. Orvosok. Nővérek. Szakemberek. Technikusok. Egy műtét csapat sport. Mindenki a cél felé igyekszik és újból összeraknak téged. De egy műtét már önamgában is trauma. És ha egyszer vége, kezdődhet a gyógyulás. Ezt hívjuk felépülésnek. A felépülés nem csapat sport. Hanem magányos hosszútáv futás. Hosszú és fárasztó. És pokolian magányos.
…
A felépülési időszak hosszát a sérülés mértéke határozza meg. De nem mindig sikerül. Nem számít, milyen keményen dolgozunk. Némelyik sebünk sosem gyógyul be teljesen. Előfordulhat, hogy egy új élethez kell alkalmazkodnunk. A dolgok talán túlzottan megváltoznak. És semmi sem lesz már a régi. Lehet, hogy magunkra sem ismerünk. Mintha egyáltalán nem épültünk volna fel. Új emberek leszünk, egy új élettel.”

— Grace klinika

Grace klinika 7/16

„Mindenki azt hiszi, hogy az orvosok a legfelelősségteljesebb emberek. Életel múlnak rajtuk. Nem bolondok. Nem feledkeznek el fontos részletekről. És nem hoznak idióta döntéseket. Mert az baj lenne, igaz?
…
Felelősséget vállalunk. A betegeinkért. A baj csak az, hogy ez a munkában ki is merül. A magánéletben nem gondolunk át semmit. Nem hozunk józan döntéseket. A kórházban mást se csinálunk egész nap. De ha rólunk van szó, már nincs mihez nyúlnunk. De megéri felelősséget vállalni? Mert ha bevesszük is a vitaminokat, és fizetünk adót, és nem vágunk a sor elejére. A világegyetem elénk sodor embereket, akiket szeretünk. De aztán mégis kicsúsznak a kezünkből és akkor mink marad? A vitamin. Semmi más”

— Grace klinika

Grace klinika 7/13

„Az orvosok folyton füllentenek dolgokról. Holmályos válaszokat adunk a nehéz kérdésekre. Nem szólunk a műtét utáni fájdalmakról, csak azt mondjuk, hogy kellemetlen lesz. Ha még él a műtét után, azt mondjuk a műtét jól ment. De a placebo az orvosok legnagyobb füllentése. A betegek felének az igazat mondjuk, a másik felénél drukkolunk, hogy a placebo hatás igaz legyen. És azt mondjuk magunknak, hogy úgyis jobban lesznek. Hisszük, hogy segítünk, de valójában hagyjuk őket meghalni.
…
Az orvosok mindennap füllentenek. A betegeknek. A családjuknak. De a legnagyobbat mindig saját magunknak füllentjük. És ezért telik néha sok időbe, mire ráeszmélünk,  hogy az igazság végig az orrunk előtt volt.”

— Grace klinika

Grace klinika 7/12

„Az emberek romantikusan tekintenek a dolgok kezdetére. Új élet. Tiszta lap. A lehetőségek tárháza. De bármilyen kalandra indulsz, önmagad maradsz. Mindig ott leszünk az életünk új kezdetei során.
…
Mindenki erre vágyik, nem? Tiszta lapra. Új kezdetre. Mintha úgy könnyebb lenne. A sziklát hegyre felgörgető ember is megmondaná: az újrakezdés sosem könnyű. Egyáltalán nem könnyű.”

— Grace klinika

Grace klinika 7/4

„A biológia nagyban befolyásolja azt, ahogyan élünk. Születésünk percétől kezdve tudjuk hogyan vegyünk levegőt, hogyan együnk. Ahogy öregszünk újabb ösztönök jönnek. Védjük, ami a miénk. Megtanulunk versengeni. Menedéket keresünk. De legfőképp szaporodunk. De néha a biológia ellenünk fordul. Igen, a biológia néha megszivat.
…
A biológia szerint azok vagyunk, akik születésünkkor vagyunk. A DNS-ünk kőbe van vésve, nem változik. De nem csak a DNS-ünkből állunk. Emberek vagyunk. Az élet változtat rajtunk. Új vonásaink lesznek. Nem óvjuk úgy, ami a miénk. Nem versengünk. Tanulunk a hibáinkból. Szembe nézünk a félelmeinkkel. Így vagy úgy, de találunk módot, hogy többek legyünk mint a biológia. A veszélyes csak az, hogy túl sokat változunk. Annyira hogy magunkra sem ismerünk és visszatalálnunk nehéz lehet. Nincs iránytű, se térkép. Csak be kell csuknunk a szemünket, lépni egyet és remélni, hogy odaérünk.”

— Grace klinika

Grace klinika 6/23

„A legtöbb embernek a kórház rémisztő hely. Ellenséges hely. Ahol rossz dolgok történnek. A legtöbben szívesebben lennének templomban, vagy iskolában, vagy otthon. De én itt nőttem fel. Míg az anyám dolgozott, én a galérián tanultam olvasni, a hullaházban játszottam, zsírkrétával a régi korlapokra firkáltam. Nekem a kórház volt a templom. Az iskolám. Az otthonom. A kórház volt a menedékem, a szentélyem. Jó itt lenni. Illetve jó volt itt lenni.
…
Én a galérián tanultam olvasni, a hullaházban játszottam és zsírkrétával a régi korlapokra firkáltam. Nekem a kórház volt a templomom, az iskolám, az otthonom, a menedékem, a szentélyem. Jó itt lenni. Illetve jó volt itt lenni.”

— Grace klinika

Grace klinika 6/17

„A sebészek sosem elégedettek. Nem dőlünk hátra. Nem ülünk nyugton. Bármi is a játék, szeretünk győzni. És ha nyertünk, új játék jön. Lökjük magunkat. Rezidensek, szakorvosok. Nem számít mit érünk el, ha mászunk mindig jön egy újabb hegy.
…
A hegymászókat lefotózzák a hegy tetején. Mosolyognak. Izgatottak. Győzedelmesek. Út közben nincs fotózás, mert ki kíváncsi előzményekre. Lökjük magunkat, mert kell. Nem azért, mert tetszik. A könyörtelen mászást, a fájdalmat és kínt, hogy előrelépj, ezt senki nem fotózza le. Senki nem akar emlékezni erre. Csak a kilátás érdekes a végén. A lélegzet elállító pillanat a világítetején. Emiatt mászunk. Ez megéri a fájdalmat. Ez benne a legjobb. Ez mindent megér.”

— Grace klinika

Grace klinika 6/16

„A sebészek a részletek rabjai. Szeretjük a statisztikákat, a listákat és a műtéti eljárásokat. A betegeink azért élnek, mert szeretjük követni a lépéseket, de bármennyire is szeretnénk mindig a számokra támaszkodni, a tervre, tudjuk, hogy sok orvosi felfedezés csupán a véletlen műve. Ecsetpenész, penicilin, mérgező fakéreg, a malária gyógyszere, egy kis kék kapszula a magas vérnyomásra, ágyő impotencia. Nehéz elfogadnunk, hogy nem mindig a kemény munka az, vagy a részletekre figyelés, ami meghozza a választ. De néha hátradőlünk, lazítunk és várjuk az örömteli véletlent.
…
Mindegy mit tervezünk, milyen lépéseket teszünk. Nem tudjuk, hogyan zárjuk a napot. Persze szeretnénk tudni, milyen csavart labdákat dobnak elénk. Mindig a véletlenek bizonyulnak a legizgalmasabbnak a napban, az életben. Néha megjelennek emberek, akikre nem számítottunk. Adódnak fordulatok, amiket magunk sosem választottunk volna. Egyszerre ott találod magad, ahol nem is gondoltad volna. És ez jó. Van, akinek hozzá kell szoknia. Akkor is tudod, hogy egyszer majd megtanulod értékelni. Elalváskor mindig a másnapra gondolunk. Átnézzük a terveket. Listát írunk. És reméljük, hogyha ránk talál a véletlen, végül örömöt okoz majd.”

Tovább olvasom ↓

Grace klinika 6/13

„Sokat kérünk a betegeinktől. Elaltatjuk őket. Felvágjuk őket. Az agyukban és a beleikben turkálunk éles szerszámokkal. Elvárjuk, hogy vakon bízzanak bennünk. Fura mód épp a bizalom az, ami egy sebésznek nehéz. Mert azt tanuljuk már a kezdetektől, hogy csak magunkban bízhatunk. Csakis a saját ösztöneinkre számíthatunk. Az egyetlen, amire támaszkodhatsz a saját tudásod. Míg egy nap kilépsz a tanteremből be a műtőbe. Körülvesznek az emberek. Egy csapat. Egy csapat, amelyre támaszkodnod kell, akár bízol bennük, akár nem.”

— Grace klinika

Grace klinika 6/8

„Leírhatatlan, egyszeriben milyen pánik tör rád, ha sebész vagy és az éjszaka közepén egyszer csak megszólal a csipogód. A szíved kalapál, az agyad lefagy, az ujjad lebénul. Érdekeltté válsz. Mert a beteg valakinek az anyja, apja, a gyereke és a Te felelősséges, mert ennek a valakinek az élete a Te kezedben van. Egy sebészt mindig érdekli a beteg sorsa. De ha a beteg egy gyerek, nemcsak érdekelt vagy, hanem felelős is. Felelős azért, hogy a gyerek életben marad-e? Lesz-e jövője?” És ez bárkit megrémítene.
…
Minél többet adsz bele, annál nagyobb a jutalom. De ehhez kockáztatnod kell. De tudnod kell, hogy mindent elveszíthetsz. De ha vállalod a kockázatot, ha mindent beleadtál, a jutalom meglepő lehet.”

— Grace klinika

Grace klinika 6/7

„Mért lettem sebész? Erre a legtöbben ugyanazt felélnék. A bizsergésért. Az izgalomért. Az érzésért, amit az okoz, ha valakit felvágunk, hogy megmenthessünk. De engem más vonzott. Talán, mert négy lánytestvér mellett nőttem fel. Nem, határozottan azért, mert négy lánytestvér mellett nőttem fel. Engem a csend vonzott a sebészet felé. A műtő egy csendes hely. Békés. Így tudunk éberek maradni. Így vesszük észre a komplikációkat. Ha a műtőben állsz a beteged előtted felnyitva, a világ minden zaja  és az ezzel járó aggodalom megszűnik. Nyugalom száll meg. Az idő eltűnik. Abban a percben teljes béke honol.
…
Hogy miért lettem sebész? Erre a legtöbben ugyanazt felelik. A bizsergésért. Az izgalomért. Az adrenalinért. De engem a csönd vonzott. A béke nem állandó állapot. Csak pillanatokig éljük át. Elszáll. Elillan mielőtt észrevennénk, hogy ott van. De bármikor megtapasztalhatjuk. Egy idegen kedves gesztusában. Egy koncentrálást igénylő feladatnál.Vagy egy bevált módszer gyakorlásánál. Minden nap átéljük a béke pillanatait. Csak tudni kell, hogyan vegyük észre, hogy megélhessük, hogy kiélvezzük.”

Tovább olvasom ↓

Grace klinika 6/5

„A betegség mindig egy bacival kezdődik. Egyetlen csúnya betolakodóval. Egyetlen csúnya betolakodóval. És hamarosan a betolakodó osztodni kezd. Kettő lesz belőle. Kettőből pedig négy. A négyből meg nyolc. És aztán mire a tested feleszmél, már meg is szállták. Ez egy megszállás. Az orvos számára a kérdés az, hogyha a betolakodók ott vannak, ha már uralják a testedet, hogyan üzzék ki őket?
…
Mit teszel, ha a fertőzés megtámad, ha legyőz? Azt eszed, amit elvárnak és beveszed a gyógyszered? Vagy együttélsz a dologgal és reméled, hogy majd elmúlik? Vagy végleg feladod és hagyod, hogy megöljön?”

— Grace klinika

Grace klinika 6/4

„Az élet kevés kötelességgel indul. Felesküszünk a zászlóra. Esküszünk, hogy visszavisszük a könyvet a könyvtárba. De ahogy öregszünk esküket teszünk, ígérgetünk, tele leszünk kötelességekkel. Nem ártani. Az igazat és csakis az igazat. Míg a halál el nem választ. És csak gyűlnek, csak gyűlnek míg mindenkinek mindent megígérünk és ráeszmélünk, hogy mi a kötelesség.
…
Ha sebész vagy mindenki utánad kap. Csak egy ígéretet teszünk. És hirtelen megfojtanak a kötelezettségek a betegeink felé, a kollégák felé, a gyógyítás felé. Így azt tesszük, amit minden normális ember, elfutunk az ígéreteink elől, hátha elfelejtik őket. De előbb vagy utóbb utol érnek. De néha a legrettegettebb kötelesség elől nem is éri meg elfutni.”

— Grace klinika

Grace klinika 5/24

„Az orvosok sokat gondolnak a jövőre. Tervezgetik. És dolgoznak érte. De egy ponton rá kell jönnünk, hogy az életünk a jelenben zajlik. Nem az orvosi után, nem a rezidens évek után, hanem most. Itt és most. Egy perc alatt lemaradhatsz róla.
…
Kimondtad? Szeretlek. Nem akarok nélküled élni. Megváltoztattad az életem. Kimondtad? Tervezd el. Legyen célod. Haladj afelé. De olykor olykor nézz körül és szippantsd be. Mert most van itt. És holnapra semmivé válhat.”

— Grace klinika

Grace klinika 5/21

„Mind emlékszünk arra, amikor kiskorunkban megharaptunk egy másik gyereket a játszótéren. Az óvónő azt mondta, kérjünk bocsánatot. És kértünk is, de nem őszintén. Mert az, akit megharaptunk meg is érdemelte. De ahogy idősebbek leszünk a bajt helyrehozni nem olyan egyszerű. Ha kinősz a homokozóból nem mondhatod csak úgy. Úgy is kell gondolnod. Persze amikor orvosok leszünk a sajnálom nem egy egyszerű szó. Vagy azt jelenti, hogy meghalsz és nem segíthetek. Vagy azt jelenti, hogy nagyon fog fájni.
…
Orvosként nem csinálhatjuk vissza a hibáinkat. És ritkán bocsátunk meg magunknak értük. Ez a mesterséggel jár. De emberként mindig jobban akarjuk csinálni, jobbak akarunk lenni, jóvá tenni a rosszat, akkor is ha lehetetlennek tűnik. Persze a sajnálommal nincs mindig vége. Talán mert túl sok mindenre használjuk. Fegyvernek. Kifogásnak. De ha tényleg sajnáljuk, ha jókor mondjuk ki, ha úgyis gondoljuk, akkor megteszi. Ha tettekkel mondjuk el, amit szavakkal nem tudunk. Ha jókor mondjuk, a sajnálom tökéletes. Ha jókor mondjuk, a sajnálom maga a megváltás.”

Tovább olvasom ↓

Grace klinika 5/20

„A vereség az nem opció. Egy sebésznek nem. Nem hátrálunk az asztaltól, míg a beteg lélegzik. A halál egy kihívás. Az életveszély az, ami kiver minket az ágyból reggel. Nem ijedünk meg egykönnyen, meg se rezzenünk. Nem hátrálunk. És pláne nem adjuk fel. Legalábbis a munkában.
…
A munkánk közben hinnünk kell, hogy a vereség nem opció. Hogy bármilyen betegek is a betegeink … mindig van remény. De mikor a remények helyét átveszi a valóság és el kell fogadnunk az igazságot, akkor is csak a mai csatát vesztettük el, de nem a holnap háborúját. Megmondom mi a feladás: ha egyszer megteszed, ha egyszer beadod a derekad, el is felejted min is vitatkoztál az előtte.”

— Grace klinika

Grace klinika 5/17

„Minden sebésznek van egy árnyéka. A félelem és a kétely sötét fellege, ami még a legjobbakat is kísérti a múltból. Úgy teszünk, mintha az árnyék nem lenne ott. Reménykedünk, hogy ha még több  életet megmentünk, új technikákat sajátítunk el, gyorsan és messzire futunk, az árnyék belefárad, majd a hajszába. De ahogy a mondás tartja: az árnyékodtól nem menekülhetsz.
…
Minden sebésznek van árnyéka. És csak úgy szabadulunk meg tőle, ha eloltjuk a lámpát. Ha nem menekülünk a sötét elől. És a félelmünk szemébe nézünk, emelt fövel. „

— Grace klinika

Grace klinika 5/16

„Történik valami, mikor az emberek megtudják, hogy orvos vagy. Nem azt látják már benned, ami vagy hanem valami sokkal többet. Ilyennek kell lássanak minket. Isteneknek. Másképp olyanok lennénk, mint mások. Bizonytalanok. Ijedtek. Normálisak. Eljátszuk, hogy erősek vagyunk. Higgadtak maradunk. És titkoljuk, hogy nagyon is emberek vagyunk.
…
A betegek isteneknek tekintenek. Vagy szörnyetegnek tartanak, de valójában emberek vagyunk. Elrontunk dolgokat. Eltévedünk. A legjobbaknak is van rossz napjuk. Mégis tovább lépünk. Nem ülünk a babérjainkon és nem az eddig megmentett életeknek örülünk. Mert mindig van valaki, akin segíteni kell. Kényszerítjük magunkat, hogy próbálkozzunk. Tanulunk. Azt remélve, hogy talán egy nap jobban hasonlítunk majd az istenekre, akikre a betegeinknek szüksége van.”

— Grace klinika

Grace klinika 5/15

„Minden beteg története ugyanúgy kezdődik. Azzal, hogy jól vannak. Az akkorral kezdődik. Kapaszkodnak abba a pillanatba, a jólét emlékébe, az akkorba, mintha azzal, hogy beszélnek róla visszahozhatnák. És közben nem veszik észre, hogy azzal, hogy nekünk mesélnek róla, orvosoknak azt jelenti nincs visszaút. Mire hozzánk kerülnek már az azutánban járunk.  És mint minden beteg története ugyanúgy kezdődik. A történet vége rajtunk múlik, a helyes diagnózisunkon és a kezelésen áll vagy bukik a beteg sorsa. És mind hősök akarunk lenni.”

— Grace klinika