Kategória

Grace klinika

301 idézet erről a falról

Grace klinika 2/23

„A sikeres gyakornokság kulcsa mindaz, amit feladunk. Az alvás, a barátok, a normális élet. Mindezt feláldozzuk azért a csodás pillanatért, a pillanatért amikor hivatalosan is sebészek leszünk. Néha napján persze úgy tűnik megéri meghozni azt a sok áldozatot. De azért vannak olyan napok is, amikor minden hatalmas nagy áldozatnak tűnik. És végül ott vannak az olyan áldozatok is, amikről magunk sem tudjuk miért szükségesek.
…
Egy bölcs ember egyszer azt mondta, hogy bármit megkaphatsz az életben, ha minden mást feláldozol érte. Ezt úgy értette, hogy mindennek megvan a maga ára. Így mielőtt csatába szállsz jó, ha átgondolod mit vagy hajlandó veszíteni. És túl gyakori, hogy ha azt tesszük, ami jól esik, akkor eltekintünk attól ami helyes. És ha beengedsz valakit, akkor le kell döntened a sok falat, amit életed során építettél. Persze a legnagyobb áldozatok azok, amiket nem látunk előre. Van, hogy nincs időnk terveket gyártani, döntést hozni, vagy felmérni az esetleges veszteségeket. Mikor ez történik, mikor a csata választ minket és nem fordítva, akkor kiderülhet, hogy az áldozat nagyobb, mint amit el tudunk viselni.”

Tovább olvasom ↓

Grace klinika 2/22

„Egy izgalmas kosárlabda meccs bárkit könnyen a székhez szegezhet. Ez a játék a dicsőségről szól, a fájdalomról és a közvetítésről. De vannak ennél magányosabb játékok is. Játékok, amiket mindannyian magunkban játszunk. A társasjátékok, a fejtörők mind időtöltésre valók, hogy feldobják az életünket és elvonják a figyelmünket a valódi történésekről. Vannak olyanok, akik imádnak játszani, bármit. És vannak olyanok is, akik a játékot mindig túlzásba viszik.
…
Az élet nem szurkolásból áll. Nyerünk, veszítünk, vagy döntetlen az állás. A játékban benne vagyunk, akár akarjuk akár nem. Tessék csak, pörölj a bírókkal, írd át a szabályokat, csalj egy kicsit, pihenj meg és figyelj a sebeidre, de játssz. Játssz! Játssz erősen és gyorsan! Játssz lazán és szabadon! Játssz úgy,  mintha nem lenne holnap! Na jó, nem az számít, nyerünk-e vagy sem, hanem hogy hogy játszunk. Igaz?”

— Grace klinika

Grace klinika 2/21

„Az egyetem udvarán van egy csodatévő szobor. A diákok hosszú évek óta megdörzsölik az orrát, hogy szerencsét hozzon. Az első éves szobatársam mindenkinél jobban hitt a szobor erejében, így aztán minden egyes vizsga előtt el kellett kísérnem, megdörzsölgetni az orrát. Talán jobban tette volna, ha inkább tanul. Ugyanis kibukott másodévben. De az biztos, hogy mindannyiunknak meg vannak a magunk babonái. Ha nem mágikus szobrokban hiszünk, akkor elkerüljük a járdarepedéseket vagy mindig a jobb cipőnket vesszük fel először, fán kopogunk, pókot látni reggel bajt jelent. A világért sem haragítanánk magunkra az Isteneket.
…
A babonák az olyan dolgok közötti űrt töltik be, amelyeket irányíthatunk és amelyeket nem. Itt egy penny felveszed és szerencse ma végig Veled lesz. Senki nem akarja elszalasztani a jó szerencséjét, de ha elmondjuk 33-szor az segít? Valaki tényleg odafigyel rá? De ha senki nem figyel, akkor meg minek csináljuk ezt a sok furcsaságot? Minek? Hiszünk a babonákban, mert azt mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy nincs mindenre válasz. És tudjuk, hogy az élet rejtélyes dolgokat tartogat. Ne becsüld le a voodoo-t akárhonnan is jön.”

Tovább olvasom ↓

Grace klinika 2/20

„A betegek mindig megmondják nekünk, orvosoknak, hogy hogy végezzük a munkánkat. Csak varrja össze, tegyen rá tapaszt és aztán engedjen haza. Könnyű úgy gyors megoldást javasolni, hogy nem tudunk sokat a problémáról, ha nem tudjuk a mögöttes okokat vagy egyszerűen azt, hogy milyen mély is a seb valójában. Az első lépés a gyógyulás felé az, hogy pontosan beazonosítjuk, honnan ered a gond, de az emberek ezt nem szeretik hallani. El kell felejtenünk a múltat, ami idejuttatott bennünket, elhesegetnünk az esetleges jövőbeni komplikációkat, és ambuláns gyógyírt kell találnunk.
…
Orvosként, barátként, emberilényként megteszünk minden tőlünk telhetőt. De mint tudjuk a világ tele van váratlan fordulatokkal és épp amikor átlátnánk a világot a talaj kicsúszik a lábunk alól és megint padlóra kerülünk. Kis szerencsével megússzuk egy kis horzsolással, amit egy ragtapasz eltakar. De néhány seb mélyebb, mint első látásra tűnik és egy ambuláns kezelésnél többet igényel. Néhány seb esetében le kell tépnünk a tapaszt, hogy levegőt kapjon és idővel meggyógyuljon.”

Tovább olvasom ↓

Grace klinika 2/19

„Na jó. Néha napján még a legjobbak is hoznak elhamarkodott döntéseket, rossz döntéseket. Döntéseket, amikről tudjuk, hogy megbánjuk őket abban a pillanatban, abban a percben vagy legkésőbb mikor eljön a másnap reggel. Vagyis hát nem igazán bánjuk meg, mert legalább akkor abban a percben megpróbáltuk. De … de mégis  valami legbelül arra sarkall, hogy őrültséget csináljunk. Valamit, amiről tudjuk, hogy úgyis megfordul és a visszájára sül el és mégis, csak azért is megtesszük. Csak arra célzok, hogy ki mint vet úgy arat. Azt kapjuk vissza, amit adunk. A karma az oka és akárhogy is nézzük a karma  szívás. Megmondtam, a bosszú szar ügy.
…
Így vagy úgy a karmánk rákényszerít, hogy szembenézzünk önmagunkkal. Szembenézhetünk a karmánkkal vagy megvárhatjuk, hogy egyszer csak hátulról mögénk lopakodjon. Így vagy úgy, de a karmánk mindig ránk talál. És az igazság az, hogy sebészként nagyobb esélyünk van mint másnak, hogy az egyensúlyt magunk felé billentsük. Bárhogyan is próbálkozunk, nem menekülhetünk a karmánk elől, mert követ minnket. Azt hiszem nem panaszkodhatunk a karmára. Nem igazságtalan és nem is váratlan, csak helyre billenti az egyensúlyt. És mégha olyasmira készülünk is, amiről tudjuk, hogy ezáltal a karmának esélye van ellenünk fordulni. Nos azt hiszem egyértelmű, hogy mindenképp megtesszük”

Tovább olvasom ↓

Grace klinika 2/18

„Hosszas gondolkodás, és számtalan álmatlanul töltött éjszaka után úgy döntöttem, hogy nem létezik olyan, hogy felnőtt. Kiköltözünk, beköltözünk, elköltözünk a családunktól és sajátot alapítunk. De az alapvető bizonytalanságok, az alapvető félelmek és a sok régi seb mind velünk együtt nőnek. És mikor már hatalmába kerítene minket az érzés, hogy az élet és a körülmények most már arra kényszerítettek minket, hogy végleg felnőjünk … az anyánk hirtelen ilyesmit mond … sőt mi több ilyesmit … Felcseperedünk, megnövünk, megöregszünk. De az esetek döntő többségében mégis csak gyerekek maradunk, akik futkosnak a játszótéren és veszettül próbálkoznak beilleszkedni.
…
Úgy hallottam, hogy fel lehet nőni, csak eddig még nem találkoztam olyannal, akinek sikerült. Ha nincs szülő, akinek ellentmondjunk megszegjük a saját magunk által felállított szabályokat. És kiborulunk, ha a dolgok nem a szánk íze szerint mennek. A legjobb barátainkkal titkokat pusmogunk a sötétben. Ott keresünk vigaszt, ahol találunk.  És reménykedünk, minden észérv és minden tapasztalatunk ellenére. Mint a gyerekek, sose adjuk fel a reményt.”

Tovább olvasom ↓

Grace klinika 2/16-17

„Meglátszik minden beteg szemében. Érezni a leheletét, a halál leheletét. Egyfajta hatodik érzékkel. Mikor a túlvilági lét közelít felénk, megérezzük, hogy jön. Mi a legnagyobb álmod, amit mindenképpen megvalósítanál, mielőtt meghalsz?
…
A kórházakban úgy tartják, hogy tudjuk. Tudjuk, hogy mikor halunk meg. Néhány orvos szerint látszik a betegek tekintetében. Néhányan azt mondják érezni egy szagot, a halál szagát. Megint mások szerint létezik egyfajta hatodik érzék, mikor közeledik a túlvilági lét valahogy megérezzük. Akármi is az igazság hátborzongató, mert ha tényleg tudjuk, mihez kezdjünk vele. Egy percre próbálj meg nem halálra rémülni. Ha tudnád, hogy ez az utolsó napod a földön, hogyan töltenéd?
…
Ha tudnád, hogy ez az utolsó napod a Földön, hogy akarnád tölteni? „

— Grace klinika

Grace klinika 2/15

„A sebészeti osztályon létezik egy vörös vonal, amely jól láthatóan elkülöníti egymástól azt a területet, amit mindenki szabadon használhat. Attól, amit csak néhány kiváltságos. És nem nézik jó szemmel, ha ezt a vonalat engedély nélkül átlépik. Általában oka van annak, ha vonalat húzunk. Védekezés, biztonság keresés, tisztán látás. Ha úgy döntesz, hogy átléped a vonalat, azt a saját felelősségedre teszed. De akkor mért van az, hogy minél láthatóbb a vonal, annál nagyobb a kísértés, hogy átlépjük.
…
Nem tehetünk róla, ha egy vonalat látunk át akarjuk lépni. Talán az élvezet miatt, amit az okoz, amikor az ismerőst felváltja az ismeretlen. Egyfajta bátorság próba. Az egyetlen probléma, ha egyszer átlépted szinte lehetetlen visszafordulni. De ha valahogy mégis sikerül visszajutni a vonalon túlra, hatalmas biztonságra lelünk.”

— Grace klinika

Grace klinika 2/14

„Orvosként megtanuljuk, hogyan kell szkeptikusnak lenni, mert a betegeink folyamatosan hazudnak nekünk. A törvény így szól: Minden beteg hazug, amíg őszintesége be nem bizonyosodik. Hazudni rossz, legalábbis ezt tanítják. Állandóan. Születésünktől. Az őszinteség a legjobb út, az igazság felszabadít. A hazug ember és a sánta kutya esete meg hasonlók. De sajnos néha muszáj hazudni. Azért hazudunk magunknak, mert az igazság, az igazság baromira fáj.
…
Mindegy mennyire próbáljuk tagadni, nem észre venni. A hazugságok végül szertefoszlanak. Akár tetszik, akár nem. De tudják mitől igaz az igazság, mert fáj. Ezért hazudunk.”

— Grace klinika

Grace klinika 2/13

„Új kezdet, hála a naptárnak. Minden évben esély van rá, csak állítsd az órát januárra. A jutalom, amiért túléltük az ünnepeket, az újév. És már el is jutottunk az újévi fogadalmak csodás hagyományához. Hagyd hátra a múltat és kezdd előlről. Nehéz ellenállni a kísértésnek újrakezdéskor. A kísértésnek, hogy a múlt év problémáit a szőnyeg alá söpörjük.
…
Ki dönti el, hogy mikor ér véget a régi és kezdődik az új? Nem jelzik a naptárban, nem szülinap, nem egy újév. Ez egy esemény, kicsi vagy nagy. Valami ami megváltoztat minket. Jó esetben reményt ad. Vagy egy új életmódot és világnézetet. Elengedjük a régi szokásainkat és emlékeinket. A lényeg az, hogy sose adjuk fel a reményt, hogy lesz egy újabb kezdet. De azért azt sem  szabad elfeledni, hogy minden rossz ellenére van pár dolog, amikért érdemes kitartani.”

— Grace klinika

Grace klinika 2/12

„Városi legenda, hogy az öngyilkosságok száma megugrik az ünnepek idején. Valójában épp ellenkezőleg, csökkenni szokott. Kutatások szerint azért, mert az emberek kevésbé hajlamosak végezni magukkal, amikor körülveszi őket a családjuk. A vicc az, hogy  ugyanez a fokozott családi együttlét a feltétélezett okozója az ünnepekkor menetrendszerűen bekövetkező depressziórohamoknak.
…
Egy régi mondás szerint senki sem választhatja meg a családját. Elfogadjuk, amit a sors adott és tetszik vagy sem, szeretjük őket vagy sem, megértjük őket vagy sem megbirkozunk vele. Egy másik ősrégi tanítás szerint a család, amibe születünk csak afféle kiindulási pont. Etetnek, öltöztetnek és vigyáznak ránk, amíg készen nem állunk arra, hogy kilépjünk a való világba és megtaláljuk a magunk törzsét.”

— Grace klinika

Grace klinika 2/11

„Negyven évvel ezelőtt a Beatles egy egyszerű kérdést tett fel a világnak. Tudni akarták honnan jönnek a magányos emberek. Az én elméletem szerint a magányos emberek nagy része a kórházakból jön, vagy pontosabban a kórházak sebészeti osztályáról. Sebészként félretesszük a saját szükségleteink a betegeink érdekei miatt. Elhanyagoljuk a saját barátainkat és családunkat, csak hogy segítsünk mások barátain és családjain. Így aztán végül mire a nap leszáll teljesen magunk maradunk és ennél magányosabb érzés nincs is a világon.
…
Négyszáz évvel ezelőtt egy másik híres angol pasas is véleményt formált a magányról, John Don. Szerinte sosem vagyunk egyedül. Persze szebben hangzott, amikor ő mondta. Senki sem különálló sziget, amely teljes lehet önmagában. Összegezve a szigetes rizsát mindössze úgy gondolta, hogy mindenkinek arra van szüksége, hogy valaki odajöjjön és azt mondja nem vagyunk egyedül. És ki mondta, hogy az a valaki nem lehet négylábú. Valaki, akivel játszhatunk, szaladgálhatunk vagy csak együtt lóghatunk.”

Tovább olvasom ↓

Grace klinika 2/10

„Gyerekkorunkban a haloween cukorka volt a nagyszám. Elrejtettük a szüleink elől és addig ettük, amíg rosszul nem lettünk. Az egyetemen ott volt a rock együttes, volt sok tequila és még tudják mi. Sebészként kiveszed a részed a jóból, amennyire csak tudod, mert sajnos nem adodik olyan sok alkalom, mint szeretnéd. Mert a jó dolgok nem mindig azok, aminek látszanak. A túl sok bármiből, akár a szerelemből is, nem feltétlenül jó dolog.
…
Honnan tudni mennyi a túl sok? Túl sok, túl hamar. Túl sok információ. Túl sok móka. Túl sok szerelem. Túl sok elvárás. És mikor jön el az, hogy túl sok elviselni.”

— Grace klinika

Grace klinika 2/9

„Köszönet, megbecsülés, hálaadás. Mindegy melyik szót használod, mind egyet jelentenek: az örömet. Örülnünk kellene, hálát adni, hogy vannak barátaink, családunk. Örülni annak, hogy élünk. Akár tetszik, akár nem.
…
Talán mégsem kell feltétlenül örülnünk, talán a hálának semmi köze az örömhöz. Talán a hála csak annyit jelent, hogy felismerjük, mi is az, amink van. Megköszönjük a kis győzelmeket. Az, hogy imádjuk a küzdelmet annyit tesz, hogy emberek vagyunk. Talán az ismerős dolgokért vagyunk hálásak és talán azokért is hálásak vagyunk, amiket sosem ismerünk meg. A nap végén a tény, hogy még mindig van erőnk állva maradni elég ok az ünneplésre.”

— Grace klinika

Grace klinika 2/8

„Még nyolcadikban irodalom órán el kellett olvasnunk a Rómeó és Júliát. Aztán egy ötösért Mrs Snider eljátszatta velünk a szerepeket.  XY lett Rómeó és amilyen az én formám, én lettem Júlia. Minden lány féltékeny volt rám, de én kicsit másképp láttam a dolgokat. Megmondtam Mrs Snider-nek, hogy szerintem Júlia egy idióta. Először is beleszeretett valakibe, akit nem kaphatott meg. Aztán meg a sorsot hibáztatta saját rossz döntéséért. Mrs Snider elmagyarázta, hogy amikor a sors belép a játékba a választásnak már nincs sok esélye. Tizenhárom éves vén fejjel bizotsan tudtam hogy a szerelem, akár az egész élet választás kérdése. És a sorsnak semmi köze az egészhez. Mindenki azt mondja romantikus a Rómeó és Júlia, az igaz szerelem, de szomorú. Ha Júlia  olyan ostoba volt, hogy beleszeretett az ellenségébe, megivott egy üvegcse mérget, majd lefeküdt egy kriptában, megérdemelte, amit kapott.
…
Talán Rómeót és Júliát a sors hozta össze, de csak egy időre. Aztán  lejárt az idejük. Ha mindezt előre tudták volna, talán minden rendben lett volna. Megmondtam Mrs Snider-nek, hogy ha felnövök a kezembe veszem a saját sorsomat, nem hagyom hogy egy pasas leterítsen. Mrs Snider azt mondta, hogy szerencsés leszek, ha egyszer átélhetem valakivel azt a szenvedélyt. Talán sikerül az is hogy örökre együtt maradjunk. Még most is hiszek abban hogy a szerelem többnyire a választásról szól. Egyszerűen csak le kell tenned a mérget és a tört és megkeresni a boldogságot. Többnyire. De azért néha minden jó választásod és jó szándékod ellenére a sors győzedelmeskedik.”

Tovább olvasom ↓

Grace klinika 2/7

„Kommunikáció. Az első dolog, amit az életben megtanulunk. És a vicc az, hogy mire felnövünk, megnő a szókincsünk és tudunk beszélni. Mégis egyre nehezebb kitalálni, hogy mit mondjunk vagy hogy miként kérjük azt amire tényleg szükségünk van.
…
A nap  végén akadnak olyan dolgok, amiről nem lehet nem beszélni. Akadnak dolgok, amiket nem akarunk meghallani és akadnak olyanok is, amiket azért mondunk ki, mert nem akarunk többé hallgatni. Akadnak dolgok, amik többet érnek a szavaknál, ezek a tetteink. Akad olyan is, amit azért mondunk, mert nem mondhatunk mást. Bizonyos dolgokat magunkban tartunk. És nem túl gyakran, de néha-néha a dolgok önmagukért beszélnek.”

— Grace klinika

Grace klinika 2/6

„Általában az emberek kétféleképpen kategorizálhatok. Vannak, akik szeretik a meglepetéseket és vannak, akik nem. Én, én nem. Nem is ismerek sebészt, aki szereti a meglepetéseket, mert sebészként szeretünk mindent tudni. Muszáj tudnunk, mert ha nem tudunk mindent, az emberek meghalnak és minket beperelnek. Most csacsogok? Azt hiszem csacsogok. Oké, tehát a mondandom lényegének, mert van lényege, semmi köze a meglepetésekhez, vagy halálhoz, sem perekhez, sőt a sebészekhez sem. A lényeg a követekző: akárki is mondta azt, hogy amit nem tudsz, az nem fáj az egy címeres idióta volt. Mert az általam ismert legtöbb ember számára a legrosszabb dolog a világon, ha nem tudnak valamit. Na jó, nyertek, talán csak a második legrosszabb.
…

Sebészként annyira sok mindent kell tudnunk. Tudnunk kell, hogy van-e elég erőnk. Tudnunk kell, hogy hogyan gondoskodjunk a betegekről. És tudnunk kell, hogy hogyan gondoskodjunk egymásról. A végén arra is rá kell jönnünk, hogyan gondoskodjunk magunkról. Sebészként mindent tudnunk kell, de emberilényként néha jobb sötétben tapogatozni, mert a sötétben lehet, hogy félünk, de réménykedünk is.”

Tovább olvasom ↓

Grace klinika 2/5

„A fájdalom sokféleképpen jelentkezik. Egy kis szúrás vagy égető érzés, a váratlan fájdalom. A mindennapok szokványos fájdalmai. És ott van az a fájdalom, amit nem nyelünk le. Az a hatalmas nagy fájdalom, ami minden más érzést elnyom. Feledteti a világ többi dolgát. A végén csak arra gondolunk, mennyire fáj, ami történt. Hogy hogy kezeljük a fájdalmat, az rajtunk áll. Fájdalom. Érzéstelenítünk, elhesegetjük, felvállaljuk, letagadjuk. De néhányunknak az a leghatásosabb gyógymód, ha valahogy átvergödünk rajta.
…
Fájdalom bár nem igen múlik. Talán elmúlik saját magától. Bízz benne, hogy a seb, amit okozott elmúlik. Nincs kész megoldás. Nincs egyszerű válasz. Végy egy nagy levegőt és várd, hogy az érzés enyhüljön. Legtöbbször a fájdalom leküzdhető. De néha a fájdalom akkor ér ,amikor nem számítassz rá. Mélyen övön alól üt és nem enged el. Fájdalom, túl kell élnünk, mert az igazság az, hogy nem kerülhetem el és az élet mindig újabbakkal szolgál.”

— Grace klinika

Grace klinika 2/4

„A sebészeti gyakorlat túlélésének a kulcsa a tagadás. Tagadjuk, hogy fáradtak vagyunk. Tagadjuk, hogy félünk. Tagadjuk, hogy görcsösen igyekszünk a sikerért. És legfőképpen pedig tagajuk hogy tagadunk. Csak azt látjuk, amit látni akarunk és azt hisszük el, amit el akarunk hinni. Ez működik. Annyit hazudunk önmagunknak, hogy egy idő után magunk is elhisszük, hogy a hazugság az igazság. Addig tagadunk, amíg meg sem látjuk az igazat. Még akkor se, ha ott van az orrunk előtt.
…
Néha a valóság a semmiből kerül mögénk és csíp a fenekünkbe. És mikor a gát átszakad, csak úszni tudunk. A színlelés világa egy ketrec és nem gubó. Csak egy ideig ámíthatjuk önmagunkat. Fáradtak vagyunk, félünk. A tagadás nem változtat az igazságon. Előbb vagy utóbb félre kell tennünk a tagadást és emelt fövel, villámló szemmel nézni szembe a világgal. Ha az ember folyton csak tagad, a sok apró csepp óceánná dagad. De vajon hogyan védekezzünk a fulladás ellen?”

— Grace klinika

Grace klinika 2/3

„A sebészek imádják a hatlmat. Egy szikével a kezedben Te vagy a világ ura. Nincs félelem, se fájdalom. Óriás vagy és golyóálló. Aztán kijössz a műtőből és a tökéletesség, a tökéletes összeszedettség egy csapásra semmibe vész.
…
Senki nem szereti elveszíteni az önuralmát, de sebészként nincs ennél rosszabb. A gyengeség jele, ha nem növünk fel a feladathoz. És mégis van olyan, hogy a dolgok kicsúsznak a kezünkből, mikor a föld nem forog tovább és egyszer csak rádöbbensz, hogy a fényes szikéd sem menthet meg. Mindegy hogy küzdessz ellene. Elbuksz. És ez pokolian rémísztő. Ámbár van jó oldali is a szabadesésnek. Az a lehetőség, hogy a barátaid elkapnak.”

— Grace klinika

Grace klinika 2/2

„Volt egy nénikém, aki ha töltött nekünk valamit, mindig azt mondta: Szólj, ha elég! A nénikém azt mondta: szólj ha elég, de persze nem szóltunk. Soha nem mondjuk, hogy elég, hiszen mindig ott a lehetőség, hogy még többet kapjunk. Több tequila, több szerelem, több akármi. A több jobb.
…
Mondani kell valamit a félig teli pohárról. Arról, hogy mikor mondjuk azt, hogy elég. Elmosodik a határvonal. A szükséges a vágy barométere. Csak és kizárólag az egyéntől függ és attól, hogy mi az, amit beletöltenek. Néha csupán csak kostolót akarunk, máskor meg nem létezik olyan, hogy elég. A pohár feneketlen és mindig egyre többet akarunk.”

— Grace klinika

Grace klinika 2/1

„Ahhoz, hogy jó sebész légy sebészként kell gondolkodnod. Az érzelmek zavarosak. Gyűrd le szépen őket és lépj be inkább a tiszta, szép, steril műtőbe, ahol a feladat ilyen egyszerű: vágj, varrj és zárj. Néha olyan vágással kell szembenézned, ami nem gyógyul. Egy vágás, amitől a varratok felszakadnak.
…
Azt mondják a gyakorlat teszi a mestert. Elméletben minél többet gondolkodsz sebészként, annál hamarabb válsz azzá. Minél érzelemmentesebb maradsz, minél semlegesebb: vágsz, varrsz, zársz. Annál nehezebb lesz kikapcsolni a dolgot. Azaz nem sebészként gondolkodni. Emlékezni arra, hogy milyen érzés emberi lényként gondolkodni. „

— Grace klinika

Grace klinika 1/9

„A tudományban nincsenek titkok. A gyógyászatban napfényre kerülnek a hazugságok. A kórház falai között az igazság mindig kiderül. Hogy miként tartunk titkot a kórházon kívül? Nos az más tészta. Egy dolog biztos, akármit is próbálunk eltitkolni sosem állunk készen, amikor az igazság kiderül. Ez a baj a titkokkal. A bajhoz hasonlóan sosem járnak egyedül. Csak gyűlnek és gyűlnek míg a végén be nem lepnek mindent. A végén semmi másnak nem jut hely és egyszer csak úgy tele leszel titkokkal, hogy azt érzed kipukkadsz.
…
Azt mindig elfelejtjük, hogy milyen jó érzés, ha egyszer végre kiderülnek a titkaink. Akár jó, akár rossz, de legalább kiderül, ha tetszik, ha nem. És ha a titkod egyszer kiderült, nem kell többé mögé bújnod. Az a baj a titkokkal, hogy mikor uralni véled őket elszabadulnak.”

— Grace klinika

Grace klinika 1/8

„Emlékeznek még a gyermekkori tündérmesékre. Az életről szőtt álomképre, a fehér ruhára és hogy az ifjú herceg eljön és megszöktet minket a lován a kastélyába. Az ágyban fekve esténként csukott szemmel tökéletesen hittünk a megvalósulásában. A Mikulás, a Fogtündér, a Királyfi. Szinte tapintani tudtuk volna őket, de végül felnövünk. Egy nap kinyitjuk a szemünket és a tündérmese szertefoszlik. Annál keresünk vigaszt, akiben megbízunk. De a lényeg az, hogy nehéz végleg elereszteni azt a bizonyos tündérmesét, mert mindenkiben ott lapul legalább egy parányi kis szikrája a hitnek és reménynek, hogyha kinyitjuk a szemünket, akkor minden valóra válik.
…
A nap végén a hit mókássá válik. Ott bukkan fel, ahol nem számítunk rá. Mintha egy nap rájönnénk, hogy a tündérmese egy kicsit más, mint amiről álmodtunk. A kastély hááát nem is annyira kastély. És a boldogan éltek, míg meg nem haltak  nem is fontos. Csak az, hogy most boldogok. Mert néha egy évezredben egyszer az emberek meglephetnek. És néha napján pár embertől még a lélegzeted is elakad.”

Tovább olvasom ↓

Grace klinika 1/7

„Na jó, ha maguk úgy gondolják, hogy a sírban ráérünk aludni, beszélgessenek el velem pár hónap medikusi gyakorlat után. Persze azért nem mindig csak a munka tart ébren egész éjjel. Tudják, ha az élet már önmagában is nehéz, miért hozunk még több bajt magunkra. Miért érzünk késztetést arra, hogy megnyomjuk az önpusztító gombot?
…
Talán szeretünk szenvedni, talán belénk van programozva, mert enélkül – nem is tudom – nem éreznénk, hogy vagyunk. Hogy is mondják, mért csapkodom magam ostorral? Mert olyan eszméletlenül jó mikor abbahagyom.”

— Grace klinika

Grace klinika 1/6

„Pár száz évvel ezelőtt Benjamin Franklin megosztotta a világgal a sikerének titkát: Amit ma megtehetsz – mondta – sose halaszd holnapra. Ez az ember fedezte fel a villamosságot. Azt hihetnénk többen is megfogadjuk a szavát. Nem tudom miért halogatjuk a dolgokat, de ha tippelnem kéne, azt mondanám a félelem az oka. Félelem a kudarctól, a fájdalomtól, a visszautasítástól. Néha pusztán a döntéshozataltól félünk, merthogy mi van, ha tévedünk, ha helyre hozhatatlan hibát követünk el. Akármitől is félünk egy dolog tuti biztos, hogy idővel a fájdalom, hogy nem tettünk meg valamit nagyobb, mint a félelem, hogy megtegyük. Olyan lesz, mintha egy hatalmas tumort cipelnénk.
…
Ki korán kel, aranyat lel. Kétszer ad, ki gyorsan ad. Aki sokat markol, keveset fog. Nem csinálhatunk úgy, mint akinek nem szóltak. Mind ismerjük a közmondásokat, hallottuk a filozófusokat, a nagyszüleinket, akik mind a rohanó időről beszéltek. Ugye ismerős a mondat: ragadd meg az alkalmat. Mégis néha magunknak kell rájönnünk. El kell követnünk a saját hibáinkat, meg kell tanulnunk a leckét. A ma lehetőségeit besöpörjük a holnap szőnyege alá, de egyszer csak nem megy és akkor végre tényleg felfogjuk, hogy miről beszélt Benjamin Franklin. Hogy jobb tudni, mint sötétben élni. Hogy jobb az ébredés, mint az alvás. És hogy a legnagyobb bukás  is, a legcsúnyább, legszörnyűbb hiba is jobb, mintha meg se próbáljuk.”

Tovább olvasom ↓

Grace klinika 1/5

„Emlékszel még gyerekkorodban a legnagyobb gondod az volt, hogy kapsz-e bringát a szülinapodra, vagy hogy ehetsz-e egy kekszet reggelire. A felnőttkor ehhez képest jó nagy szívás, de komolyan ne vakítson el a sok szexi holmi, no meg a szex maga, meg hogy nincsenek szülők, akik folyton nyakadba lihegnek. A felnőttlét csupa felelősség. Felelősség tényleg szívás. Tényleg tényleg szívás. A felnőtteknek muszáj megtenniük néhány dolgot: pénzt kell keresniük, és lakbért fizetniük és ha sebésznek készülsz, mások szívét is a kezedben kell tartanod. … Valahogy vonzóbb a bringa meg a kekszek kora, nem igaz? A felelősség legrémisztőbb része, ha hibázol és hagyod kicsúszni a kezeid közül.
…
A felelősség tényleg nagy szívás. Sajnos ha egyszer kinősz a fogszabályozó és a sportmelltartó korából, a felelősség már soha nem hagy el. Nem rázhatjuk le. Vagy szembesülünk vele vagy szenvedünk a következményektől. És mégis a felnőttkornak is vannak előnyei, például a szexi cuccok, a szex és hogy a szülők nem lihegnek folyton a nyakadba. Mindez tényleg baromi jó.”

Tovább olvasom ↓

Grace klinika 1/4

„Az intimitás négy szótagú szó. Jelentése itt a szívem és a lelkém, csinálj belőlük hamburgert és jó étvágyat. Vágyunk is rá, de félünk is tőle. Nehéz hozzászokni, de még nehezebb hanyagolni. Az intimitás kapcsolódik az élet három sz-éhez is: szülők, szerelem és szobatársak. Vannak dolgok, amiket nem lehet elkerülni és mások, amikről nem akarsz tudni.
…
Bár lenne egy intimitási szabályzat, egy útmutató, amely megmutatná, ha átléptük a határt. Jó lenne, ha látnánk, hogy mikor érünk oda, de nincs ilyen határ a térképen. Ha megtalálod, megragadod és szorongatod ameddig lehet. És a szabályok … talán nincsenek is. Az initimitás szabályait talán saját magadnak kell megalkotnod.”

— Grace klinika

Grace klinika 1/3

„Egy kórházban éljük az életünket. Heti 7 nap, napi 14 órában. Többet vagyunk együtt, mint külön. Idővel a benti dolgok belepik az otthonod. Először vezess mérleget. Másodszor bármit megtehetsz, hogy legyőzd az ellenfelet. Harmadszor soha ne barátkozz az ellenséggel. Negyedszer minden, a világon minden verseny.
…
Más módon is túlélhetjük a versenyt, csak erről soha senki nem beszél. Magunknak kell rájönnünk. Ötödször: nem a verseny a lényeg, de nem ám, nincsenek nyertesek és vesztesek. A győzelmeinket a megmentett életek száma mutatja. És néha napján, ha okosak vagyunk, a megmentett élet a sajátunk.”

— Grace klinika

Grace klinika 1/2

„Minden a vonalakról szól. A rezidens évek végét jelző vonalról. A vonalról, ami elválaszt a műtőasztaltól. És persze ott a legfontosabb vonal. A vonal, ami elválaszt az emberektől, akikkel dolgozol. Nem segít ha haverkodsz velük vagy barátkozol. Vonalat kell húznod, önmagad és a világ közt. Mások csak zűrbe kevernek. Minden a vonalakról szól, vonalakat húzgálunk mindenütt, és imádkozunk, hogy senki ne lépje át őket.
…
Egyszer döntést kell hozni. A vonalak nem tartanak másokat távol, körülvesznek. Az élet zűrös. Ilyennek alkották. Nos pazarolhatjuk az időt vonalazgatásra, vagy élhetünk átlépve a vonalakat. De van egy pár vonal, amelyeket túlságosan is veszélyes átlépni. Egy dolgot tudok, ha vállalod a kockázatot, a kilátás a túloldalon káprázatos.”

— Grace klinika