„A boszorkány óra különleges szakasza volt az éjszakának, amikor minden gyermek és felnőtt mélyen aludt, ekkor bújtak elő a baljós lények, mert a világ ekkor csak övék volt.”
Gyilkos elmék 16/1
— Roald Dahl
1 059 idézet erről a falról
Gyilkos elmék 16/1
„A boszorkány óra különleges szakasza volt az éjszakának, amikor minden gyermek és felnőtt mélyen aludt, ekkor bújtak elő a baljós lények, mert a világ ekkor csak övék volt.”
— Roald Dahl
Gyilkos elmék 16/1
„Az élet tragédiája nem a halál, hanem az, amit életünk során hagyunk magunkban meghalni.”
— Norman Cousins
Gyilkos elmék 15/8
„Az ivásom firtatják, a szomjam meg leszarják.”
— skót közmondás
Gyilkos elmék 15/5
„Az egyetlen dolog, ami a háborút tűrhetővé teszi, az a katonák közti testvéri szeretet.”
— Sebastian Junger
Grace klinika 14/10
„Jób egyetlen nap alatt négy üzenetet is kapott, amelyekből megtudta, hogy az összes állat a szolgája és tíz gyermeke is meghalt. Ennek ellenére az Úr hű szolgája maradt, dicsőítette az Urat és kitartott a hite mellett. Az Úr próbára tette Jóbot, aki kiállta a próbát. Hűségéért az Úr búsásan megjutalmazta Jóbot.
…
Éli, éli lama sabatani. Ezt mondta Jézus a kereszten mielőtt meghalt. Istenem, istenem miért hagytál el engem. Jób is feltette ezt a kérdést. De a hite megmaradt. És mit kapott érte? Pótgyerekeket. PTSD-t. Megérte hűséges szolgálnak lenni? Vagy jobb lett volna elátkozni az elején az Úr nevét? Hol volt az Isten, amíg Jób ennyi kínt és szenvedést élt át? Épp fogadást kötött a Sátánnal. Vajon hol van az Isten, amikor ennyi igazságtalanság és kegyetlenség történik a világon? És hol van most?”
— Grace klinika
Gyilkos elmék 14/2
„Az emlékezet egy őrült nő, aki színes rongyokat gyűjt és kidobja az ételt.”
— Austin O'Malley
Grace klinika 10/13
„A sebészek nap, mint nap olyan döntéseket hoznak, amelyek kétféleképpen végződhetnek. Vagy nagyon jól, vagy nagyon nagyon nagyon rosszul. A gond csak az, hogy a fantasztikusan jó döntések és a borzalmasan rosszak egyformának tűnnek, amikor meghozzuk őket.
…
Visszatekintve könnyű megállapítani, hogy hol hibáztunk. Megbánni egy döntést, amely korábban remek ötletnek tűnt. De ha az ítélőképességünkre hallgatunk és tesszük, amit a szívünk diktál, akkor nagyobb eséllyel jövünk rá, hogy bölcsen döntöttünk. És elkerültük a legnagyobb, legfájdalmasabb megbánást a világon. Azt, ami azzal jár, ha hagyjuk, hogy lemaradjunk valami csodálatosról.”
— Grace klinika
Grace klinika 10/8
„Glióma, fibróma, blasztóma. Bármilyen is egy tumor az emberek ugyanazt várják el az orvostól. Találja meg hol bujkál a testünkben és nyissák fel a beteget. És vágják ki a fenébe. De nemcsak a tumor ellen harcolunk. Több, mint egy milliárd sejttel háborúzunk.
…
De miben bízhatunk, ha az esély egy a milliárdhoz. Erősek maradunk, túl megyünk minden racionális határon és soha nem adjuk fel. De az igazság az, hogy bárhogy is próbálkozunk és igyekszünk talpon maradni, ha már minden eldőlt, egyszerűen nincs esélyünk.”
— Grace klinika
Gyilkos elmék 12/9
„Micsoda esztelenség várni a gonoszt már az eljövetele előtt.”
— Seneca
Grace klinika 9/12
„Ha valakinek amputálják valamelyik végtagját gyakran előfordul, hogy mégis érzékeli a hiányzó testrészt. Mintha még mindig ott lenne. Ezt fantomvégtag szindrómának nevezik. Mintha a test nem akarná elfogadni, hogy mi történt vele. Az elme próbálja a testet kiegészíteni. Akik fantomvégtag szindrómában szenvednek sokféle érzést tapasztalnak. De a leggyakoribb mind közül a fájdalom.
…
A test igen csökönyös tud lenni, ha el kell fogadnia a változást. Az elme reménykedik, hogy a test ismét egész lehet. És az elme mindig harcolni fog a reményért. Míg fel nem fogja az új valóságot. És el nem fogadja, hogy ami már nincs az nem is lesz többé.”
— Grace klinika
Született feleségek 8/18
„Igen, az életben, ha meglátunk egy lehetőséget meg kell ragadnunk. Legyen az a reménység, hogy visszahódíthatjuk életünk szerelmét. Egy esély, hogy bizonyíthassuk, mit érünk. Vagy egy jó alkalom, hogy megmutassuk egy gyermeknek a helyes utat. De néha, mikor a sors hívására válaszolunk, fogalmunk sincs milyen lehetőség vár ránk.”
— Született feleségek
Született feleségek 8/9
„Egy olyan békés nyugodt környéken, mint a Lilaakác köz még a legapróbb szabályszegés is arra sarkallhat, hogy rendőrt hívjunk. Ha a szomszéd kölyök meggondolatlanul dobálódzik. Ha a saját gyerekünket móresre kell tanítani. Ha az utcabeli kamaszok együttest alapítanak. Igen. A Lilaakác köz hölgyei hozzá voltak szokva, hogy a rendőrséget hívják. Ahhoz azonban a legkevésbé sem, hogy a rendőrség hívja őket.
..
Mikor a barátnőimnek a leginkább szükségük volt egymásra, pont akkor maradtak végtelenül magukra. Az egyik az őrjítő kényszerrel, hogy megtalálja a férjét. A másik egy fájdalmas titok leleplezésének a következményével. A harmadik a sehova sem tartozás ürességével. Ám a negyedik barátnőm számára az elszigeteltség érzése annyira teljes volt, amitől talán már nincs is menekvés.”
— Született feleségek
Gyilkos elmék 10/12
„Ahogy haladunk előre életünk útján, új arcok jelennek meg és az út végéhez közeledve a mérföldkövek sírkövekké változnak alattuk egy-egy baráttal.”
— James Russell Lowell
Gyilkos elmék 9/4
„Egyszer egy doboz sötétséget kaptam valakitől. Évekbe telt rájönni, hogy ez is ajándék volt.”
— Mary Oliver
Bosszú 2/21
„Félünk a sötétben. Vágyunk a megnyugtató fényre. Ami bizotsítja a körvonalakat és formákat. Ami segít azonosítani és felismerni ami előttünk van. De mitől félünk valójában? Nem magától a sötétségtől. Hanem a benne rejtőző igazságtól.”
— Bosszú
Született feleségek 7/4
„Retikülnek hívják. És minden nő tudja, gyakorlatilag bármi lehet benne. A személyre szabott mobiltól, a romantikus regényen át, az életmentő gyógyszerig. De bármi is rejtőzzön benne, egy valamiben biztosak lehetünk. Minden retikül elárul valamit a nőről, aki viseli. Akár tudja az illető, akár nem.
…
Retikülnek hívják. És minden nő tudja, gyakorlatilag bármi lehet benne. Egy kisbaba cumis üvegétől kezdve, a védelem árán át, egy új barátnőnek szóló ajándékig. Bármi is rejtőzzön benne, egy valamibe bizotsak lehetünk minden retikül elárul valamit a nőről, aki viseli. Akár tudja, akár nem.”
— Született feleségek
Grace klinika 6/20
„Orvosok vagyunk. Megtanulunk törödni az emberekkel. És azt is tudjuk, mit keresünk. Vágás. Fertőzés. Genetikai mutáció.
…
Orvosként fegyverek hada áll rendelkezésünkre. Az antibiotikum jó fertőzésre. A narkotikum fájdalomra. A szike és a retraktor végez a tumorral és a rákkal. Kiirtjuk a veszélyt. De csak a fizikai veszélyt. Minden más esetben magadra maradsz.”
— Grace klinika
Bosszú 1/20
„A gyásznak öt szakasza van. Az első a tagadás. Utána következik a harag, azután az alkudozás és a bánat. Legtöbbünknek az utolsó szakasz a beletörödés.
…
A gyásznak öt szakasza van. Az első a tagadás. Utána következik a harag. Azután az alkudozás, a bánat és a beletörödés. De a gyász könyörtelen uralkodó. Amikor már azt hinnéd, szabad vagy, rájössz, hogy sosem volt rá esélyed.”
— Bosszú
Született feleségek 4/16
„Mit ér a név? A címkék, amiket másokra akasztunk. Vajon elmondanak-e mindent, amit tudnunk kell? Ha azt mondjuk rá, hogy gyerek még, az azt jelenti, hogy teljesen ártatlan? Ha drog dealer-nek nevezzük az, azt bizonyítja, hogy velejéig gonosz? Akit lelkésznek hívunk vajon mindig a lelkiismerete szerint cselekszik? Egy gaztevőnek bélyegzett férfi rendelkezhet egy hős jellemvonásaival? Az az igazság, hogy egy név éppoly kevéssé árulja el, hogy ki valaki, mint azt hogy az illető mire képes.”
— Született feleségek
Grace klinika 5/12
„Anyám mondta ezt a rezidensségről: egy év alatt megtanulsz vágni, aztán egy életen át tanulod, hogy hogyan ne vágj. A sok sebészeti eszköz használata közül a józan ítélőképességet a legnehezebb elsajátítani. Pedig anélkül mind csak totyogók vagyunk szikével a kézben.
…
Emberek vagyunk. Hibázunk. Rossz döntéseket hozunk. Nem jól mérjük fel a dolgokat. De ha egy sebész hoz rossz döntést, az nem olyan egyszerű. Az emberek megsérülnek. Véreznek. Ezért megküzdünk minden öltéssel. Szenvedünk minden varratnál. Mert egy hirtelen döntés, ami gyorsan és könnyen ugrik be minden habozás nélkül, azaz ami egy életen át kísért.”
— Grace klinika
Született feleségek 4/12
„Vakság. Nyomorúság, ami gátolja az embereket abban, hogy meglássak, ami ott van az orruk előtt. A feleségeket, akik nem érzékelik a férjüket emésztő féltékenységet. Az asszonyokat, akik nem látják be, hogy a riválisból akár jó barát is lehet. A férfiakat, akiknek nem jut el az elméjükig a bennük rejtező bűntudat. Igen, a világ tele van olyanokkal, akik nem képesek látni. De a legveszélyesebbek azok, akik vakok az önnön szívükben lakozó gonosz iránt. Hogy hogy védjük meg magunkat ezektől az emberektől? Először is nyissuk ki a saját szemünket és találjuk meg őket. Még mielőtt ők találnak meg minket.”
— Született feleségek
Született feleségek 4/6
„Sok minden van ezen a világon, amitől félni kell. De félelemeinknek semmi köze a iszonytató maszkokhoz, műanyag pókokhoz vagy rémületes szörnyekhez. Nem, a fejünkben kavargó gondolatok rémítenek a legjobban. Mi van, ha megbánja a döntését? Mi van, ha tényleg boldogtalan? Mi van, ha a szerelem esélye örökre elúszott? Hogyan legyünk úrrá ezeken a gondolatainkon? Először is emlékeztessük magunkat: ami nem öl meg, attól csak erősebbek leszünk.”
— Született feleségek
Grace klinika 5/3
„Sebészként megtanuljuk helyre hozni, ami eltört. A töréspont a kezdet, a munkában. De az életünkben a töréspont a gyengeség jele. És mindent megteszünk, hogy ezt elkerüljük.
…
Csonttörések. Repedt szervek. Hússzakadás. A húst összevarrjuk. A kárt helyrehozzuk. A fájdalom enyhül. De ha az élet omlik össze, ha mi omlunk össze a tudomány megáll. Nincsenek írott szabályok. Csak rá kell éreznünk, hogy mit tegyünk. És egy sebész számára nincs ennél rosszabb, de ennél jobb sem.”
— Grace klinika
Született feleségek 3/12
„Veszélyes hely ez a világ. Így hát mindannyian a biztonságot keressük. És azt akár az anyánk karjában találjuk meg. Akár egy csorba penge hegyén. A kedvesünk csókjában. Vagy a pisztoly cső végén. Megtesszük, amit kell, hogy biztonságban érezzük magunkat. Mert tudjuk, hogy valahol a világban, ott vannak azok, akik ártani akarnak nekünk.”
— Született feleségek
Gyilkos elmék 5/4
„Az erőszak sosem kínál reményt. Csak időlegesen fújja el a reménytelenséget.”
— Kingman Brewster
Gyilkos elmék 5/2
„Nem kell szobának vagy háznak lenni ahhoz, hogy kísértetek járjanak be minket. Az agy korlátai sokkal erősebbek az anyagénál.”
— Emily Dickinson
Grace klinika 3/1
„A műtőben az idő elveszíti jelentését. Varratok és életmentés közben. Az óra nem számít többé. 15 perc, 15 óra. Odabent a műtőben a legjobb sebészek mellett repül az idő. A műtőn kívül ellenben az idő előszeretettel billent minket fenéken. Még a legerősebbeket is meg tudja lepni. Lelassít, áldogál, végül megfagy. És mi ott ragadunk a pillanatban, és moccani sem bírunk, sem az egyik, sem a másik irányba.
…
Az idő rohan. Az idő senkire nem vár. Az idő begyógyítja a sebeket. De mindannyian arra vágyunk, hogy több időt kapjunk. Időt, hogy talpra álljunk. Időt, hogy felnőjjünk. Időt, hogy felejtsünk. Időt.”
— Grace klinika
Született feleségek 1/22
„Semmi sem tart örökké, eljön az idő, amikor mindannyiunknak búcsút kell venni a világtól, amit ismertünk. Búcsút mindentől, amit magától értetődőnek tartottunk. Búcsút azoktól, akikről azt hittük sosem hagynak el. És mikor ezek a változások végre szemet szúrnak, mikor az ismerős távozik és az ismeretlen átveszi a helyét, mi mindannyian csupán annyit tehetünk, hogy így köszöntjük: Isten hozott!”
— Született feleségek
Grace klinika 2/16-17
„Meglátszik minden beteg szemében. Érezni a leheletét, a halál leheletét. Egyfajta hatodik érzékkel. Mikor a túlvilági lét közelít felénk, megérezzük, hogy jön. Mi a legnagyobb álmod, amit mindenképpen megvalósítanál, mielőtt meghalsz?
…
A kórházakban úgy tartják, hogy tudjuk. Tudjuk, hogy mikor halunk meg. Néhány orvos szerint látszik a betegek tekintetében. Néhányan azt mondják érezni egy szagot, a halál szagát. Megint mások szerint létezik egyfajta hatodik érzék, mikor közeledik a túlvilági lét valahogy megérezzük. Akármi is az igazság hátborzongató, mert ha tényleg tudjuk, mihez kezdjünk vele. Egy percre próbálj meg nem halálra rémülni. Ha tudnád, hogy ez az utolsó napod a földön, hogyan töltenéd?
…
Ha tudnád, hogy ez az utolsó napod a Földön, hogy akarnád tölteni? „
— Grace klinika
Grace klinika 2/11
„Negyven évvel ezelőtt a Beatles egy egyszerű kérdést tett fel a világnak. Tudni akarták honnan jönnek a magányos emberek. Az én elméletem szerint a magányos emberek nagy része a kórházakból jön, vagy pontosabban a kórházak sebészeti osztályáról. Sebészként félretesszük a saját szükségleteink a betegeink érdekei miatt. Elhanyagoljuk a saját barátainkat és családunkat, csak hogy segítsünk mások barátain és családjain. Így aztán végül mire a nap leszáll teljesen magunk maradunk és ennél magányosabb érzés nincs is a világon.
…
Négyszáz évvel ezelőtt egy másik híres angol pasas is véleményt formált a magányról, John Don. Szerinte sosem vagyunk egyedül. Persze szebben hangzott, amikor ő mondta. Senki sem különálló sziget, amely teljes lehet önmagában. Összegezve a szigetes rizsát mindössze úgy gondolta, hogy mindenkinek arra van szüksége, hogy valaki odajöjjön és azt mondja nem vagyunk egyedül. És ki mondta, hogy az a valaki nem lehet négylábú. Valaki, akivel játszhatunk, szaladgálhatunk vagy csak együtt lóghatunk.”